Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-02-21 / 7. szám

A gyermekkori elhízás okairól és veszélyeiről Kicsi gyermek nagy testben Gábor Éva Egy felmérés lesújtó adatai szerint Magyarországon minden ötödik gyermek küzd több vagy kevesebb túlsúllyal, amely indokolatlanul terheli a fiatal, fejlődésben lévő szervezetet, és felelős lehet több, felnőttkorban kialakuló, egyes vélekedések szerint daganatos betegségek kialakulásáért is. Ezenkívül a kövér, ügyetlen gyer­mek könnyen válik a csúfolódások célpontjává, ami miatt lelki sérüléseket szen­ved, visszahúzódóvá, vagy nehezen kezelhetővé válik, aki legtöbb esetben a nas­solásban talál vigaszt, így ördögi körbe kerül. Mit tehet a szülő, hogy ne hízzon el a csemetéje, és hogyan lehet fogyókúrára fogni egy gyereket? Súlyos gondok A gyermekkori elhízás minden jóléti tár­sadalomban jelenlévő probléma. Az El­hízás Elleni Nemzetközi Akciócsoport (IOTF) szerint a világon minden tizedik, azaz összesen mintegy 155 millió gyer­mek túlsúlyos, az Egészségügyi Világ- szervezet (WHO) tanulmánya szerint pe­dig a súlyfelesleggel küzdő gyerekek kö­zül minden nyolcadik még nem töltötte be az ötödik életévét. Magyarországon az Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplál­kozástudományi Intézet (OÉTI) az egyik vezető hazai édességgyár támogatásá­val két évvel ezelőtt készített reprezen­tatív felmérést a témában, melynek során közel kétezer budapesti 7-18 éves iskolás egészségi állapotát és életviteli szokása­it vizsgálták. A kutatásból kiderült, hogy a fiúk mintegy 18 százaléka túlsúlyos, 7 százaléka elhízott, míg a lányoknál a túl­súlyosak aránya megközelítően 20 száza­lék, az elhízottaké pedig több mint 6 százalék. Óvodás korban még kifejezetten helyes a kis pu­fók angyal, kisiskolás korban jó esetben szépséghi­ba, rosszabb esetben pedig a csúfos meg­jegyzések okozója a kövérség, serdülő­korban és felnőttként azonban emellett már különféle rendellenességek, beteg­ségek kiindulópontja is lehet a túlsúly. A plusz kilókkal együtt leggyakrabban ma­gas vérnyomás, a nem normális cukor- anyagcseréből kialakuló cukorbetegség, zsíranyagcsere-problémák, illetve az eb­ből adódó májbetegségek, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kockázata is megnő. A cipelt többletsúly mindemel­lett az ízületek károsodását is okozhatja, és akkor az önértékelési problémákról, a komplexusokról és az egyéb káros lelki hatásokról még nem is esett szó. Hogyan lesz a formás babából dagi gyerek? A kövérség hátterében részben genetikai okok, azaz az elhízás hajlamának örökölt adottságai, ritkán hormonbetegség, leg­gyakrabban viszont a helytelen életmód, az egyoldalú, szénhidrátban és zsiradék­ban gazdag táplálkozás és a szükséges testmozgás hiánya áll. Ha a szervezetbe bevitt táplálék kalória­tartalma több, mint a felhasznált ener­gia, akkor szépen lassan elkezde­nek felkúszni a kilók. Az 1-3 éves kisgyermek napi energiaszük­séglete hozzávetőleg 1300 kcal, 4-6 éves korban 1800 kcal, 7-10 éves korban 2000, ezt követően pedig lányok­nak felnőtt korukig körülbe­lül 2200, a fiúknak 15 éves korig 2500,18 éves korig pedig akár 3000 kcal is lehet attól függően, hogy mennyit spor­tol a fiatal. Egy kilogramm testzsír ugyan­akkor 7000 kilokalóriának felel meg, ha te­hát valaki naponta egy szelet, 400-600 ka- lóriás tortával eszik többet a szükségesnél, akkor két-három hét alatt nehezebb lehet egy kilóval. Ha a szülő azt veszi észre, hogy cse­metéje kezd kerekedni, legjobban teszi, ha végiggondolja, mit eszik, mit iszik, és mennyit mozog a gyermek. Ha víz he­lyett cukros üdítőt fogyaszt a kicsi, ami­től ráadásul egyre szomjasabb lesz, deci­literenként 40-50 kalóriával ajándékozza meg magát - feleslegesen. A gyermekek által olyannyira kedvelt, gyakran nassol­nivalóként is fogyasztott gabonapelyhek Az ÁNTSZ Dorogi, Esztergomi Kis­térségi Intézete szakmai segítséget nyújt a gyermekek egészséges táp­lálkozását és életmódját fejlesztő egészségvédelmi iskolai és települési programokon, figyelemmel kíséri az iskolai büfék árukínálatát, javasolja az egészségesebb termékek árusítását. tíz dekagrammonként 400-500 kalóriát, a nehezen abbahagyható chipsek 550, a sósmogyorók és egyéb olajos magvak pe­dig mintegy 700 kalóriát tartalmaznak. Gyakran abban rejlik a probléma, hogy a napköziben étkező gyermeknek a szülő csomagol szendvicset is, illetve pénzt ad büfére gondolván, hogy a menzán rosszul főznek, nehogy éhezzen szegényke, dél­után hazatérve pedig esetleg újra meg­ebédelteti a gondoskodó család. A másik hizlaló tényező a kevés moz­gás. A sok tanulás és a különórák mellett 40 hídlap hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents