Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-02-21 / 7. szám
esztergom téssel, diplomával rendelkezik. Az utódom, Bodrogai Tibor, aki tíz évig volt helyettesem, remek tudással viszi tovább a megkezdett munkát. Tóth Péterné, a pilisszentléleki óvoda volt vezetője- Mire gondok, amikor az elismerés kapcsán ott állt a díjátadón?- Elég nehéz megfogalmazni, hogy mire is gondolt akkor ott az ember, de tulajdonképpen az járt a fejemben, hogy függetlenül attól, hogy jó pár éve nyugdíjba vonultam, dolgoztam még helyettesítőként esztergomi óvodában. így gyerek-közeiben maradtam, nem szűnt meg a pályán való munkálkodásom. A díjátadón felelevenedtek bennem a szentléleki évek is, főleg a kezdetek, amikor még sok nehézséggel küzdöttünk, de fiatalként sokat bír az ember, sok problémát megoldottunk.- Nemrég hallottuk a bölcsőde volt vezetőjének kitüntetése kapcsán, hogy egy ilyen intézményben csupa olyan dologgal találkozhat a külső szemlélő, ami elsőre tán alapvető, természetes: rend, nyugodtság, tisztaság, vidámság. Azóta tudjuk, az önök hivatásában ezek biztosítása a legfontosabb, mert ezek a további élet nélkülözhetetlen alapjai.- Az említett pilisszentléleki óvodánál egy hatalmas felújítással kellett kezdeni a munkát. Ez nem ment egyik pillanatról a másikra, több év kellett ahhoz, hogy kialakuljon az intézmény mostani képe. 1967- ben került oda, aztán a ’70-es évek végére már megfelelő környezetben és infrastruktúrával élte mindennapjait az ovi.- Igaz az a megállapítás, hogy végül is mindegy milyen feltételekkel, de többnyire ugyanazt az eredményt érik el ennek a hivatásnak a dolgozói?- Igen, mert minden óvónő arra törekszik, így mi is, hogy mindig a gyermek legyen az első, az ő érdekét kell nézni, minden áron és minden körülmény között.- Milyen kapcsolatot tart az új óvónők generációival?- A Honvéd Utcai Óvodában is dolgoztam és ott azt tapasztaltam, hogy a fiatal kollégák igenis kikérték a véleményemet egyes dolgokról. Látszott, hogy érdekli őket, hogy milyen tapasztalataim vannak, hogy miről mit mondok. Ezen alkalmakkor szívesen beszéltem arról, hogy milyen fontos a magyar népmese, a mondóka alkalmazása, vagy akár egészében véve a hagyomány megőrzése. A másik legfontosabb, hogy függetlenül az egyes fakultációktól és trendektől, mindig hagyjuk játszani a gyereket. Tóth Sándor - főiskolai docens Szépíró, költő, műfordító, rádiós riporter, televíziós szerkesztő, újságíró, pedagógus. Ezek a titulusok mind szerepelhetnének Tóth Sándor névjegyén, ám az ízes beszédű, főiskolai docens mégis oktatói-nevelői munkáját tartja a legfontosabbnak. Egykori és jelenlegi diákjai viszont már jóval korábban neki ítélték azt, amit csak ők adhatnak: tovább vitték azt a szellemiséget, amelyet a „tanár úrtól” kaptak.- Mit jelent önnek a tanítás mibenléte?- Az oktatói munka lényege az a bizonyos archimedesi-pont, ahonnan látom és láttatom a világot. Az én esetemben ez az origó a kereszténységem. E szilárd meggyőződésem képezi az alapját azoknak az ismereteknek, amelyeket átadok a tanítványaimnak. Nem a világot akarom kifordítani sarkaiból, hanem magamból mutatok meg valami olyasmit, amire talán másnak szüksége lehet.- Változások előtt áll a sajtó és ezzel együtt az oktatás. Hol a helye ebben a magyar iskolának?- A felsőoktatást megreformáló bolognai rendszer bevezetése jelentős feladatokat ró a főiskolákra, egyetemekre. Ennek gyümölcse bizonyára hamarosan megmutatkozik. Mégis, aggódva figyelem, ahogy évszázados pedagógiai, neveléstudományi eredményeinket „beáldozzuk” a nagy egész érdekében. Hiszem, hogy a döntéshozók hamarosan megértik azt, hogy az Európai Közösség attól lesz sokszínű és egyedi, hogy benne az egyes nemzetek értékrendjei találkoznak. Bízom benne, hogy vannak olyan értékek, amelyeket nem áshatunk el.- Fél évszázadnyi tapasztalattal a háta mögött mit jelent Önnek a Mayer István díj?- A díj megerősítés, útjelzés számomra, hogy amit eddig tettem, azt talán nem csináltam nagyon rosszul. A végszót Arany Jánostól kölcsönzőm: „Embernek maradni minden körülményben.” Ez a lényeg! Pásztó András, ferences gimnáziumi tanár- Szükségszerű a kérdés, hogy milyen érzések töltötték el a Pedagógusbál Majer István-díj átadóján?- Elsősorban nagyon megható volt, jólesik az embernek az ilyen a pályája vége felé. Aztán az jutott eszembe még, hogy nagy öröm ez, amikor olyan időket élünk, amikor a hatalomgyakorlók megpróbálják a pedagógusokat ellehetetleníteni. Esztergomban nem így van, itt megbecsülik a tanárokat, nevelőket.- Az ön munkahelye a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium, egy viszonylag zárt egyházi iskola. Hogyan tartják a kapcsolatot a város többi, világi oktatási közösségével?- A ferences gimnázium valóban egy zártabb intézmény, mint más hasonló, de ugyanúgy működik, mint világi társai. Itt is kialakulnak a ferences tanárok és a civil iskolák tanárai között nem csak kollegiális, de majdhogynem baráti kapcsolatok. Jó példa erre a számos sportesemény, közös kóruskoncert vagy a Franka Színjátszókor, melyet én vezetek. Tekintettel arra, hogy ez egy fiúgimnázium, az egyes darabokban lévő női szerepeket például az Árpád-házi Szent Erzsébet iskola diáklányai játsszák. De ehhez a kooperációhoz tartozik a testvérosztály program, melyben a ferences osztályok más városi iskolák osztályaival tartanak közös eseményeket.- A díj után is van élet, így szinte biztos vagyok abban, hogy az ön jövője továbbra is az esztergomi ferences gimnázium falai között telik majd.- Ez így van, részmunkaidősként ezentúl az intézményben dolgozom majd, illetve a Franka Színjátszókörben is lesz feladatom ezután is. Ameddig az égi és a ninivei hatalmak engedik, ezt szeretném csinálni. hidlap.net hídlap 33
