Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-02-21 / 7. szám
helyi história nyékből arra lehet következtetni, hogy a két rendelet végrehajtása egyszerre történhetett. Érdekes megvilágításba helyezi a történteket Gerendás Jánosné helybéli lakos visszaemlékezése. A harcok alatt a lakosság nagy része óvóhelyeken és a város szélén fekvő pincékben húzta meg magát. Egy ilyen pincében vészelte át a frontot ő is családjával. 1945. február 19-én karhatalmisták érkeztek hozzájuk, akik azt mondták, hogy vége a háborúnak, mindenki menjen haza. így tettek nagyszülei is, akik korábban indultak el azzal a céllal, hogy kiszellőztetik a házat. Mindketten a bombatámadás áldozatai lettek... Ezzel kapcsolatban felmerül a gyanú, hogy az ilyen, és az ehhez hasonló kijelentések nagy szerepet játszhattak a lakosság hazatérésében. Arról nem került elő dokumentum, hogy bárki is parancsot adott volna a civilek félrevezetésére, illetve arról, hogy ez szándékos hatósági akció lett volna. De nem zárható ki az egyéni felelősség sem. Valószínű azonban, hogy a város nagyszámú lakossága miatt (a korábbi hasonló rendeletek analógiájára) az összeírás a légoltalmi házcsoportparancsnokok feladata volt, és ez indokolta a lakosság hazaküldését. A fentiek alapján valószínűnek tűnik az, hogy az áldozatok magas száma összefüggésben áll az éppen folyamatban lévő népesség-összeírásokkal, amelyek következtében a lakosság ideiglenesen elhagyta óvóhelyeit. Ekkor érte Esztergomot a váratlan amerikai légitámadás... Végül egy utolsó adalék ezzel kapcsolatban. Miért nem figyelmeztették előre a várost a közelgő veszélyre? Mivel Esztergom közvetlenül a frontvonalban feküdt, a gyakori ellenséges berepülések miatt többnyire eltekintettek a légiveszéllyel kapcsolatos előrejelzésektől... Miklós Tamás Károly Róbert pártján Varga Péter Dénes Két esztendővel az „utolsó aranyág”, azaz III. András halála után még korántsem dőlt el, hogy a jelöltek közül, -úgymint a cseh Vencel herceg, illetve az Anjou-házból való Károly Róbert- melyikük is lesz a véglegesen elfogadott magyar király. A döntés meghozatalában igen jelentős szerepe volt az egyház, illetve a főpapok állásfoglalásának. A romái útján meggyilkolt Bicskei Gergelyt Bő nembeli Mihály követte az esztergomi székben 1303. november 4-től alig egy esztendeig. Az előkelő főpap egyenesen a honfoglalás kori Bő nemzetség leszármazottja volt. Mihály egyetemi végzettségű tudós ember, 1296-ban már választott zágrábi püspök. Tudni kell róla, hogy III. András leghívebb embereként tartja számon a história. Kinevezéséről maga a pápa értesítette a királyt, az esztergomi káptalant és Esztergom városát. Mihály érseknek azonban kevés idő állt rendelkezésére, érseki tevékenységéről is kevés adat maradt fenn. Magának az esztergomi székhelynek sem örvendhetett sokáig, hiszen II. Vencel cseh király betörvén Magyarországra éppen Kákáinál (Párkány) vert tábort, majd átkelt a Dunán, és felszólította az érseket, hogy ő is koronázza meg fiát, Vencel herceget. Mihály érsek ezt visszautasította. Erre Vencel az esztergomi egyház kincstárát feldúlta, okleveleit megsemmisítette vagy magával vitte, a várost pedig földig rombolta. Az érsek elmenekült II. Vencel elől, de azt már nem tudta megakadályozni, hogy a csehek megkaparintsák Szent István koronáját. A tervezett koronázást Mihály érsek nem végezhette el, menekülés közben halt meg ismeretlen körülmények között Pozsonyban. Utóda 1305. február 17-től (II.) Tamás. A főpap származásáról csak annyi bizonyosat tudunk, hogy előkelő család sarja volt, aki tanulmányait a paduai egyetemen végezte. Az esztergomi káptalan választását tudomásul véve V. Kelemen pápa 1306. január 31-én megerősítette méltóságában, bár esztergomi székét -Károly Róbert feltétlen híveként - ekkor még nem foglalhatta el, hiszen a várat Vencel hívei birtokolták. Tamás elszántságára jellemző, hogy 1306 őszén megvívta az esztergomi várat, sikerrel elfoglalta, a lerombolt székesegyház kijavítására, illetve felújítására pedig nagyösszegű kölcsönöket vett fel. Az építkezés horderejére Beke Margit is fölhívja a figyelmet, amikor megemlíti, hogy a munkálatok még 1321-ben sem fejeződtek be. Mindeközben az ország élére még mindig három trónkövetelő jelentkezett. Egyikőjük Vencel cseh herceg, a már említett II. Vencel cseh király fia, a másik Ottó bajor herceg, a harmadik pedig Anjou Károly Róbert. Az érsek Károly Róbertét támogatta. Ki is hirdette az egyházi átkot mindazokra, akik Ottó pártján állottak, és nagy látványossággal Budán immár második alkalommal királlyá koronázta Károly Róbertét, sőt hamarosan visszaszerezve a Szent István-i koronát a szertartást harmadszorra is elvégezte 1310. augusztus 20-án Székesfehérváron. Ami az uralkodót illeti így végtére eleget tett a hazai hármas követelménynek. Szent István koronáját az esztergomi érsek helyezte a fejére a Szent király nyugvóhelyén, Székesfehérvárott. Tamás érseket kegyes, jótékony, igazságos, szigorú főpapként jellemzik a kortársak. Olyan férfiú volt, aki „szent villámként” működött az egyház érdekében. Utolsó rendelkezése 1321. január 5-én kelt. Vélhetően ezután halálozott el, valószínűleg Esztergomban. hidlap.net hídlap 31
