Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-02-21 / 7. szám

helyi história Esztergom felfedezése, avagy a hely története Az Esztergomi mise szerzőjének szobra Pöltl Zoltán Az elmúlt hetekben helytörténeti sorozatunkban Esztergom köztéri szobrai közül mutattunk be néhányat az olvasóknak. A város e tekintetben is gazdag kincsestárában válogatva ezúttal az Esztergomhoz köthető 19. századi nagy zeneszerző, Liszt Ferenc Vízivárosban található szobrát járjuk körbe, szót ejtve az alkotó Marosits István modern, kísérletező stílusáról is. A mű és eredete Liszt Ferenc halálának 100. évforduló­ján, 1986-ban készült el Marosits István, a zeneszerzőt ábrázoló szobra. A mű a Víziváros keleti bejáratánál, a Pázmány Péter utca elején, vagy ha úgy tetszik, a Várhegy tövében található. A bazalt­ból, betonból, coracélból és bronzból ké­szült szobor a ma már negyven éve alko­tó művész egyik legkarakteresebb műve. Az alkotás kétségkívül azért került Esz­tergomba, mert a 19. század legnagyobb magyar zeneszerző-zongoraművésze előtt ezzel a szoborral köszönte meg a jubileumkor a város; a róla elnevezett misét. Ezt a nagyszabású egyházzenei művet - a Granner Messe-t, avagy Missa Solennis-t - Liszt Ferenc a Bazilika fel­szentelésére írta, és 1856-ban a bemuta­tó alkalmával ő maga vezényelte a főszé­kesegyházban. (A zeneművet a 2006-os 150. jubileum alkalmával újra előadták Magyarország legnagyobb templomá­ban) Ha valaki végigtekint a Liszt Fe­rencet ábrázoló képzőművészeti alko­tások során, a jelenleg tárgyalt szobrot ezek folytatásaként is értelmezheti. A nagy alkotót már fiatal korától, onnan­tól kezdve, hogy megtanult zongorázni, megörökítették kortársai. Az egyik első ilyen kép Liszt Ferencről egy grafika, 13 éves korából származik. Liszt külse­jének három jellegzetessége, a középen kettéválasztott, hosszú, vállig érő haj, a karakteres sasorr és öltözete, a lábszárig érő kabát tulajdonképpen minden róla szóló festményen, rajzon és fotográfián megmutatkozik. Marosits szobrát szem­lélve is pont e három „Liszt-jelvény” te­szi félreérthetetlenül felismerhetővé a mai ember számára is az eredeti modellt a műben. Úgy is érezhetjük, hogy a szo­bor alkotója így próbált segíteni a kö­zönségnek, s főként azoknak, akik már látták Henri Lehmann, Barabás Miklós, Wilhelm von Kaulbach festményét, vagy Franz Hanfstaengl, Edgar Hanfstaengl, Kozmata Ferenc és Koller Károly fotó­ját, litográfiáját, melyeken Lisztet ábrá­zolták. A szobrász szép megoldása, hogy az egyenesen álló alak hosszú kabátja, mint egyfajta palást omlik le a földre, s ezzel kétségtelenül Liszt zeneművészet­ben elfoglalt uralkodói státuszára utal. A hosszú, a figura körül a földön kör alak­ban elterülő ruha a zeneiség kiáradását is jelképezi. A rangot és emelkedettséget a palást sötét anyagától eltérő bronz és a coracél csillogása hangsúlyozza. A szobrász és az ő alkotói perspektívái A Derkovits- és Munkácsy-díjas Marosits István szobrász munkássá­ga során számos alkalommal ábrázolta a magyar művészet és a magyar törté­nelem kiválóságait, de művei között sok emlékmű és egyéb műfajok, például de­koratív térplásztika is szerepel. Egyik kritikusa így ír róla: „Marosits István egyéni technikával megalkotott művei­ben az emberábrázolás paradigmatikus szintézisének megteremtésére törek­szik: egy és ugyanazon formát variál­va ezerféle autonóm művet hoz létre, az egy számtalan variációját. A bronz, a fa, a kő, a márvány csak kiinduló­pont volt számára. A földdel való szo­ros kapcsolat és asszociációk érzékel­tetésére különleges anyagokat hasz­nál: az egyszerű betont, vagy újabban egy saját maga által kifejlesztett, alu­míniumból, molibdenből, titánból és sziliciumból álló nemes fémötvözetet. Marosits szobrászatában egyszerre van jelen a kísérletezés és hagyománytisz­telet. Pályakezdő korától próbálkozik új vagy különleges anyagokkal és kifejezé­si módozatokkal, de szemlélete alapja­iban realista. A 70-es évek első felétől foglalkoztatja a probléma, hogy a be­ton a szobrászatban ne csak az önthető műkő egy változata legyen, hanem saját plasztikai nyelven szólaljon meg. Több köztéri alkotásán is megoldást talált e szobrászati problémára (Bányászmár­tírok emlékműve, UFO, Kelet Kapuja). A másik szobrászi kérdés, ami érdekli, a negatív plasztika, a virtuális tömeg és a fény, mint szoboralkotási lehetőség (Pa­radigma-feszület, Petőfi-, Ady-, József Attila-portrék). Mintázott szobrain egyesíti a realisztikus felfogást egyfajta konstruktív, tömbszerűen geometrikus tömegalakítással”. hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents