Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-02-14 / 6. szám
Szomszédolás Nyitrán Himmler Győri Egymás kulturális értékeinek megismerése és bemutatása az elsődleges célja annak a rendezvénysorozatnak, amelynek első állomása a múlt héten Nyitrán megnyitott„Két ország, két város, négy művész" című tárlat volt. N yitra és Komárom-Esztergom megye együttműködése sok területen mondható eredményesnek. A rendszerváltás óta eltelt két évtizedben jelentősen megszaporodtak a közös kezdeményezések és rendezvények. Ennek volt ékes példája a február 6-án Nyitrán megnyílt kiállítás. A„Két ország, két város, négy művész" elnevezésű képzőművészeti tárlat a Nyitra Megyei Művelődési Központban kapott otthont, ahol a házigazdák nevében az intézmény igazgatónője, Mária Gundová asszony köszöntötte a megnyitóra összesereglett szépszámú közönséget. Az igazgatóasszony áldásos kapcsolatépítő tevékenysége nagy elismerést érdemel - egy olyan kultúraszervező személyiségről van szó, akinek múlhatatlan érdemei vannak a két megye kulturális cseréjének lebonyolításában. A kiállítás - amely része a két megye művészeti csereprogramjának - a Komárom-Esztergom Megyei Szabadművelődési Társaság és a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat támogatásával valósult meg, a Kultsár István Társadalomtudományi és Kiadói Alapítvány szervezésében. A tárlat viszonzásaként októberben az Aquasziget SPA-ban és ezt követően Tatabányán négy Nyitra környéki magyar fiatal képzőművész kiállítását fogadja Komárom-Esztergom Megye. Nyitrán ezúttal két esztergomi - Bangó Miklós és Kaposi Endre - valamint két párkányi - Lábik János és Bugyács Sándor - képzőművész alkotásait csodálhatta meg a közönség. A tárlatot Bárdos István művelődéstörténész, a kiállítás kurátora nyitotta meg. A megnyitón elmondott méltatásából többek között a következőket tudhattuk meg: Ez a kiállítás része annak a sorozatnak, amelynek keretében Érsekújvárban kiállítással jelentkezett a tatabányai Kép-Szín-Tér alkotóművész csoport, a Népházban láthattuk Berta András érsekújvári művész szociofotóit, Tatabányán bemutatkoztak Nyitra megye képzőművészei, majd a Nyitra Megyei Művelődési Központban kerültek bemutatásra a Tatabányai Bányász Képzőművész Kör tagjainak munkái. A kultúrával, a művészettel szoros kapcsolatot ápoló ember számára különös jelentőséggel bír az, hogy a Duna bal és jobb partján keletkező művészi értékek cseréje mára a hétköznapok természetes részévé vált. A kulturális kapcsolat ápolásának követésre méltó, szép példájaként említhetjük a két megye sok-sok csereprogramját, és az Esztergomi Művészek CÉHE közösségét, amelynek tagjai között ott találjuk a párkányi művészeket is. A Duna nem elválasztja, hanem összeköti a két partján élőket, amit a mostani nyitrai kiállítás is hitelesít, s amely által vizuálisan is manifesztálódnak a párhuzamos alkotói attitűdök. A párhuzamok egyikét az esztergomi Kaposi Endre és a párkányi Bugyács Sándor alkotja, akiket kollázsaik bizonysága szerint a neoavantgard képviselőiként tarthatunk számon. „Kaposi... a homo faber és a homo ludens olyan sajátos keveréke, aki egyúttal gyűjtő, szemlélő és filozófus is. A homo ludens eljátszik a gyűjtögető által felfedezett tárgyakkal, a homo faber pedig összerakja a homo ludens játékait egy újabb játékká, a filozófus, pedig értelmezi azt. Bugyács Sándor itt látható kollázsainak egy része utal a XX. századi avantgardisták egyikére, az érsekújvári születésű Kassák Lajosra. Gondolatiságának meghatározó jegye egyrészről az ember életében nagy szerepet játszó véletlen és múlandóság, másrészről az olyan ellenpontok és összefüggések, mint az agresszivitás és az idill, a Nap és a Hold, a Vándor és az Út, az emberi szerepek közül pedig a Bohóc és a Király. A párhuzamok másikát Bangó Miklós és Lábik János alkotja. Mindketten szerelmesei, ismerői és avatott festői a tájnak, a városnak, ahol élnek. Bangó Miklós vibráló, gyönyörű koloritú ak- varelljein feltárulnak Esztergom rejtett szépségei, a falusias jellegű szegletek éppen úgy, mint a kisváros polgári épületei. Elénk varázsolja az őszi színekben tobzódó Duna-partot és Esztergom ikonját, a Bazilikát. Lábik János, a 75 évesen is örökifjú festőművész élete szorosan összeforrott a természettel, a tájjal és főképpen a Dunával, a Garammal és az Ipollyal. Festőállványáról olyan művek kerültek le, amelyek segítségével szépként, fenségesként vagy éppen líraian kedvesként élhetjük meg mindazt, ami a számunkra ismert vagy ismeretlen környezetből figyelemre érdemes. Jelenlétével, művészetével példát mutat abban, hogy miként lehet és kell eredményesen ápolni az Ister-Granum Eurorégió településeinek, lakóinak természetes emberi és kulturális kapcsolatait. Bangó Miklós és Lábik János méltóságot és nyugalmat megtestesítő képei azt üzenik a világnak, hogy nem gyűlöletből és káromkodásból, hanem hitből, harmóniából, egymás elfogadásából és tiszteletéből épülhet csak meg az alkotó gondolkodáshoz és léthez nélkülözhetetlen belső katedrális. 38 hídlap hidlap.net
