Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-02-14 / 6. szám
helyi história Dinasztiák és főpapok A nagyszerű, köztiszteletnek örvendő Lodomér érsek halála után korábban a székesfehérvári préposti tisztet betöltő Bicskei Gergelyt választották a legfőbb magyar egyházi méltóságba. Prépostsága feltétlenül figyelmet érdemel, mert a fehérvári Boldogasszony egyház és káptalan a magyar egyházi intézmények sorában kiemelkedő szerepet töltött be, több más kiváltsága mellett például közvetlenül a Szentszék joghatósága alá tartozott, így a cím viselője már-már püspöki méltósággal rendelkezett. B icskei érsekké jelölését maga III. András király is támogatta, hiszen bár az érsek még nem kapta meg Rómától a megerősítést, Becsben már a király kíséretében találjuk Árpád-házi Erzsébet Vencellel, a cseh király fiával történt eljegyzésén. A viszony a király és az érsek között a későbbiekben azonban megromlott, méghozzá igen látványosan. Az érseket András szinte minden tekintélyétől megfosztotta, és tisztségeiben is korlátozta. Joggal merül fel a kérdés: mi lehetett az oka a szakításnak? A választ a politikai élet porondján kell keresnünk, gyökerei pedig visszanyúlnak egészen IV. Béláig. Legkésőbb 1269 első felében ugyanis házassági szerződés született az apjával szembehelyezkedő István ifjabb király és a nápolyi Anjouk között. István fia, László ugyanis nőül vette nápolyi Izabellát, István lánya, Mária pedig szintén beházasodott a dinasztiába. Az ő házasságából 14 gyermek született, így Kun László meggyilkolása után a nápolyi Anjouk bejelentették igényüket a magyar trónra. De mi köze mindehhez Bicskei Gergely érseknek? Mindösz- sze annyi, hogy Nápoly Róma hűbérese volt, az érsek pedig az Anjouk támogatásától remélte érseki címének késlekedő megerősítését VIII. Bonifác pápától, ám minden erőfeszítése ellenére képtelen volt a püspöki kart önös céljainak megnyerni. Az egyre bonyolultabbá és veszélyesebbé váló politikai helyzetre az jelentette a „megoldást”, hogy III. András 1301. január 14-én meghalt méghozzá fiú utód nélkül. Vele kihaltnak tekinthetjük az Árpád-házat. Az országnak királyra volt szüksége, amit Bicskei Gergely is világosan látott. Esztergomba vitette hát Anjou Károly Róbertét, ahol egy alkalmi koronával meg is koronázta. Az aktussal kapcsolatosan azonban két probléma is fölmerült. A koronázásra nem a Szent Koronával került sor és nem is a hagyományos koronázó városi y. ban Székesfehérvárott. A magyar főurak és főpapok tehát mereven elzárkóztak a pápa és az érsek támogatta királytól. A számos pártból a leghangosabb behívta az országba Vencel cseh herceget, akit meg János kalocsai érsek koronázott királlyá Székesfehérváron. Bicskei Gergely válaszul kiközösítette a várost. Dúlt tehát a viszálykodás a pápa, az érsek, a püspöki kar, Károly Róbert és Vencel között, mígnem kezdett Károly Róbert javára billenni a mérleg nyelve. Ez köszönhető volt annak, hogy időközben Vencel elhagyva Magyarországot és a bizonytalan magyar trónt lengyel királlyá koronáztatta magát, másrészt annak, hogy a hazai püspöki kar soraiban komoly átrendeződés volt megfigyelhető. Arról nem is beszélve, hogy Bonifác pápa egyértelműen állást foglalt Károly Róbert mellett megerősítve őt királyságában, Vencel megkoronázását pedig semmisnek nyilvánította. Bicskei el is indult Rómába, hogy részletesen beszámoljon a hazai eseményekről, útközben azonban Sciarra Colonna katonái meggyilkolták. Síremlékéről nincsenek ismereteink, hagyatéka pedig minden bizonnyal Vencel hívei Esztergomban történt fosztogatásának esett áldozatul. A kérdés immár kettőre duzzadt. Részint, hogy ki lesz a végleges magyar király, illetve ki tölti majd be az esztergomi érseki széket? 36 hídlap hidlap.net
