Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-01-10 / 1. szám
helyi história Evlia Cselebi jelen volt mind az 1663. évi párkányi tragikus összecsapásnál, mind Érsekújvár ostrománál, és mint szemtanú írja le az eseményeket. Bár néha túlzásokba esik - például a keresztény katonák létszámát illetően - de számos általa közölt adat hitelesnek tűnik. Evlia Cselebi tudni véli, hogy két katona, akik Esztergomban raboskodtak ekképpen tájékoztatták Forgách Adámot: „Újvár várának elfoglalása végett tizenötezer török katona hajókon már átjött s hozzákezdtek a hajóhíd építéséhez. A Duna vize azonban kiáradt s a híd készítéséhez használt hajók összetörtek. Néhány ezer török az éhségtől elbujdosott.” Somkuti Bálint Az 1663-1664. évi nagy török háború című művében azt sugallja az olvasónak, hogy tudatos hadicselről volt szó. „Ez annál is valószínűbb, mert a hídról szóló hírt hozó két katonát, akik addig fogságban voltak Forgách a csata után karóba húzatta”. A török utazó állítása szerint „1074 évi (a mohamedán naptár szerint) Mohárrem hó egyik hétfőjének estéjén Ibráhim pasa csapatával és az egész nikápolyi sereggel egy óra alatt Dsigerdelen (Párkány) mezejének Újvár irányába eső Murád síkságán a Lán hegynek és Lák dombjainak szőlőihez arra a helyre ment, amelyet az esztergomi kalauzok mondtak...”. E helyen - amely nyilván a Hegyfarok tájékának felelt meg - várták a törökök a keresztények támadását. A pasa „éjfélkor felkelvén damaszkuszi buzogányát kezébe véve körüljárt a seregben mondván: ne aludjatok vitézek, az éjjel valaminek történnie kell, gyorsan készen álljatok!” Cselebi szerint az oszmánoknak a szerencse is kedvezett. Ugyanis hét lovas katona ahelyett, hogy a leshelyen lefeküdt volna, rablás céljával a török táborhelyről titokban elosont. Három órával pirkadat előtt Ibrahim pasának ők hozták a hírt Forgách Ádám seregének közeledtéről. Ibrahim a nikápolyi sereg háromezer katonáját a Lán és a Lák hegyek felé félórányira előbbre rendelte. Oda, ahonnan a törökök a keresztény sereg érkezését várták. A pasa „százötven kapudsibasit kétezer főnyi népükkel a jobb oldalra vett, kétezer miteferrikát (lovas gárdista) és vádsib-ür- ráját (hűbéres lovas) pedig bal oldalra vevén, ezen két hadosztály közé a dicsőséges és értelmes pasa ment, s ötszáz főnyi tatár katonát és kétezer vitézt a hátulsó csapatba állított, negyven szegbán (janicsárok egyik osztálya) és száridse (önkéntes zsoldos) katonát pedig kühejlán lovakon (híres arab lófaj) az első sorba rendelt. Közvetlen ezek mögött hétszázhetven vörös oldaltollas, hét-nyolcz arasz horvát puskás és arnaud vitéz kétágú kanóczát mind elrejtve gyalog ment a pasa előtt”. Evlia Cselebi leírásából nyilvánvaló, hogy a törökök csatasorban állva felkészülten várták az újvári vitézek támadását. Egyszer csak, amikor már teljesen kivilágosodott „Dsigerdelen mezején nyugat felől fekete felhő gyanánt dárda-erdő és lándzsa hegyek tűntek fel.” Ibrahim pasa kihasználva a számára kedvező helyzetet lovasságával megtámadta a vértbe öltözött keresztény lovasokat. „Hatezer hitharczos az Allah! Allah! kiáltásnak szíve mélyéből szabad folyvást engedve ágyúgolyó gyanánt rohant a német lovasságra s összekeveredett vele. Az ellenség ugyan sok volt, de gyalog puskásai két ágyúlövés távolságra voltak. Mi ezen a csatatéren hét csapatot közrefogván üldözve megtörtük, miközben vértanuk lettek néhányan közülünk - fogalmaz Cselebi. Időközben a két gyalogság is összecsapott egymással. Úgy fest, hogy Forgách Ádám serege ágyúit e csatában nem tudta kellőképpen kihasználni. „Mikor az ellenség ágyúzásra gondolt, mi a lovasokkal a harczot abbahagytuk, s a gyalogos ellenségre kivont karddal rárohantunk s egészen az ellenség ágyúi elé mentünk. Az ágyúkat elrejteni akaró ellenséget mind megtörtük, s míg gyalogságunk az ellenség ágyúit elfoglalta az alatt mi az ágyúra nem nézve az ellenséggel dulakodtunk” - írja Cselebi, aki szerint Forgách Adám gyalogságát ágyúkkal Esztergom várából is lőtték. A keresztény lovasság egyesülve gyalogságával ágyúit ideiglenesen visszavette, de a túlerőben lévő törökök végül felülkerekedtek és súlyos csapást mértek az érsekújvári seregre. Elesett Lippay János és Esterházy György prépost is. A török kézre került több száz keresztény katona zömét a törökök lemészárolták és holttesteiket a Kis-Strázsa hegy lábánál temették el. „Eltemetett maradványaik fölé a török kiűzése után Malonyai Pál plébános, akinek valószínűleg édesapja is az áldozatok között volt, kápolnát emeltetett Keresztények Segítsége titulussal. A tönkrement kápolna helyébe később a Mária megkoronázása szobrot állították. Ezt idővel felújították, majd a második világháború után a templom kertjében helyezték el. A szobor műemlékileg védett. A templom kertjében álló Mária megkoronázása szobor eredeti helye az Esztergom-tábori vasúti megálló és a katonai tábor között volt. Talapzatán többek között ez olvasható: „Kápolna jelölte egykor a helyet, hol a töröktől megölt Malonyai András, magyar nemesek és német katonák holttestei porladnak. Állíttatott 1718-24 években. Megújíttatott a hívek adományából 1912. évben” - olvashatjuk esztergom- kertvárosi Szent István király plébánia honlapján. Történészek szerint Forgách Ádám szerencsétlen párkányi csatája is közrejátszott Érsekújvár elestében, a párkányi kudarc az újvári erőd ostromakor mindenképpen megkönnyítette a törökök helyzetét. Az 1663. évi párkányi csata után a török seregek „Dsigerdelen mezejétől nyugatra a pázsitos völgyekben fekvő falvakat és városokat égetve rombolva” érkeztek Újvárba. A külvárost, amelyben Cselebi szerint mintegy 500 nádfedelű ház volt a törökök felgyújtották, „s a tengernyi katonaság a mezőt elárasztotta és négy irányban egy napi járóföldről, amerre termesztmények voltak, a vitézek mindent elhordták”. hidlap.net hídlap 29
