Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-02-07 / 5. szám
sárisáp A Pilisi Szlovákok X. Farsangi Báljára január 31-én 19 órától került sora Sárisápi Művelődési Házban. Az esemény rendezői a Pilisi Szlovákok Egyesülete, a Sárisápi Szlovák Önkormányzat és Sárisáp Község Önkormányzata voltak. A rendezvény jelentős érdeklődésre tartott számot: 350-en mulattak a farsangon. A kezdeményező bálszervező 2000-ben Nagy Mária, Piliscsév polgármester asszonya volt, azután minden évben másmás település lett a házigazdája a szlovák bálnak. Sárisáp(2001), Kesztölc (2002), Mogyorósbánya (2003), Piliscsaba (2004), Pilisszentkereszt (2005), Pilisszántó(2006), Pilisszentlászló (2007), Piliscsév (2008) után 2009-ben, nyolc év elteltével ismét Sárisáp kapta a vendéglátó szerepét. A település igazán ki is tett magáért: a bál zenekarának a kiváló pilisvörösvári Pilischer Sram- li-t választotta, de az est folyamán fellépett még a Sárisápi Fúvószenekar, a Sárisápi Pávakör, a Lipa néptánccsoport Budapestről Szilágyiné Suba Éva vezetésével és a Kóborzengő zenekar Erdélyi Klára vezényletével. A bál meghívójára többek közt azt is ráírták, hogy „A rendezvényen népviseletet szívesen látunk!" így nem meglepő módon színes népviselet, fergeteges hangulat töltötte be a művelődési ház báltermét. A vendégeket sárisápi népviseletbe öltözött lányok-asszonyok fogadták és kínálták egy kis szíverősítővel, valamint a szlovák önkormányzat ajándékával kedveskedtek nekik. Köszöntőt mondott szlovák nyelven a házigazda Sárisápi Szlovák Önkormányzat elnöke, Huberné Kisgyőri Idén jubilált a Pilisi Szlovákok Farsangi Bálja Sárisápi farsangoló Sárisáp község polgármestere, Kollár Károly, a Sárisápi Szlovák Önkormányzat elnöke, Huberné Kisgyőri Katalin, és a Szlovák Köztársaság budapesti nagykövetének első titkára, Imrich Marton. Katalin. A Pilisi himnusz után Kollár Károly, Sárisáp község polgármestere üdvözölte a megjelenteket. A Szlovák Köztársaság budapesti nagykövetének első titkára, Imrich Marton örömét fejezte ki a meghívás felett, tolmácsolta a nagykövet jókívánságait, majd Ruzenka Egyedová Baráneková, a Magyarországi Szlovákok Szövetségének elnöke beszélt arról, hogy a mindennapi gondok mellett mindenkinek jólesik a kikapcsolódás egy pohár finom bor, hangulatos zene és jó barátok társaságában. A piliscsabai Drevenka József költő erre az alkalomra írt versét Kucsera Gyula olvasta fel, a bált pedig Havelka József, a Pilisi Szlovákok Egyesületének elnöke nyitotta meg. A részt vevő települések (a már felsoroltakon kívül még Pilisszentlélek, Tardos, Oroszlány, Dorog, Perbál) polgármesterei és a szlovák önkormányzatok vezetői mellett, a már említett prominens személyiségek társaságában a következő protokoll- vendégek is megjelentek: Németh Erika, a Miniszterelnöki Hivatal Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Főosztályának igazgatója; Molnár Márton, a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány Kuratóriumának igazgatója; Tittmann János országgyűlési képviselő, a Dorogi Többcélú Kistérségi Társulás elnöke, Dorog város polgármestere; Nagy Mária, a Pilisi Szlovákok Egyesületének elnök-helyettese, a KÉM Szlovák Önkormányzat elnöke és Rudolf Podoba, Sárisáp szlovákiai testvértelepülése, Handlová polgármestere. Éjfélkor izgalmas sorsoláson derült ki, hogy melyik település nyerte el a következő rendezés jogát. A szerencse Kesztölcnek kedvezett, így tehát Gaál Lajos polgár- mester és Gaálné Kara Valéria, a Szlovák Önkormányzat elnöke már előre meghívták a jelenlevőket a jövő évi farsangi mulatságra. Ezután következett a tombolahúzás, melynek során a bálozó községek által felajánlott ajándékokat sorsolták ki. Kántor Nóra hidlap.net hídlap 37