Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-01-31 / 4. szám

sport Bizakodva várják a szezont az esztergomi evezősök Hajó, ha nem jó Tavaly összesen tizenöt arany, huszonhat ezüst, tizenhat bronz és harmincnyolc negyedik-ötödik helyezést értek el az esztergomi evezősök, mellyel Mármarosi Győző kissé csaló­dott. A klubelnök azonban bízik abban, hogy 2009-ben túl­szárnyalják a tavalyi eredményeket. 2008 nem tartozik a legsikeresebb éveink közé, kezdte a beszél­getést Mármarosi Győző.„Bár mindent megtettünk, hogy az elő­ző évek eredményeit elérjük, vagy túlszárnyaljuk, az országos bajnokságon nem sikerült arany-és ezüstérmet szereznünk, csak bronzot. Abból ugyan négy darabot, de számítottunk fényesebb érmekre is" - folytatta az Esztergomi Evezősök Hajós Egyletének elnöke, majd hozzátette az elmúlt tíz évben talán nem is volt rá példa, hogy ne értek volna el első vagy második helyezést az or­szágos bajnokságon. Most azonban ez megtörtént, igaz, nagyon kis különbséggel maradtak le a dobogó két magasabb fokáról az evezősök. Ezek mellett természetesen tavaly sem maradhat­tak el a fényes sikerek: „Az elmúlt évben is voltak válogatott ver­senyzőink, kikerültünk az ifjúsági világbajnokságra is, ahol Sás­ka Beáta tizenegyedik helyezést ért el. Nemzetközi versenyeken a válogatottjaink három első, két második, három negyedik és egy ötödik helyezést értek el. Elég magas taglétszámmal, össze­sen százhuszonnyolcán dolgozunk, ebből a rendszeresen, ver­senyszerűen sportoló tagok száma hatvankét fő volt az elmúlt évben. A megmérettetéseken összességében tizenöt arany, hu­szonhat ezüst, tizenhat bronz és harmincnyolc negyedik-ötödik helyezést értek el versenyzőink" - összegezte az eredményeket Mármarosi Győző. A szakosztályvezető kitért arra, hogy igazán nehéz évük még­sem a tavalyi volt, hanem az azt megelőző, amikor az árvíz miatt rendkívül mostoha körülmények között tudtak csak készülni, s nagyon sok energiát kellett arra fordítaniuk, hogy a klub techni­kai és eszközrendszere, egyáltalán a helyzete újból olyan minő­ségű legyen, hogy ott megfelelő munkát lehessen végezni. így a vezető szerint nem a tavalyi munkával volt gond, hanem a ré­gebbi évekre nyúlik vissza 2008 idézőjelben vett, számukra csa­lódást jelentő eredménytelensége. A másik fő oka az elmúlt esztendő - az evezőseinktől meg­szokottól eltérő - gyengébb eredmények, hogy a korábbi évek­ben kinevelt versenyzők közül sokan elmentek egyetemre, főis­2008. évi Budapest Bajnokság (Csepel) férfi serdülő kettőpárevezős Bajai Tamás- Kovács Álmos A 2008. évi Orsazágos Diákolimpiái Döntőn részt vevő esztergomi evezősök. (Velencei-tó) kólára, így mindent újból kellett kezdeniük, s a jelenlegi társaság még nem érett be. Mármarosi Győző az idei tervekkel kapcsolatban leszögezte, hogy hasonló létszámmal indulnak neki az évnek, továbbra is válogatott versenyzőjük Sáska Bea, aki már az U23-as válogatott keret tagja, s remélhetőleg az idei U23-as világbajnokságon is el fog tudni indulni. Eredményei alapján minden remény megvan rá, hogy idén még nagyobb sikereket érjen el. Kiemelte továb­bá Bajai Tamást és Sólyom Olivért, akik 2009-ben remélhetőleg a Heraklész-keretbe, az utánpótlásválogatott-keretbe kerülnek be.„Az országos diákolimpián értünk el első, második és harma­dik helyezéseket, ott ők végeztek jó eredményekkel. Remélem, idén ismét aranyakkal és ezüstökkel is fogják gazdagítani érem­gyűjteményünket. Kovács Álmos és Domonkos András az előbbi két említettel együtt négy párban is jól szerepeltek, ők ebben az évben fognak beérni" - folytatta az elnök, aki azt is elárulta la­punknak, hogy van olyan - tavaly még abszolút diákkorosztály­ban indult - társaságuk, akik idén kerültek a tanuló korosztály­ba, de már 2008-ban döntősök voltak az országos bajnokság­ban. Ez a csapat teljesen együtt maradt, tehát reményeik szerint idén is jó eredményeket fog hozni a versenyeken. Az egyesület vezetője hangsúlyozta, kevés pénz áll rendelke­zésükre, így az elmúlt évben nem tudtak fejlesztésekkel foglal­kozni, új eszközöket beszerezni. Az evezősök legnagyobb gond­ja, hogy több árvíz után sem sikerül az épület felújításához anya­giakat szerezni; nem találtak ehhez támogatókat. „Örömünkre szolgál azonban, hogy ebben az évben is sikerült az állami sport­irányítástól és az önkormányzati minisztériumtól patrónus prog­ram keretében olyan pályázatot nyernünk, ami lehetővé teszi egy edzőnk főállású foglalkoztatását, fedezi ugyanis bérkölt­ségét. Ez rendkívül fontos számunkra, hiszen az elmúlt évtize­dekben, 2008-at és a tavalyelőtti fél évet kivéve ez nem állt mó­dunkban. Bízunk benne, hogy a patrónus program segítségével létszámunkat és eredményességünket is növelni fogjuk" - hang­súlyozta Mármarosi Győző. A hajósok már készülnek a következő versenyidényre, mely során mindent megtesznek, hogy valóban sikeresebb évük le­gyen, mint az előző. 46 hídlap hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents