Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-01-31 / 4. szám
regio Disznótor száz főre Annavölgy költője újra publikál Szokol Milán visszavág BEB Szokol Milánt már az esztergomiak is ismerhetik, főleg azok, akik ott voltak tavaly ősszel a városi könyvtár estjén, amikor új számával mutatkozott be az Átkelő című művészeti folyóirat. Ekkor lépett közönség elé az annavölgyi költő, aki kedves és naív képekből álló költeményeivel nyűgözte le a publikumot. A fiatal lírai lantostól nemrég sms-t kapott szerkesztőségünk, melynek alapján felhívtuk őt és érdeklődtünk. Kiderült, hogy Milán nemrég publikálási lehetőséghez jutott a www.szerintem.info internetes oldalon. Itt a „kortárs" rovatra majd pedig a költő nevére kell klikkelni. Egy ilyen virtuális kiadvány jó sansz a kezdő tehetségeknek, az ilyen időkben, amikor a könyvkiadáson kívül még oly sok mindenre nincs pénz. Az említett oldalon most a „Siófokról hazafelé", a „Valahol aztán - vacoghatok" és a „Megöl az unalom" című írások olvashatók. Hősünk az említett esztergomi esten, a Nagyfalusi Tibor vezette Átkelőnek le is adott két verset, emellett szűkebb hazájában, Annavölgyön is aktív részese a helyi kulturális életnek. Szokol Milán próféta tud lenni a saját hazájában, hiszen a falubéliek kedvelik eme hivatását, és buzdítják is a folytatásra. Az ambiciózus költő már többször is szerepelt a falutévében, versei rendszeresen megjelennek a falu újságjában is. B.M. A disznóölés hagyományosan a télhez köthető, a most hétvégén megtartott Szénásvölgyi vágás ötlete mégis nyáron fogant meg néhány pincetulajdonos agyában. A Nyergesújfalu közigazgatási területéhez tartozó Szénásvölgyi pincesoron évek óta civil kezdeményezéssel szépítik környezetüket a gazdák és rendszeresen szerveznek az ottani közösség számára programokat is. A szőlős mesterek legutóbb a tél apropóján a disznóölés hagyományát elevenítették fel. A mulatság „kárvallottja" egy két mázsa fölötti sertés volt, amelyet a régi időkhöz híven szalmával pörzsöltek meg és fateknő- ben dolgoztak fel. A szervezők ügyeltek arra, hogy minden étel és minden résztevékenység éppen úgy készüljön, ahogy déd- és ükapáink idejében, így nem hiányozhatott a böllérmáj, a töltött káposzta, a hurka, a kolbász és a helyi asszonyok gyúrta metélttésztával gazdagított húsleves sem. A több mint száz főre szervezett vidám disznótoron héttagú fúvószenekar szolgáltatta a muzsikát. A jól sikerült rendezvényen a szervezők elhatározták, ezután évről évre hasonlóképp vendégelik meg pinceszomszédaikat. Épülhet a Szlovák Ház-cs -n Mindkét kormány érdekelt abban, hogy még idén elkészüljön a Szlovák Ház Pilisszentkereszten - hangzott el Budapesten múlt hét pénteken, miután Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára megbeszélést folytatott Dusán Caplovic szlovák miniszterelnök-helyettessel. A beszélgetést követő sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a szlovák miniszterelnök-helyettes megerősítette, hogy a pozsonyi kormány biztosítja a szlovák kisebbségi önkormányzat új épületének létesítéséhez tavaly felajánlott 80 millió forintnyi összeget. Természetesen a magyar kormány is tartja magát ahhoz, hogy a ház építéséhez ugyancsak 80 millió forintot ad - tette hozzá a szakállamtitkár. A magyar és a szlovák kormány közös finanszírozásával létesítendő új Szlovák Ház építéséről azt követően született tavaly döntés, hogy a pilisszentkereszti önkormányzat igényt tartott a tulajdonában lévő szlovák kisebbségi önkormányzati irodára, helyette máshol ajánlott fel helyiséget, amelyet azonban a szlovák kisebbség nem fogadott el. A konfliktus zavart okozott a két ország viszonyában is. A megbeszélésen szóba kerültek a szlovákiai magyar kisebbséget aktuálisan foglalkoztató főbb ügyek is, többek között a szlovákiai magyar tankönyvekben a magyar helységnevek írását is lehetővé tevő törvény, amelyet Ivan Gasparovic szlovák államfő 2008 decemberében nem hagyott jóvá és most újra a pozsonyi parlament elé kerülhet. • építőipari fővállalkozás • generálkivitelezés • teljes körű irodai szolgáltatás Székhely: 2500 Esztergom, Táncsics Mihály u. 5 Főépítésvezetőség: 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Tel.: 33/500 810, 30/897-1730 egomep(5)egomep.hu 34 hídlap hidlap.net