Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-01-31 / 4. szám
exkluzív sítményei közé tartoztak, de egyáltalán nem a kommunista rezsim jóvoltából. Mert hiszen például az akkori sportolók még jóval korábban, a második világháború előtt vagy közvetlenül utána nőttek, nevelkedtek fel.- A rendszer bizonyítania akarta, hogy jó...- Igen, a világ felé akarták bizonyítani a rendszernek a - hogy mondjam - „sikeres tevékenységét” a társadalmi életben.- Tudom, hogy a kérdés túlságosan tág és sokfelé vezet, de mégis: égés föld a különbség az Aranycsapat (és a későbbi idők) labdarúgósportja és a mai között, holott szinte minden érintett szakember - és laikus - egyöntetűen állítja, utánpótlásszinten jók vagyunk (mint ahogyan vagyunk is, az elért sikerek alátámasztják). Mi rontja el a fiataljainkat? Talán a pénz?- Nem. Nézze, van egy alapvető kiindulási pontja a mai magyar labdarúgásnak, pontosabban az elmúlt évtizedek magyar labdarúgásának: tizenöttizenhat éves korig rengeteg, átlagon felüli, tehetséges gyerek nő fel a hazai futballban, ám amikor elérik a felnőttek világát, azt a rossz szellemiséget, morális felfogást, ami évtizedek óta megüli a magyarországi labdarúgást, átveszik. Enszerintem a magyar focinak hosszú ideje óta nem szakmai, hanem morális problémái vannak.- Egészen más jellegű kérdés: most - ha jól tudom - a fővárosban lakik, de Dorogon született, és itt futballozott először, a bányászvárosban.- Igen, ott születtem, ott nőttem fel, 1947 nyarán tizenkilenc éves koromban kerültem el Budapestre, az akkori MATEOSZ együttesébe (ami három esztendővel később megszűnt), s onnan aztán a Budapesti Honvédba. Mondhatni, én Dorogon „szívtam magamba” a labdarúgás iránti szeretetet. Ott kezdtem a pályafutásomat.- Kissé „költőien" megállapítva: Dorog, ez a környék, a régió egésze maga és Esztergom is meghatározó az ön életében.- Abszolút! Abszolút meghatározó. Főleg a fiatalságomat tekintve. A bányászvárosban láttam meg a napvilágot, ott kezdtem el focizni, Esztergomban jártam középiskolába, úgyhogy tulajdonképpen az ifjúságom (nevet) kötődik ahhoz a környezethez.- Ezért is találkozhatunk önnel gyakorta errefelé, mint ahogy két hét múlva, február 12-én egy esztergomi polgáriest-rendezvé- nyen látják vendégül.- Igen. Szívesen és örömmel utazok ide. S ha csak tehetem, akkor mindig elmegyek Esztergomba is, különösképp mert sajnos Dorogon már nem élnek rokonaim, meg hát jószerivel ismerőseim sem. Hiszen hány évtized telt el azóta...? (nevet) Hát, bizony a negyvenes évek elejétől-közepétől már jó néhány esztendő elszaladt... Az Aranycsapat legendás kapusa, nyolcvanhatszoros magyar labdarúgó-válogatott, Grosics Gyula 1926. február 4-én született Dorogon. Elterjedt beceneve a „Fekete Párduc" volt, mivel (állítólag) ő öltött kapusként először fekete mezt. Tizenhárom évesen a Dorogi AC együttesében kezdte a sportpályafutását. 1947-től a MATEOSZ (Magyar Teherfuvarozók Országos Szövetkezete) Munkás SE, illetve a Teherfuvar SE hálóját őrizte. 1950-ben került a kor sztárcsapatához, a Budapesti Honvédhoz, amely akkoriban az Aranycsapat játékosai gyűjtőhelyének számított. Az 1952-es helsinki olimpián a győztes magyar válogatott tagjaként játszott, illetve három világbajnokságon (1954,1958 és 1962) szerepelt a kifutásairól is híres kapuvédő. Részese az „évszázad mérkőzésének" nevezett londoni angol-magyar meccs 6:3-as diadalának. Az 1954-es berni világbajnoki döntő ezüstérmese. Ennek után a kommunista rezsim haragja őt is utolérte: máig tisztázatlan okokból hazaárulással vádolták - pedig az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után is több csapattársával együtt az itthon-maradás mellett döntött -, és csak kis híján múlott, hogy nem a börtönben végezte, hanem - a fővárosból „száműzve" ugyan, de - a Tatabánya kapujában folytathatta, ahol 1963-ig játszott. 1964-ben abbahagyta a labdarúgást, mert nem engedték, hogy a Ferencvároshoz igazoljon. Nyolcvan- kettedik születésnapján szabályosan, szimbolikus céllal aztán leigazolta a Fradi. 2008. március 25-én „debütált"a csapat színeiben, amikor a zöld-fehérek ellenfele az angol másodosztályú Sheffield United volt. Grosics Gyula a kezdőcsapatban kapott helyet. Nemcsak abban számított úttörőnek, hogy fekete mezt húzott, hanem abban is, ahogyan kapusként irányította a védelmet, szinte az egész csapatot, ahogyan együtt élt a játékkal, olykor a kapuját messze elhagyva. Szinte negyedik hátvédként szerelt és indította a csapattársakat. Edzőként dolgozott Tatabányán, Salgótarjánban és a KSI-nél (Központi Sport- és Ifjúsági Sportegyesület), valamint Kuvaitban. Másfél évtizedig, nyugdíjba vonulásáig a Volán Sportklub elnöki tisztét töltötte be, ahol futballéletünk egyik vezérszónoka volt, aki már az ezerkilencszázhetvenes évek végén megannyiszor figyelmeztetett a sportág morális csődjére. A Magyar Olimpiai Bizottság 1995-ben olimpiai érdemrenddel tüntette ki. Tavaly a Magyar Szabadságért Díjat vehette át. hidlap.net hídlap 27
