Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-07-04 / 26. szám
sziréna Ezer és ezer trükk a pénzszerzésre Másfél év alatt közel 60 millió forintot zsákmányoltak a trükkös tolvajok. Az áldozatok többnyire idős emberek, akik újra és újra bedőlnek a csalóknak. Hiszékenységüket, magányosságukat használják ki a tolvajok, akik szemrebbenés nélkül veszik el a sértettek egy életen át összekuporgatott pénzét. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság összefogásra szólítja fel a lakosságot a trükkös tolvajok ellen. szeszedte eladható térítőit, így megköttetett az üzlet. Lányának is elújságolta, milyen jól járt, aki munka után meg is látogatta édesanyját. Akkor fogott gyanút, amint a ház felé tartva az utcán szétdobálva megtalálta anyja kézimunkáit, majd keresték a sértett pénzét, de annak már csak hűlt helyét találták. Bosszankodtak, de a rendőrséget csak egy hét múlva értesítették a lopásról, pedig a 107-es és 112-es segélyhívók a nap bármely szakában ingyenesen hívható. A z elmúlt másfél év bűnügyeinek elemzéséből kiderül, hogy a trükkös lopások jórészét a délelőtti vagy kora délutáni órákban követik el. Rendszerint egyedülálló idős embereket szemelnek ki maguknak, ahol„biztos lehet a siker". A falvakban sokszor akadály nélkül jutnak be a családi házakba. Nyitott kapu és nem egy esetben nyitott ajtó várta az elkövetőt. A trükkök tárháza kimeríthetetlen. 145 esetből 82-nél más és más ürügyet találtak ki, hogy néhány percre eltereljék a sértett figyelmét és készpénzt szerezzenek. Az elkövetők leggyakrabban rendőrnek, vagy valamely szolgáltató munkatársának adták ki magukat, de voltak „képtelen" történetek is. Egy nénihez például úgy jutottak be a trükkösök, hogy fiának adnák meg tartozásukat. Az idős hölgynek nem volt fia, mégis beengedte őket a házába. Voltak ennél elképesztőbb indokok is. Pétdául:„a macskám kiugrott az autóból és őt keresem". Volt, aki a ház előtti vaskos diófát kívánta megvásárolni, vagy éppen a használt tollért fizetett volna. Előfordult olyan is, aki „tolvajt üldözött" és látta, amint a sértett háza felé szalad. De jártak a megyében álügynökök, álkéményseprők, különféle árusok. Volt, aki előbb ígérte, majd vitte a pénzt. A trükkösök gyakran adják ki magukat valamely segélyszervezet vagy hivatal munkatársának, aki pénzt hozott a sértettnek. A bankók minden esetben nagycímletűek voltak, amit előbb felváltattak, majd kifigyelve a rejtekhelyei, vittek mindent. Legutóbb Tatabányán követtek el ilyen jellegű bűncselekményt. Egy 79 éves asszonytól vittek el 50.000 forintot. Az elkövető egy üzleti ajánlattal kereste fel a sértettet. Horgolt térítőit értékesítette volna. Az üzlet beindítására 20.000 forintot kért a nénitől, aki a pénzt gondolkodás nélkül elővette a szekrényéből és átadta az ismeretlen nőnek. A sértett térült-fordult, őszMegszaporodtak a gépkocsi-feltörések Több ilyen eset is történt az elmúlt hetekben. A módszer ugyanaz, mint korábban. Az elkövető betöri az autó szélvédőjét és kiemeli a jól látható helyen felejtett kézitáskát, laptopot. Hétvégén ennél több is veszett. 180.000 forint készpénz is volt az autóban, amit kiszemelt magának a tettes. A gépkocsi-feltörések megelőzhetők lennének, ha az állampolgárok jobban vigyáznának értékeikre, ezért a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság ismételten felhívja a lakosság figyelmét, hogy saját maguk érdekében ne hagyjanak semmit a gépkocsiban. Akkor sem, ha az autót csak néhány perce hagyják magára. Értékeiket tegyék a csomagtartóba, vagy vigyék magukkal. A pléd sem segít. így próbálta meg elrejteni táskáját a kíváncsiskodók elől az egyik sértettünk. Nem jött be a trükk, a takaró alól kidomborodott „valami" ennyi pedig elég volt az elkövetőnek, hogy tegyen egy próbát. Sikerrel járt. Visegrád Város Körzetközpont Jegyzője a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. 10.§. alapján pályázatot hirdet építéshatósági ügyintéző munkakör betöltésére. Az ellátandó feladat: Dunabogdánv település vonatkozásában a jogszabályokban meghatározott építésügyi hatósági feladatok önálló, teljes körű ellátása, esetenként helyettesítés Visegrád és Kisoroszi települések vonatkozásában ugyanezen feladatkörben. A pályázat benyújtásának módia és címzettje: A pályázatot írásban kell benyújtani (2025 Visegrád, Fő u. 81.) címre postai úton. A borítékra rá kell írni, hogy:„Pályázat építéshatósági ügyintéző állásra" Pályázattal kapcsolatos kérdésekkel kereshető: Eőryné dr. Mezei Orsolya jegyző / jegyzői titkárság tel.: 06-26/398-255/0 vagy 9-es mellék. A pályázat beadásának határideje: 2009. július 10. A pályázat elbírálásának határideje és módia: 2009. július 31., a pályázatokat a munkáltatói jogkör gyakorlója bírálja el a polgármester egyetértésével. A jegyző jogosult a pályázatot érvénytelennek nyilvánítani. A köztisztviselői jogviszony időtartama: 2009. augusztus 01 .-tői határozatlan időre szól, 6 hónapos próbaidő kikötésével. Teljes munkaidő, heti 40 óra, vagyonnyilatkozat tételre kötelezett munkakör. Pályázat részeként benyújtandó iratok: önéletrajz, erkölcsi bizonyítvány (3 hónapnál nem régebbi), végzettséget igazoló dokumentumok másolata (eredeti bizonyítványokat a kinevezést megelőzően be kell mutatni). KOZMETIKA TESTKEZELÉSEK 4 200 Ft tói Tini kezelések 3.900 Ft-tól PEDIKŰR 1.800 Ft-tól Kis kezelések 2.800 Ft-tól MANIKŰR 800 Ft-tól FODRÁSZAT MŰKÖRÖMÉPÍTÉS 3 500 Ft tói Női vágás+szárítás 2.700 Ft-tól Festés+vágás+szárítás 5.400 Ft-tól A Szépség Központ az Aquasziget Élményfürdő 1. emeletén található, ahová természetesen minden vendégünk belépőjegy váltása nélkül eljuthat. Vendégeink számára a kényelmes £ parkolás 120 Ft/óra díjért biztosított. 10% kedvezmény az Aquasziget Szépség Központjainak bármely kezelésére! hidlap.net hídlap 49