Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-07-04 / 26. szám

esztergom Pöltl Zoltán Hétfőn reggel megkezdődtek a legin­kább frekventált esztergomi városré­szeket érintő homlokzat-felújítások. A Gyarapodás Programjában megfogal­mazott rekonstrukciós munkálatoknak köszönhetően először a Széchenyi té­ren szépülnek meg az épületek. Mind­erről a kivitelezést végző cég képvise­letében György Róbert ügyvezető tájé­koztatta a Hídlapot. A Gyarapodás Program felgyorsításáról szóló kérdőívek kiértékelése után, va­lamint a képviselői fórumok tapasztalatai alapján tavaly döntött úgy a városvezetés, hogy a lakosság igénye alapján rendeletet alkot a homlokzat-felújítási munkálatok elindításáról. A városkép javítására, vala­mint az építészeti örökségek megóvásá­ra létrehozott program elsősorban a tu­risták által leglátogatottabb városrészek­ben lévő ingatlanokat célozza meg. Az előzetes felmérés az ingatlanok rekonst­rukciójának minden részletével foglalko­zott, így többek között az érintett épü­letek paramétereit, az elvégzendő mun­ka költségeit, illetve a megvalósítás jogi hátterét, valamint a háztulajdonosok és a város kapcsolatát is elemezte. A mintegy kétmilliárd forintos önkormányzati támo­gatású városszépítés most indult el a főté­ren lévő kegytárgybolt melletti társasházi lakóháznál. Az ingatlanokat ez utóbbi szempont sze­rint három osztályba lehet sorolni: magán- tulajdonban, vegyesen magán- és önkor­mányzati tulajdonban és teljes egészében önkormányzati tulajdonban lévő épüle­tek. E kategóriák alapján a homlokzat-fel­újítások költségei a következőképpen osz­lanak meg: magántulajdonú házaknál a város 50 százalékot átvállal, önkormány­zati tulajdonú házaknál 100 százalékban a városé a költség, vegyes tulajdon ese­tén pedig a városi részt az önkormányzat, a magánrészt az arányok szerint szétoszt­va kell viselni a tulajdonosoknak. A ma­gántulajdonban lévő épületek esetében az önkormányzat egy olyan gesztussal él az ingatlan tulajdonosa felé, hogy számá­ra hosszú lejáratú időre szóló, és kis részle­tekben törlesztendő kölcsön formájában előlegezi meg a rá eső részt. A műemléki épületeknél a tulajdonos a törvény sze­rint kötelezhető a városi szándékkal egy­becsengő felújítási munkálatban a rá eső financiális hányadban részt venni. Termé­szetesen azok, akik nincsenek olyan anya­gi helyzetben, hogy egy ilyen fokú beru­20 hídlap hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents