Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-01-24 / 3. szám

tárlatjárat nek és formák tekintetében a készítők él­tek a technológia adta lehetőségekkel. A hátikról, mint technológiáról érde­mes tudni, hogy több ezer éves múlttal rendelkezik, a legrégebbi ilyen kompo­zíciókat Közel- és Kelet-Ázsiában találták meg a régészek. Ráadásul ez az eljárás eredetileg az említett területeken a nép­művészet része volt. Minderre utal a ba­tik szó, annak jávai eredete, mely ott írást, rajzolást jelent. Ennek megfelelően a most középpontba kerülttokodi alkotókegyfajta hagyomány- őrzők, népművészek. Számomra mégsem azok a kompozíciók voltak a tetszetősek, melyeken a hagyományos virágformák láthatók, hanem azok, ahol a festő, avagy batikoló a merészebb elképzeléseket va­lósította meg. Ilyen kép a Don Quijote-t Ba-tik-tak A fenti szójátékkal is azt szeretnénk hangsúlyozni: nem járt el az idő a ba­tik felett. Ezt a különleges technikát most az esztergomiak is megcsodálhatják, ha betérnek a Babits Mihály iskolában lévő Sugár Galériába. A kiállítóhely ezúttal a Tokodi Alkotóház Batikszakkörét hívta meg. A tíz alkotó főként csendéleteket, tájképeket, illetve néhány egyéb kom­pozíciót hozott magával Esztergomba. A munkák mindegyike mutatja, hogy a szí­kultúra és örök társát, Sancho Panza-t, egy gyökér halmából kinövő „csodaszarvast", egy vö­rösen izzó napsugarakban fürdő próféta (?) alakjájt, egymásba fonódó kígyók abszt­raktját és egy teljes fegyverzetben lévő kö­zépkori harcost ábrázoló munka. A Sugár Galériában lévő batikkiállítás február közepéig lesz látható. koncert % X “ 4 .. ’ í **' í 4. Stív 7 Ijk »1. Fojt. köv. Már fojtogatja az idő a régi rockklubot, a Molothow Lige­tet, a helynek otthont adó Zöldház szanálá­sa, egyes hírek sze­rint tavasszal indul. A költözésig azért még lesz egy-kétjó buli. Tö­ményen: január 31-én High Socks, Fall For A Traitor, február 14-én Superbutt, IHM, OSU, AWS, február 21-én Holy Shit!, február 28-án pedig Dirty Sleepers és 14Alien. Rockoljunk! performance Tájm & szpész Jó hírünk van kíván­csi típusú, állandó idő­hiányban szenvedő társainknak. Február 6-án és 20-án délután 5-től este 8-ig Kisfaludy György időkutató tart előadásokat a Bánomi lakótelepnél lévő Már­ta panzióban. A téma nem kicsiny, így „A vi­lágmindenség csodála­tos titkai" címet viseli. E = m x c2! dvd cd Nyerő lap Heath Ledger, aki a Batman - Dark Knight része végén meghalt a valóságban, nemrég poszthumusz Oscar-dí- jat kapott. A most dvd formában piacra dobott denevéremberes film a széria valóban legzseni­álisabb része, s ez két­ségkívül a Jokert alakító színész érdeme elsősor­ban. A legnagyobb sztá­rokat felvonultató mozi remek akciójeleneteiről is híres, de a folytatás is izgalmasnak ígérkezik, melyben állítólag a go­nosz szerepére Johnny Depp a várományos. But it's another story... Pendrive Nem véletlen a cím, hisz a Belga együt­tes legújabb, Élő 2008 című albuma nem csil­logó korongon, hanem pendrive alakban kap­ható. Az egyik legpro- ’ fibb és legeredetibb marketinggel bíró hazai hip-hop csapat ezút­tal egyfajta best of-ot tett le az asztalra, de aki már látta őket koncer­ten az tudja, hogy itt azért egy kicsit másról van szó. A hazai Beastie Boys-ként is értelmez­hető négyesfogat (Bau­xit, Mégötlövés, Titusz, Tokyo) botrányt zsenia­litásra halmozva borzol­ja a hátszőröket. hidlap.net hídlap 29 A rovatot összeállította: Pöltl Oxi Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents