Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-06-27 / 25. szám
pilisszántó Táncoló fesztivál nyitány, érkezik az Experidance Sziklaszíház és fesztivál Bozori Ivett Változatos és igen gazdag, több helyszínen megvalósuló programkínálattal készül Pilisszántó a nyári szezonra. A településen működő Szikla Színház már hat éve szervezi a változatos programokat a lakosság és a környékbeli emberek szórakoztatása érdekében. A korábbi években már olyan neves előadókat láthattak az érdeklődők, mint például a Benkó Dixiland Band vagy a Kormorán együttes, mely zenekarok kiváló szórakozást nyújtottak a megjelenteknek. Emellett két Wass Albert, valamint egy Tiboldi Mária ősbemutatót is tartott a Szikla Színház. Az évek során felléptek továbbá a musical műfaj legnagyobbjai, Sasvári, Vikidál, és Nagy Anikó. Tavaly Demjén Ferenc Én csak fújom a dalt című koncertjét láthatták-hall- hatták a szórakozni vágyók, és a népdal két világhíressége, Lovász Irén és Szvorák Kati is vendégszerepeit a településen. E változatosságot megtartva és folytatva, az idei szezon nyitányaként július 4-én a világhírű Experidance táncegyüttes Ezeregyév című produkcióját láthatja a nagyérdemű. Másnapjúlius 5-én pilisi Nyárköszöntő folklórnapot tart a község, melyen több együttes mellett testvérfalvuk, Zemberovce is fellép. Az esti vidám hangulatról a Mosoly együttes gondoskodik A színház zavartalan működése a községbeliek társadalmi munkájának köszönhető, a szervezők, a rendezők, a technikai munkatársak, a jegyszedők egyaránt társadalmi munka keretében folytatják tevékenységüket, ezzel is segítve a település fejlődését. Pilisszántó sokat tett, hogy a népszerű Szikla Színház mellett más látványosságok is hozzájuk vonzzák a látogatókat. Civil szerveződés keretében, a korábbi polgármester fővédnöksége mellett épült meg a színház felett a Boldogasszony-kápolna, valamint a színház alatt út vezet az úgynevezett Csillagösvényhez, melyen az ország történelme legnagyobb alakjainak szobrai kaptak helyet. Bővebb felvilágosítást Pilisszántó honlapján, www. pilisszanto.hu kaphatnak. Pilisszántó a Dunántúli-középhegység legmagasabb mészkőrögének a déli lejtőjén, a Pilis és a Hosszúhegy által övezett festői völgyben fekvő kis település. A falu a Duna-lpoly Nemzeti Park részét képezi, emellett a botanikai és geológiai ritkaságok miatt, a települést körülölelő terület a Pilisi Tájvédelmi Körzet része. Snnes fotólabor és Digitális nyomda Amatőr Fénykép előhívás digitális adathordozóról és hagyományos filmről A3 méretig! Esztergom, Petőfi S. u. 2 Tel.: (33) 412-100 colorpress@colorpress.hu www.colorpress.hu AJTO-ABLAK AKCIÓ!!! MEGJELENT ÚJ 7 LÉGKAMRÁS PROFILUNKAT 6 LÉGKAMRÁS ÁRÁBAN ADJUK 1.0 üvegezéssel és alapáron rengeteg extrával. Előrendeléseket is felveszünk későbbi beépítésekre ÁRGARANCIÁVAL az év végéig!!! 15+5%-os kedvezmény! A hirdetés felmutatója +5% extra kedvezményt kap! SÜTTŐ RÁKÓCZI U. 76. (a 10-es számú főúton) ESZTERGOM HŐSÖK TERE 15. (A körforgalomnál a kaszinó mellett) ESZTERGOM-KERTVÁROS VÍZIMALOM U. 2 (A Schmidt-villával szemben, az autómosó épületében) www.iq-therm.hu Ingyenes helyszíni felmérés, szaktanácsadás és ajánlatkészítés E-mail: iqtherm@juropnet.hu , Tel.: 33/887-187, mobil: 30/994-3328, 70/610-6278, 70/327-9382 hidlap.net hídlap 37