Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-06-13 / 23. szám

esztergom Közoktatási intézményvezetőket neveztek ki Testületi hírek Muzslai Ágnes Intézményvezetői kinevezésekről, kisa­játításokról tárgyalt a királyváros kép­viselő testületé június 5-ei rendkívüli ülésén. A közoktatási intézményvezetői pályá­zatok elbírálása után az alábbi vezetői kinevezéseket fogadták el a képviselők. Az óvodák vezetésére pályázók közül öt évre kapott megbízatást Sápszki Lászlóné (Er­zsébet Királyné Óvoda), Buzásné Pusztai Judit (Kertvárosi Óvoda), Láposiné Fritz Anna (Honvéd Utcai Óvoda), Némethné Varga Noémi (Szentgyörgymezei Óvoda). Az önkormányzati iskolák közül a Petőfi Sándor Általános Iskola vezetésével egy évre megbízták Spisák Balázst, a közép­iskolák közül két intézménynél a korábbi igazgató kapott öt évre szóló kinevezést. Meszes Balázs a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, a Szent Ist­ván Gimnázium élén pedig Kurnász László „újrázhat". A Mayer István Nevelési Tanács­adó igazgatója ismét Tóth Jánosné lett. A kinevezések mellett kisajátításokról is döntöttek a képviselők. A város koráb­ban közművelődési intézmény céljára vásárolta meg a régi Zsinagóga épületét. Mivel az épület önmagában méreteiből adódóan nem elegendő a város által ter­vezett művelődési központ valamennyi feladatának az ellátására, ezért a mellet­te lévő területek beépítésére is szükség lesz. A közbeszerzési és ügyrendi bizott­ság által elfogadott tanulmányterv kon­cepciója szerint a művelődési központ több egységből áll majd. A reprezen­tatív előadó-helyiségeket a Zsinagóga épületében lehet kialakítani, mögötte a hegyoldalba épített új épületrészben a közvetlenül kapcsolódó kiszolgáló te­rek helyezhetőek el. A Zsinagógától ke­letre a Galamb utca mentén kialakítan­dó épületben lennének elhelyezhetőek a kamaraszínház és a táncterem, illetve kiszolgáló létesítményei. Harmadik egy­ségként a művelődési központhoz köz­vetlenül is kapcsolódó, de önállóan is működtethető médiaközpont létreho­zását tervezik. Ezt a célt szolgálta az Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 165/2009.(111.19.) határozata, amely alap­ján sor került a 19930 hrsz-ú, természet­ben az Imaház u. 12. szám alatt található ingatlan megvásárlására, így biztosítottá vált az Esze Tamás utca felőli megközelí­tés A médiaközpontra vonatkozóan elké­szített koncepcióterv megvalósítása érde­kében szükséges az Imaház utca 10. szá­mú többlakásos ház megvásárlása, illetve eredménytelenség esetén kisajátítása is. Dobogón zárta Amfetamin a Nemzeti Vágtát Lovaselitben Esztergom Bozori Ivett Az Etv Köztér című műsorának legutób­bi adásában a Budapesten megrende­zett Nemzeti Vágtáról, az esztergomi eredményekről, illetve a rendezvényt kísérő Esztergomot is érintő marketing- lehetőségekről beszélgetett Bánhidy Vajk a Gran Tours utazási iroda ügyve­zetőjével, Zoltai Dániellel, a versenyen harmadikként befutó Amfetamin tu­lajdonosával, Nagy Helgával és a lovat megülő Dömötör Ferenccel. T urisztikai, illetve marketing szempont­ból is rendkívül pozitívan értékelte Zoltai Dániel az eseményt, a Gran Tours utazási iroda ügyvezetője szerint ugyanis a rendezvény keretében rengetegen ismer­kedtek meg alaposabban Esztergommal, a város turisztikai, kulturális kínálatával. A versenyt, sportélmény szempontjából, a lovat megülő Dömötör Ferenc egy szóval „csodálatosnak" értékelte, mint mondta, a számtalan eddigi megmérettetése közül ez nyújtotta a legnagyobb élményt számá­ra. Az Esztergomot képviselő Amfetamin tulajdonosa kifejtette, hogy a rendezvény igen nagy népszerűségnek örvend mind a lovas sportok kedvelői, mind a közvéle­mény körében. Nagy Helga hozzáfűzte: a kiemelkedő eredménynek is köszönhe­tően pozitív élményekkel zárták a meg­mérettetést, még annak ellenére is, hogy Amfetamin tulajdonosa szerint veszélyes volt a pálya, melynek biztonságos teljesí­téséhez a lovasok tapasztalatára, rendkí­vül nagy odafigyelésére és koncentráció­jára volt szükség. Emellett negatívumnak tartotta, hogy a szervezők nem számoltak az időjárás változékonyságával, s a napo­kig tartó esőzések következtében kialakult kellemetlen helyzetet nem tudták meg­felelően kezelni. Nagy Helga a ló teljesít­ményét értékelve azonban hangsúlyozta, Amfetamin a tőle elvárható módon telje­sített, s az előzetes esélylatolgatásoknak eleget téve dobogós helyen zárta a ver­senyt. A ló a legjobb pályaeredménnyel ju­tott tovább a középdöntőkből, így lovasa nagy reményekkel készült a fő összecsa­pásra, a szerencsétlen startnak köszönhe­tően azonban végül a harmadik, ám mégis előkelő helyen sikerült célba érnie. A lovassportok iránti igényt, s talán a magyarság lovas múltját is mutatja a nagyarányú érdeklődés, mely a Nemzeti Vágta három napját végig kísérte. Az in­dulók között, a korábbi versenyekből adó­dó ismertségek miatt családias hangulat uralkodott a színfalak mögött, mely talán a versenyek hangulatán is érezhető volt. A rendezvény sikerességének köszönhe­tően a hagyományteremtő jelleggel indí­tott megmérettetést várhatóan jövőre is megrendezik Budapesten a Hősök terén. 22 hídlap hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents