Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-06-13 / 23. szám
esztergom a fellépések. Elsőként a Mozdulat Tánc- művészeti Egyesület, majd a Carmen Showtáncegyüttes lépett a világot jelentő deszkákra, hogy bravúros koreográfiáival ámulatba ejtse a publikumot. A szájak ezt követően is tátva maradtak, hiszen 15 órakor kezdődött a legendás mese, A palacsintás király. A darabot a PPKE-VJ Gyakorló Iskola színjátszó gyerekei adták elő. A darab után újra a Carmen utódai mutatták be energikus műsorukat, majd a Pe Timi Társulat János vitéz című előadása, a Vadvirág Tánccsoport mozgáskompozíciója és az Extázis együttes koncertje örvendeztette meg a nagyérdeműt. Az egyre növekvő számú érdeklődő vasárnap sem csalódott a színvonalban, hiszen a főtéren ekkor is több igényes produkcióval találkozhattak. A hét hetedik napján elsőként a Carmen Show Tánc- együttes több korosztályt felvonultató koreográfiái alapozták meg a hangulatot. Aztán este hétkor megcsillant a reflektor- fény a rezeken, és megkezdődött a Mogyorósbányai Fúvószenekar régóta várt koncertje. Az együttes ezúttal narrátort is hozott magával, aki az egyes műsorszámok előtt röviden ismertette a következő zenemű szerzőjének rövid, vázlatos életútját. A gyakorlatilag az egész színpadot betöltő nagyzenekar repertoárjában több klasszikus, így például Brahms és Liszt egy-egy műve is szerepelt, de ismert musicalek slágereit és hagyományos rézfúvós opusokat is hallhatott a publikum. Este kilenckor a 27-es számmal jelzett ladánybenei ötös fogat vette át a színpadot. A reggae muzsika hazai királyai a tőlük ismert hangulatot árasztva szórakoztatták a kicsiket és a nagyokat késő estig. Hétvégi fesztiválajánló Június 13-án a Széchenyi téren tartják Az önzetlenség napja nevű rendezvényt, mely a véradók előtti tisztelgés. Elsőként, 15 órakor a Fésűs Éva torján együttes szólistája adja elő egykori zenekara leghíresebb slágereit. A country muzsika után a Magyar Operett Színpad művészei mutatják be tehetségüket a Csupa, csupa operett című összeállításban. A napot a Funny Boys vidám hangulatú koncertje zárja. Másnap, vasárnap már fél kettőkor megelevenedik a főtér, ekkor ugyanis a Bubik Színitanoda tartja A dzsungel könyve című előadását. Kipling meséje után 5 órakor némileg harciassá válik a hangulat, ugyanis a Sárkánykard Saolin Kung Fu és Wu Shu Sport Egyesület tart dinamikus bemutatót az érdeklődőknek. A keleti harcművészeti produkció után újra a gyerekeket várják a nagyszínpad elé, 18 órai kezdettel ugyanis nem más, mint a Vízipók, csodapók című mese elevenedik meg az Óperenciás Bábszínház előadásában. Este 7-kor ismét a régi idők zenéjét fújják, ezúttal a Dorogi Rézfúvós Együttes lép fel. A rezesek után a swinget, bluest és jazzt repertoárjában felvonultató Alex & the Paid Holiday szórakoztatja a táncoskedvű kicsiket és nagyobbakat. művéből készült A palacsintás király mesejátékot láthatja a publikum. A gyakorló iskola színjátszói után a Mogyorósbányai Rézfúvós Zenekarral megerősített mazsorettek felvonulásában gyönyörködhet a közönség. Háromnegyed ötkor Kollár Zoltán, a Vaszary Kolos Kórház főigazgató főorvosa köszönti a véradókat. A beszéd után folytatódik a jókedvű műsor, hiszen 17 órától Pomázi Zoltán, a BojÁmulat Stúdió a szépség otthona Minden héten új akciók! • Wella fodrászat (női-férfi-gyermek) • Dr. Juga márkakozmetika Tű nélküli mezoterápia (bőrfiatalítás) Zselés műkörömépítés Manikűr, gyógy pedikűr Fülbelövés, piercing • Álló turbó szolárium • Fekvő infraszauna (fogyaszt, immunrendszert erősít, méregtelenít) Megunta sötét hajszínét? Megoldjuk!!! Károsodás nélkül kivilágosítjuk haját. hidlap.net 20 hídlap SSSi