Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-06-13 / 23. szám
1 közügy Eljárást indítanak az égető ellen az elmulasztott tájékoztatás miatt Robbanás a dorogi égetőben Bozori Ivett Üzemzavar történt a Sarpi Dorog Környezetvédelmi Kft. (a volt ONYX) veszélyeshulladék-égető üzemében, melynek következtében ismeretlen eredetű füst terjengett a város és a környező települések, köztük Esztergom légterében. A szakemberek szerint nem került a levegőbe egészséget károsító veszélyes anyag, ugyanakkor az esztergomi tűzoltóság eljárást indít az égető ellen, mivel a vállalat nem tett eleget tájékoztatási kötelezettségének. S zerdán, június 10-én délelőtt negyed tízkor robbanás történt a dorogi veszélyeshulladék-égetőben, melynek következtében tűz ütött ki az üzem területén. A lángokat az üzemi tűzoltóknak körülbelül 20-25 perc alatt sikerült megfékezniük, így a helyszínre érkező hivatásos önkormányzati tűzoltóknak már csak a terület hűtését kellett biztosítaniuk. Az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület munkatársai úgy tudják, hogy a hulladék beadagolása közben történt robbanás miatt keletkezett a tűz, melyet az észlelés után az iroda munkatársai jeleztek az illetékes hatóságoknak. A tűz következtében hatalmas mennyiségű füst került a levegőbe, melyet az élénk szél gyorsan széthordott a környező települések légterébe. Erdélyi Krisztián, az esztergomi tűzoltó-parancsnokság sajtóreferense lapunknak elmondta, hogy az üzemben úgynevezett technológiai robbanás történt. Az égetés-előkészítés során használt daráló fém vágólapjai és a bedaráA Dorogi Környezetvédelmi Egyesület honlapjának ( www.dke.hu ) információi szerint szerda délután három óra előtt váltak elérhetővé a dorogi és esztergomi légszennyezettségmérő-állomás adatai. Az elérhető információk szerint sem Esztergomban, sem Dorogon nem jelent meg a szennyeződés érzékelhető koncentrációban. Az adatok jól alátámasztják a helyszínen dolgozó tűzoltók állítását, akik szerint a füstöt a Duna irányába vitte a szél. Ezek szerint a két települést elkerülte a levegőbe jutott szennyező anyag, vagy az szinte teljesen felhígult." landó hulladéktároló közötti interakció következtében keletkező szikrától a darálóban lévő hordó kigyulladt, majd berobbant. Ezt erősítette meg a Komárom- Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye is, amely szerint „szennyező anyag ebből az eseményből adódóan a környezetbe nem került olyan mennyiségben, mely a lakosság életét, anyagi javait veszélyeztetné". Az égető ellen az esztergomi tűzoltó-parancsnokság ennek ellenére vizsgálatot indít, mivel tájékoztatási kötelezettségüket elmulasztván nem értesítették az illetékes szerveket, az eseményről a hatóságok lakossági bejelentés alapján értesültek. A dorogi égetőnek nem ez volt ez első üzemzavara. Több esetben jelentették EGOM-I^ »A ko* • Térburkoló-kő gyártása és forgalmazása • Mosott és sima felületű járdalapok többféle színben és formában • Szegélyek, virágtartók, tömblépcsők, és köztéri betonelemek 20 éve Esztergom és környéke szolgálatában 2500 Esztergom-Kertváros, Ipari park Hrsz 30051 Tel./fax: 06 33 419 187; mobil: 06 30 9491444; E-mail: info@egomko.hu ; www.egomko.hu már, hogy az üzem kéményéből lila színű füst száll fel, amikor jóddal szennyezett hulladékot égetnek, de az egyik legemlékezetesebb környezeti katasztrófa a Ke- nyérmezői-patak és a Duna vízszennyezése volt 2004-ben. Akkor mintegy ezer gyógyszeripari hatóanyag és melléktermék került az esztergomi ivóvízbe, ezért egy hónapig tiltották a csapvíz-fogyasz- tást. 2005-ben ráadásul hasonló eset történt, akkor rákkeltő dioxinnal szennyezte az üzem a város vízkészletét. A Sarpi Dorog Környezetvédelmi Kft.-nek a történtekhez való hozzáállását jellemzi, hogy lapunk munkatársát a helyszínen nem voltak hajlandóak tájékoztatni, az eseményről pedig csak órákkal később, szerda délután adtak ki rövid, szűkszavú sajtóközleményt. hidlap.net hídlap 17