Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-05-30 / 21. szám
helyi história Balassa Bálint emlékére A magyar Achilleusz Varga Péter Dénes Négyszáztizenöt esztendővel ezelőtt, 1594. május 30-án Esztergom ostrománál életét vesztette a magyar reneszánsz irodalom legnagyobb alakja, a 16. századi „poéta doctus", Balassa Bálint. Őt tekinthetjük a magyar nyelvű irodalom első klasszikusának, világirodalmi szintű képviselőjének. „A haza és a szerelem élménye őbenne fakasztotta fel először a magyar líra forrását" - írja róla Klaniczay Tibor. S zerelmes versei mellett leginkább vitézi és bujdosó énekeket írt, a nyelv és a zenei hatású versforma bravúros művésze volt. A róla Balassi-strófának elnevezett kilencsoros versszak kialakítását a kor tánczenéi ihlették. Versei nagy részét is énekszóra képzelte el, s nyilván úgy is adta elő barátai körében, s maga is több hangszeren játszott. De vajon milyen ember volt Gyarmati és Kékkői báró Balassa Bálint? Észak-magyarországi főnemesi család sarjaként magán viselte a reneszánsz kor emberének minden sajátosságát. Elemi ismereteit Bornemissza Pétertől szerezte, majd tanult Padovában és Nürnbergben, élve a gazdag és művelt ifjak gondtalan életét. Am hamarosan következtek a megpróbáltatások. Apját Miksa király hamis vádakkal letartóztatta, majd a báró sikeres szökése után a család Lengyelországba szökött. Bár Balassa János idővel amnesztiát kapott, Bálint a Béccsel háborúságban álló erdélyi fejedelem oldalára állt, mikorra pedig apja betegségének hírére hazatért, családja minden vagyonából kiforgatta. Huszonnégy esztendős korára szinte teljesen vagyontalan, politikailag gyanús, hol protestáns, hol katolikus, szélsőségekre hajlamos nagyúr, akinek házassági kísérletei kudarcba fulladtak, számtalan szerelmi kalandja viszonzatlan vagy beteljesületlen maradt, hihetetlen műveltségét és páratlan nyelvtudását - a magyaron kívül nyolc nyelven beszélt - parlagon hevertette éppúgy, mint katonai tehetségét. Erőszakos, nyers, kisemmizettsé- ge ellen folyamatosan perlekedő nagyúr volt, aki szegénységében is ugyanazt a fékezhetetlen, tomboló, mulatozó életet élte, mint általában a többi hozzá hasonló arisztokrata. A török ellen indított tizenöt éves, másképpen „hosszú háború” idején részt vett családja várainak visz- szafoglalásában. Jellemének szembetűnő vonása volt a kegyetlenség. A bécsi levéltár egyik okirata 1587-es keltezéssel a következőket jelenti: „A királynak, a főhercegeknek és az udvari kamarának ismételten biztos forrásból tudomására jutott, hogy Balassa Bálint és Ferenc újvári jobbágyaikon hallatlan kegyetlenséggel dühöngenek, holmijukat elragadják, táplálékoktól megfosztják, úgy, hogy hajlékukat szökve elhagyván, családjukkal együtt éhen kell veszniök, s a szerencsétlenek rettegésükben panaszkodni sem mernek.” Annyi bizonyos, hogy megbocsátani vagy elfeledni soha semmit nem tudott. Egyik tiszttartójukat, aki miatt atyja még gyermekkorában megfenyítette, hosszú évek múlva bezáratta és meg- láncoltatta. így vett magának elégtételt. Ellentmondásos egyéniség volt, aki mély vallásosságáról tanúskodó istenes versei mellett annyi szerelmi kalandon esett át, hogy az szinte megszámlálhatatlan. Arra is rávitte a zabolátlanság és a féktelenség, hogy utazása közben támadjon meg -nyilvános botrányt okozva-, védtelen nőket. A Selmecbányái országúton rárontott egy hentes özvegyére, akit csak a sikoltozására odasereglő nép mentett ki a karjaiból. Az özvegy a tanácshoz fordult, a tanács fölírt a királyhoz, mire Ernő főherceg a báró megbüntetését követelte. Balassa Bálint három idézésre sem jelent meg a bíró előtt, míg végül békésen elsimították az ügyet. O maga így mentegetőzött: „írták azt is, hogy én éjjel-nappal iszom és hogy szolgáimmal sybarita életet élek. Ebben is hazudtak... Isten erre bizonyságom, hogy soha nem tudom, a sybarita élet mi légyen. Hogy vigan laktunk, nem tagadjuk, de mi abban sem bárót, sem polgárt meg nem bántottunk, hanem az magunkét költöttük”. 1594- ben részt vett a Mátyás főherceg vezette esztergomi ostromban. „Május 11-én el is foglalták a várost, ... majd május 14- én sikerült a szenttamási palánkvárat is bevenni, és kétszáz fős őrségét megsemmisíteni - írja Horváth István régész, muzeológus. Ettől kezdve a Szent Tamás-hegyről, és a Hévíz mellől folyamatosan lőtték a várat és a Víziváros városfalát, amelyen már 18-án 15 lépésnyi széles rést lőttek. Ezen a résen május 19- én történt az a sikertelen roham, amelyben Balassa Bálint is megsebesült, mindkét combját ellőtték. Balassa Zsigmond saját kezű feljegyzéséből tudjuk, hogy nem a vár, hanem a Víziváros ostrománál történt az eset. Zolnay László szerint Balassa Bálint „a vár északi oldalának rohamánál, a Vízivárnál esett el.” Ám egy 1572-ből származó leírás szerint megállapítható, hogy a költőt nem a Várhegy lábánál, a mai tanítóképző főiskola közelében felállított szobra környékén, hanem a Víziváros délnyugati sarkánál, a Hévíz-fürdő tornya mellett - már a városfalon belül -, a mai Katona István utcai házak közti sikátorok táján érte a halálos sebet okozó lövés. Az orvosok am- putációval még megmenthették volna, de ő visszautasította a sebészi beavatkozást mondván, egy vitéz nem élhet lábak nélkül. A vérveszteség és a vérmérgezés miatt május 30-án hosszas szenvedés után hunyt el az Esztergom-szentkirályi katonai táborban. A Kriván havasa alatti Hibbe kegyúri templomában temették el, ahol öccsével, a nem sokkal később elhunyt Ferenccel együtt, apja és anyja mellett nyugszik. 34 hídlap hidlap.net
