Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)
2009-05-30 / 21. szám
programtúra e sztergom 80. ÜNNEPI KÖNYVHÉT A Magyar Könyvkiadókés Könyvterjesztők Egyesülete 1929-ben alapította az Ünnepi Könyvhét rendezvényét, melyet azóta évről évre töretlen népszerűséggel tartanak meg. A 80. Ünnepi Könyvhét alkalmából a Helischer Józsefvárosi Könyvtárban (Dobó Katalin Gimnázium) csütörtökön két író-olvasó találkozót is rendeznek. 15 órakor Rigó Béla, a Kincskereső főszerkesztője érkezik elsősorban a gyermek olvasóközönséghez, 17 órakor pedig Szalay Károly író, publicista, irodalom- történész látogat el a felnőttekhez, vele Bánhidy Vajk beszélget. A könyvhéthez kapcsolódóan mutatkozik be két tehetséges fiatal szerző az Élet Ize Teaházban (Petőfi Sándor utca 21.). A csángó magyar láncú Laurával és Szentmártoni János, József Attila díjas költővel június 6-án, szombaton délután öt órakor találkozhatnak az érdeklődők. Az esztergomi rendezvényeket az írószövetség támogatja. ' +' ^ 9R .> r<y VÉRELLÁTÁS ADJ VÉRT, ÉLETET ADSZ! Jövő héten ismét három alkalommal várják az önkéntes véradókat a vérellátó munkatársai. Kedden 8 órától 14 óráig a Vaszary Kolos Kórház vérellátójában, szerdán 8 és 13 óra között Esztergomban, a Suzuki gyárban, szombaton 15 és 18 óra között pedig Dorogon, a városi sportcsarnokban várják a segíteni szándékozókat TAJ-kártyájukkal és személyi igazolványukkal. FESZTIVÁL START: MEGELEVENEDIK A SZÉCHENYI TÉR Jövő pénteken a Jazztergom idei első koncertjeivel indul az esztergomi nyári fesztiválidény. A három hónapon át tartó események - néhány kivételtől eltekintve - a főtéren kapnak helyet. Június 5-én este fél 9-től a Soul Station, majd pedig a dorogi basszusgitáros Lattmann Béla és együttese lép színpadra. Másnap délután 4 órától az Erzsébet parkban rendezik meg az erős emberek vetélkedőjét, mely rangadón a világ natúr legerősebb csapata, az úgynevezett VB 12 lép a publikum elé, hogy különböző erőmutatványokkal felduzzassza, amúgy sem csöppnyi izmait. A Széchenyi téren már 13 óra 30 perckor elkezdődik a műsor, akkor és ott a Carmen showtánc együttes produkálja magát. Utánuk a Gyakorló iskola színjátszó köre lép a színpadra, hogy előadja a Palacsintás király című méltán népszerű mesét. 18 órától még mindig ebben a varázslatos világban maradva János vitéz történetével ismerkedhetnek meg kicsik és nagyok, amikor is a PeTimi Társulat előadása lesz látható. 19 órától a Vadvirágok Aerobik csoport, majd 21 órától az Extázis együttes ad műsort a főtéren felállított színpadon. ORBÁN-NAPI VIGASSÁG Garamkövesd. Szombaton zajlanak a X. Szent Orbán Napi Ünnepség eseményei a Szent Orbán parkban. Az egész napos esemény 10 óra 30 perckor ünnepi szentmisével kezdődik, majd a hivatalos megnyitó után folklórműsor, gulyásfőző verseny, és zenés műsor szerepel a programban. Este hét órakor Szűcs Judith koncertjét hallgathatja meg a közönség, utána pedig hajnalig tartó majális és utcabál kezdődik. A rendezvény idején borsátor várja a vendégeket, és lesz lehetőség borkóstolással egybekötött pincelátogatásra is. VADÁSZAT ÉS KULTÚRA Kisgyarmat. Szombaton rendezik meg a III. Nemzetközi Vadásznapot a község különféle helyszínein, mely nemcsak a vadászok érdeklődésére tart számot, hanem számos egyéb színes programot kínál az érdeklődőknek. A kísérőrendezvények műsorában társrendezőként közreműködnek az Ister-Granum Eurorégió szlovákiai részének vadászegyesületei. GYERMEKALKOTÁSOK A BÓBITÁBAN Nyergesújfalu. Hétfőn nyílt meg és még jövő péntekig munkanapokon 8 és 15 óra között megtekinthető a Bóbita Óvoda hagyományos gyermekkézműves kiállítása az ovi Május 1. téri épületében. EGY BÉKEDIKTÁTUMRA EMLÉKEZVE Csütörtökön a trianoni békeszerződés Magyarországot sújtó vonatkozásaira emlékezik Esztergom. Az emléknap 16 órakor kezdődik a szentgyörgymezői Horváth Géza sor 7. számú háza előtt, ahol „Mindig gondoljunk reá" címmel Meleg Vilmos nagyváradi színművész irodalmi összeállítása hallható, majd 16 óra 20 perckor Meggyes Tamás polgármester mond ünnepi beszédet. Ezután M. Kiss Sándor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezetője történelmi megemlékezését hallgathatja meg a közönség. A szentgyörgymezői részt a Credo együttes Magyar ének 1919 című zenés műsora zárja. A Trianon emléknap ezután a Széchenyi téren folytatódik 18 óra 30 perckor, amikor is a Beregszászi Illyés Gyula Színház gyerekszínházi stúdiójának előadásában zenés irodalmi műsor szól kárpátaljai költők, írók műveiből. Az emléknap zárásaként 21 órától a Mistral együttes koncertjét hallhatja a publikum. HAYDN A BAZILIKÁBAN Vasárnap Haydn halálának 200. évfordulója, egyben az idei Haydn Év legkiemelkedőbb napja, amikor az ország több pontján rendeznek a zeneszerzőhöz kötődő koncerteket és előadásokat. Az Esztergomi Szimfonikus Zenekar rendezésében a Bazilikában 19 órakor mutatják be Haydn A teremtés című oratóriumát az Esztergomi Szimfonikus Zenekar, az esztergomi Balassa Vegyeskar, a pestszentlőrinci Szent Margit-plébániatemplom kórusa, és a szólóénekesek, Dunai Éva, Honinger László és Cser Péter közreműködésével. Vezényel Reményi Károly. ÖREGKŐ KÖRNYEZETVÉDELMI NAP Mogyorósbánya-Bajót. Környezetvédelmi napot szervez jövő szombaton a mogyorósbányai és a bajóti önkormányzat a Holcim Zrt.-vel együttműködve. A találkozó 8 óra 30 perckor Dióson lesz, innen indulnak a résztvevők negyedórával később az Öregkő felé, a Kéktúra útvonalán. A 11 órára tervezett érkezést követően esőházat állítanak fel, majd délben IÍ1880eMB BffánosltSklgr^sztezodeslB !Nv»tásimáiűs>29Tén! r>;éntekentóriásifakciókkal!‘? 16 hídlap hidlap.net