Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-05-23 / 20. szám

kultúra Chagall első hete Esztergomban Valamivel több mint egy hete nyílt meg a Chagall-kiállítás a Balassa iskolában. A kanonoksori tárlat első tapasztalatairól és kezdeti látogatottságáról a rendező Gran Tours utazási iro­da ügyvezetőjét, Zoltai Dánielt faggattuk. A z idegenforgalmi szakember arról tájékoztatta a Hídlapot, hogy a várakozásoknak, illetve az idény eleji forgalomnak megfelelő az érdeklődés a Chagall-kiállítás iránt. Az első héten ugyan még nem érte el az ezredik látogatói számot a tárlat, de egyre több az érdeklődő. A nyitást követő héten már az eszter­gomi iskolák is megkezdték a tárlatlátogatást, a diákok ezúttal is ingyen látogathatják a kiállítást. Az ügyvezető felhívta a figyel­met arra, hogy az esztergomi iskolások ráadásul egyénileg is díj­mentesen látogathatják a tárlatot, csupán diákigazolványukat kell felmutatniuk a helyszínen. Chagall litográfiáira a helyiek és az ország más részeiből ér­kező érdeklődők mellett természetesen számos külföldi képző­művészrajongó is kíváncsi volt. A kiállítás, mely gyakorlatilag egy eredetileg egyházi építményben kapott helyet, mint ismeretes, egyházi témával, a Biblia történeteinek illusztrációival várja a kö­zönséget. Az így abszolút„helyére került" tárlatnak a Balassa isko­la adott otthont, s a nemrég felújított kanonoksori épületben a jó házigazda igazán kellemes komfortot és műszaki hátteret bizto­sított. Zoltai Dániel azt is elárulta, hogy az eddig Esztergomban bemutatott szépművészeti klasszikusok, illetve a Chagall-kiállí­tás egyre növekvő sikerén felbuzdulva azt tervezik, hogy Chagall kortársa, Pablo Picasso képeit is elhozzák a városba. Az Aquasziget ideális hely a kikapcsolódásra, a teljes felfrissülésre. Az élményrészlegben tizenegy medence, az infraszauna és a négy csúszda egész napos szórakozást kínál a vizes élményekre vágyók­nak. A Wellness Világ pompás lehetőségeket kínál a test és a lélek megfiatalítására, a regenerálódásra. Különböző szaunák, pihenőterek, fitneszterem, szolárium, Kneipp-kúrák, élményzuhanyok és pezsgőfürdő várja a vendégeket. Az Egészség Központ terápiás foglalkozásai, a salaktalanító és fogyasztó, vala­mint a stresszoldó kúrái egyedülállóak. Oldja meg az oldal sarkában található Sudoku játékot, vágja ki, és küldje vissza a szerkesztőség címére május 27-ig! A he­lyes megfejtők között Aquasziget által felajánlott belépőjegyeket sorsolunk ki! Előző heti feladványunk megfejtői közül Kollár Miklósné (Píliscsév) olvasónknak kedvezett a szerencse, nyereményét szerkesztőségünkben veheti át.----------------- ----------------■ - -------------­i Legutóbbi feladványunk fi 6 1 9 3 jipi megfejté se: 3 7 5 4 2 6 9 7 1 3 8 4 5 fc® Ü 7 5 4 8 7 6 5 9 1 3 2 5 1 3 4 2 8 6 7 9 su 9 1 2 "1 9 2 8 3 6 1 7 r5 4 1 3 1 6 3 5 2 4 7 9 1 8 4 8 1 1 1 7 4 9 8 5 2 6 3 6 1 8 9 1 5 7 4 3 2 6 2 4 6 8 1 3 5 6 1 9 2 4 8 \ ___ 5 9 1 7 4 2 8 3 6 5 9 1 21 3 hídlap '' könyvrébusz nyerjen könyvet jó válaszokkal! ,, Legutóbbi feladványainkra helyesen válaszolók közül Berecz Viktória lett a szerencsés. Nye­reménye, egy darab, a Babits könyvesbolt által felajánlott 1500 forint értékű könyvutalvány, me­lyet szerkesztőségünkben vehet át és az említett üzletben válthat be. Ezúttal Wass Albertiéi kapcsolatban teszteljük a könyvrajongók tudását. 1. A történelmi Magyarország mely részéről szár­mazott Wass Albert? 2. Milyen boszorkányról szól híres regénye? 3. Mikor írta a Kard és kasza című művét? I A válaszokat május 27-éig kell elküldeni a hidlap@freemail.hu e-mailre vagy a szerkesztő­ség postacímére. Múlt heti rébuszaink helyes megfejtései: 1. Keserves éjszaka és A férfi, aki tetszik nekem 2. Peter East, Esther G. Wood, Peter Shark 3. kalandregény, krimi, romantikus hidlap.net

Next

/
Thumbnails
Contents