Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-05-23 / 20. szám

esztergom Esztergom idén is nevezett a megmérettetésre Ha pünkösd, akkor Nemzeti Vágta Gábor Éva A Kincsem Parkban április 19-én meg­rendezett OTP Hungária Nagydíj és Overdose diadala után ismét a lovas­sport és a lovak kerülnek főszerepbe jövő hétvégén, a fővárosi Hősök terén második alkalommal megrendezendő Nemzeti Vágtán. A kilencven magyar település sorában városunk képvise­letében Amfetamin, a négyéves, sár­ga színű, angol telivér kanca és lovasa, Dömötör Ferenc száll nagy esélyekkel harcba a 30 millió forintos fődíjért és a vele járó gyönyörű huszárszablyáért. Az Andrássy úti Vágta Korzón Esztergom turisztikai látványosságai és rendezvé­nyei is bemutatkoznak. A jövő heti pünkösdi hosszú hétvé­gére ismét lóversenypályává ala­kul Budapest egyik legforgalmasabb pontja, a Hősök tere, ahol idén máso­dik alkalommal rendezik meg a Nem­zeti Vágta országimázs-fesztivált. A lovashagyományok bemutatóit, a fer­geteges huszárrohamokat és a lovas pa­rádékat is felvonultató látványos ese­mény középpontjában egy történelmi hangulatú lovasverseny áll, amelyre az ország településeit képviselő indulók heteken, hónapokon át készülnek lo­vukkal, lovasukkal, és azokkal a helyi jellegzetes tárgyakkal, ételekkel és ha­gyományokkal, amelyeket az Andrássy úton berendezett Vágta Korzón mutat­nak be ország-világnak. Az országimázs-fesztivál minden év­ben egy-egy magyar történelmi hős em­lékére rendezi meg futamait. Tavaly Hu­nyadi Mátyásnak ajánlották a versenyt, ebben az évben pedig az 1848/49-es for­radalom és szabadságharc gyermekhő­seinek. Az ő tiszteletükre úgynevezett Kishuszár Vágta is indul a Nemzeti Vág­ta keretében, amelyet a Magyar Póniklub Szövetség rendez, és amelyre 16 éves korig lehet benevezni. A versenyzők egy-egy magyarországi gyermekotthon nevében versenyeznek majd, a győztes a maga választotta intézménynek ajánlja fel az értékes nyereményt. Ahogyan tavaly, idén is sor kerül a jótékonysági sztárfutamra, amelyen Oszter Alexandra, Terecskei Rita, Stohl András, Pintér Tibor már biztosan vág­tázik, hogy nyereményükkel szintén va­lamely jótékony célt szolgálhassanak. Pünkösdhétfőn új programelemként A Nemzeti Vágtán térségünk tele­pülései közül Dorog és Tát is indít versenyzőt. rendezik meg az olimpikonok futamát, melyen négy volt öttusázó olimpiai-, il­letve világbajnok verseng egymással emléket állítva az 1989-es, húsz évvel ezelőtti budapesti öttusa világbajnokság felejthetetlen győzelmi pillanatainak. A rendezvény újdonsága az Ország­konyha is, amely Magyarország népi sza­kácsművészetéből ad ízelítőt a három­napos fesztivál teljes időtartama alatt. A Felvonulási téren, a Műcsarnok és az 56- os Emlékmű közötti terüle­ten felállított nádtetős fahá­zakban a magyar tájegységek gasztronómiája mutatkozik be. A látogatók a faházak kö­zött csaknem 30 méter hosz- szan felállított „ország aszta­lánál” lakmározhatnak majd. A Nemzeti Vágtán a ha­zai települések által küldött lovasok a tavalyi győztes ki­vételével nettó kétmillió fo­rint nevezési díj ellenében indulhatnak. Ezt az össze­get Esztergom Város Önkor­mányzata fizette ki a Nagy Csaba tulajdonában lévő négyéves angol telivér kanca, Amfetamin és lovasa, Dömötör Ferenc versenyzéséért és versenyöltözékéért, va­lamint az Andrássy úti Vágta Korzón be­rendezendő pavilonért, amelyben a Gran Tours utazási iroda népszerűsíti Eszter­gom kulturális értékeit, az Aquaszigetet, a Chagall-kiállítást, és a nyári fesztiválo­kat. A vágta összdíjazása 52 millió forint, az előfutamok győztesei egymillió forint­tal térhetnek haza, míg a döntőbe jutott lovasok nevezőinek díja további egymil­lió forint. A verseny első helyezettje 28 millió forintot nyer, tehát összesen 30 millióval gazdagabban térhet haza. A múlt hétvégén a Hadtörténeti Mú­zeumban megrendezett sorsoláson Esz­tergom városát a tizenöt előfutam kö­zül a hetedikbe sorsolták ki Gyöngyös, Csongrád, Szentes, Balatonkenese, Őriszentpéter és Petőfibánya társaságá­ban. Az előfutamok első és második he­lyezettjei jutnak a középdöntőbe. Amfetamin 2005-ben született ír származású, sárga angol telivér kanca. Anyja Ashtoreth, apja Monashee Mountain. Egyéves korában került az Esztergomi Istálló tu­lajdonába Írországból, egy newmarketi árverésről. Hivatalos trénere dr. Gábriss Krisztina. Első versenyét 2007 októberében futotta, első győzelmét ugyanebben az évben novemberben szerezte meg a nyeretlen kétévesek versenyén, 1000 méteren. További eredményei: I 2008.04.20. Istvántelki hendikep 1400 méter 1. helyezett 2008.09.28. Csicsernák Károly emlékverseny 1600 méter 3. helyezett 2008.10.12. Tabáni hendikep 1600 méter 4. helyezett 2008.11.23. Téli hendikep 1400 méter 3. helyezett 2008.11.30. Búcsú hendikep 1300 méter 1. helyezett 2009.04.19. Megyeri díj 1300 méter 4. helyezett 2009.05.03. Majális hendikep 1200 méter 1. helyezett hidlap.net hídlap 15

Next

/
Thumbnails
Contents