Hídlap, 2009 (7. évfolyam, 1–26. szám)

2009-05-16 / 19. szám

Hegedűs Dóra esztergom a leendő rendőröket, valamint erkölcsi és anyagi megbecsülésben is részesülhet­nek. A rendezvény sikerességét illető kér­désre azt tanácsolta az alezredes, hogy a látogatókat kérdezzük. A csillogó gyer­mekmosolyok és a mindennapi stresszről megfeledkező felnőtt arcok, valamint a véradó, a szűrővizsgálati, a repülőmodell és a kisállat-simogató standok, a lövölde előtt kígyózó sorok és a színpad előtti, a zárás előtti utolsó órákban is teltházas né­zőtér nem hagytak kétséget afelől, hogy sikerrel zárult a hétvége. A rendezvény külön érdekessége volt, hogy a rendre és a közbiztonságra a rend­őrség a polgárőrséggel és a városőrség­gel együttesen vigyázott, nem véletlen, hogy a látogatók felhőtlen szórakozását semmi nem zavarhatta. RENDŐRS5( mely területén. Jelen esetben, a repülő­téren felállított véradó állomás életeket menthet, hiszen vérhiány van az egész ország területén. Szerencsére sokan mu­tatnak segítőkészséget, s a Vöröskereszt is több alkalommal, változó helyszínekkel rendez véradó napot. Bencze József lapunknak nyilatkozva szintén az egymásra figyelést hangsú­lyozta, a rendőrfőkapitány szerint ebben óriási a felelőssége a szülőknek, óvodape­dagógusoknak, tanároknak egyaránt, hi­szen egy gyermek szűkebb környezetét tekinti példaképének. Esztergomi kollégája, a város rendőr- kapitánya, Varga Ferenc Csaba pozitívan értékelte a hétvégét, hozzátéve, hogy to­vábbi, hasonló programokat is szervez­nek. A rendőr alezredes mindeközben arra bíztatja a pályaválasztás előtt álló­kat, jelentkezzenek bátran rendőrisko­lákba, ugyanis izgalmakkal teli élet várja „Jövőnk biztonsága, a ma ifjúsága" cím mel rendezték meg május 9-10-én az esztergomi repülőtéren az első köz- biztonsági hétvégét, melyen többek között az Országos Mentőszolgálat, a rendőrség, a tűzoltóság, a Magyar Vö­röskereszt, a katasztrófavédelem, a pol gári védelem, a honvédség és a polgár­őrség képviseltette magát. A rendezvényt Bencze József rendőr altábornagy, országos főkapitány és Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke nyitotta meg, majd együttműködé­si megállapodást írtak alá a Rendőrség Or­szágos Véradó Napjáról, melynek dátuma minden év február 11-e, Borbély Zoltán posztumusz rendőr hadnagy emlékére. Habsburg György hangsúlyozta: örül a közbiztonsági hétvégének, hiszen együt­tes összefogásra van szükség az élet bár­

Next

/
Thumbnails
Contents