Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-11-29 / 47. szám

Bajor Ágost Kultúrmozgó (Zöldház) - Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky u. 4. ITIOZÍba be! hOfOSZkÖp nOVeiTlber 29'deCember 5‘Íg. a lmárium Olyan emberekkel kerülhet össze, ami nem hozhat jót az ön imagenek. Vigyázzon kivel áll szóba, legfőképpen munkahelyén. Szerelemben kényes szituációkon me­het keresztül, talán egy kellemetlen kérdést szegez­nek önnek, o Egy kisebb depressziós pillanat befeketítheti egész hetét, emiatt magába zárkózhat. Ne aggódjon hamar túl lép rajta, ez csupán a stressz és a fáradság. Szere­lemben a kételyek nem hagyják aludni, jobb ha előbb megbizonyosodik bizonyos dolgokról. In Ezen a héten a tanulás és a szakmai élet áll figyelmének központjában. A befektetett munka most mindenkép- pen megtérül. Szerelemben, kommunikációs gondok n léphetnek fel partnere és ön között, emiatt hétvégére o tervezett programjukat is lemondhatják. Beszéljék meg O a gondokat, még mielőtt nagyobb baj lesz belőle. Nagy érzelmi stabilitásra van most szüksége, a csilla­gok pedig segítenek ebben. A flörtök és a rövid kapcso­latok ideje lejárt, itt az ideje komolyabban gondolkod­ni. Szakmai ajánlatot kap, ami sok bátorságot igényel 3 öntől, de ha belefog sikeres lehet. 1/1 A hideg okozta egészségügyi kellemetlenségek ellenére úgy gondolja semmi sem állhat az útjába. Szakmai té­ren kitűnő hírt kapnak, legvalószínűbb egy válasz, vagy egy eredmény, melyet régóta vártak. Optimista lesz ezen a héten. Szerelemben kihívásokra talál. Pénze lesz és nem is, ennek ellenére jól megy sora ezen a héten. Dl <u '<U E Nem lesz túl szerencsés ebben az időszakban: bármit szeretne egyedül kell megküzdenie érte. Lehet szó pénzről, szabadságról, akár meg szeretne hódítani valakit. Társaságában pletyka tárgyává válhat, ez pe­dig lehangolja. Hétvégén egy ismerőse sikeréről kap­hat hírt. Kedvezőtlen hírek a szerelmes Rákok számára: visszauta­síthatják őket. Ez azt jelenti, hogy még várnia kell, kon­centráljon inkább a karrierjére vagy a tanulásra. Munka­helyén nem lesz más kiút, olyan feladatot kell magára vállalnia, amit nem igazán szeretne megoldani. A pár- kapcsolatban élők szorosabb kötelékre tehetnek szert. A Skorpió egyike a legszerencsésebb jegynek. Akik pár­kapcsolati gondokkal küzdöttek most megoldódni látszik :2 helyzetük, akik elégedetlenek munkájukkal jobb ajánla­ss tok után néznek, azok akik többet szeretnének az élettől elhatározzák, hogy itt az ideje a változásra. A csillagok kel- lő energiát adnak, ez pedig az érzelmi életére is kihat. Eric Darnell, Tom McGrath: Madagaszkár 2. december 04-10., 17h; december 06-07., 15h is. Színes, szinkronizált amerikai animációs film, 89 perc A Madagaszkár távoli partjaira vetődött New York-iak olyan őrült ötlet­tel állnak elő, ami még akár be is válhat. A pingvinek katonás precizitás­sal helyrepofoztak egy régi repülőgép-roncsféleséget. A díszes kompá­nia a levegőbe emelkedik, hogy eljussanak Afrika kies szavannáira, ahol állatkerti barátaink első ízben találkozhatnak szabadon élő társaikkal. Dennis Gansel: Hullám december 04-10., 19h. Színes, feliratos német dráma, 101 perc. Rainer Wenger középiskolai tanár az autokrácia bemutatása cél­jából diákjaival kísérletbe kezd. A Hullám néven egy közösséget hoznak létre, amellyel a diktatúrák működésének mechanizmu­sait kívánják modellezni. A dolgok azonban idővel kicsúsznak Wenger irányítása alól, s a résztvevők élete örökre megváltozik. Todd Haynes: I'm not there - Bob Dylan életei november 27-30.19h, december 01 -03., 17h. Színes, feliratos amerikai-német dráma, 135 perc. Todd Haynes játékfilmjében hat színész - például Richard Gere, Heath Ledger, Christian Bale és meglepő módon még Cate Blanchett is - Bob Dylan életének különböző szintjeit és aspektusait testesítik meg. Ez az első életrajzi jellegű játékfilm, amely a zenei legenda jóváhagyását is megszerezte. Fazakas Péter: Para november 27-30.17h, december 01-03., 19h. Színes, magyar ak­ció-vígjáték, 87 perc. Főhőseink webkamerát szerelnek fel egy elhagyatott, állítólag kísértetek járta vidéki iskola pincéjében, hogy aztán otthonról, az interneten keresztül figyelhessék a szellemeket. De szellemek helyett egy emberrablás tanúi lesznek. Lajos meggyőzi barátait, hogy szöktessék ki a túszt, és kaparintsák meg a váltságdíjat is. Főszerkesztő helyettes: Gulya István • Lapszerkesztő: Bukovics Krisztián Munkatársak: Gábor Éva, Himmler György, Lenger Varga Péter, Muzslai Ágnes, Nagy Tibor, Oravetz Ferenc, Pöltl„Oxi"Zoltán • Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla • Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4.; postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 53.; telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750; e-mail: info@hidlap.net , apróhirdetés feladás: apro@hidlap.net • Felelős kiadó: Sílye József ügyvezető igazgató • Kiadó: EHÍR Kft., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500-750 • Nyomdai kivitelezés: TC PRINT; ügyvezető igazgató: Szentmártoni Attila • HU ISSN 1785-0592. Megjelenik: Esztergom, Csolnok, Dág, Dorog, Dömös, Kesztölc, Leányvár, Máriahalom, Nyergesújfalu, Párkány, Piliscsév, Pilismarót, Sárisáp, Tát, Úny A Nyilas hete egy döntéssel kezdődhet, ami igencsak nagy fejtörést okozhat. Szerelemben a párkapcsolat­ban élők legyenek figyelmesek, valaki el szeretné sze- jg retni párjukat. Legyen minden téren határozott, ha si- kert szeretne elérni, c Leginkább a szakmai életéről szól ez a hét. A szeren­cse önnel lesz bármilyen kihívást is tervez, szerelem­ben a párkapcsolatban élők kaphatnak sok szerete- tet, az egyedülállóaknak kevésbé lesz jó ez a hét az -jg ismerkedésre. A Vízöntő számára ez a meglepetések hete lesz. A hét közepe felé be nem jelentett hírt kaphat, ami ráadásul =0 kellemetlenül érinti. Szerelemben a párkapcsolatban élők léphetnek felsőbb szintre, az egyedülállóak pedig n nagy esélyekkel léphetnek be egy új kapcsolatba. > Szociális téren kitűnő hétre számíthat. Az egyedülálló­ak rátalálhatnak a nagybetűs szerelemre, a párkapcso­latban élők pedig ajándékot kaphatnak a szeretett sze- -jg mélytől. Pénzügyi téren kölcsönhöz folyamodhat. 75 vasárnap 9.00 Híradó 9.05 e7 9.40 Remustra 11.00 Dokumentumfilm (ek) ism. 12.01 Híradó 12.05 Életekés Sor­sok 13.05 e716.32 Remustra 17.40 A nap eseménye 17.50 Híradó 17.55 Köz­tér 18.35 e719.25 Életek és Sorsok 20.25 Fősulisokk 20.50 A nap eseménye 21.00 Híradó 23.50 A nap eseménye 2.00 Híradó 2.05 Remustra hétfő 17.40 A nap eseménye 17.50 Hír­adó 20.50 A nap eseménye 21.00 Híradó 23.50 A nap eseménye 2.00 Híradó kedd 9.00 Híradó 12.01 Híradó 17.40 A nap eseménye 17.50 H íradó 20.50 A nap eseménye 21.00 Híradó 23.50 A nap ese­ménye 2.00 Híradó szerda 9.00 Híradó 12.01 Híradó 17.40 A nap eseménye 17.50 Híradó 18.00 Életek és Sorsok 19.00 Fősulisokk 20.50 A nap eseménye 21.00 Híradó 21.05 Életek és Sorsok 22.05 Fősulisokk 23.50 A nap ese­ménye 2.00 Híradó 2.05 Életekés sorsok 3.05 Fősulisokk csütörtök 9.00 Híradó 9.05 Életek és Sor­sok 10.05 Fősulisokk 12.01 Híradó 12.05 Életek és Sorsok 13.05 Fősulisokk 17.40 A nap eseménye 17.5018.00 Köztér 18.40 Remustra 20.50 A nap eseménye 21.00 Híradó 21.05 Köztér 21.45 Remustra 2.00 Híradó 2.05 Köztér 2.45 Remustra péntek9.00 Híradó 9.05 Köztér 9.45 Remustra 12.01 Híradó 12.05 Köztér 12.45 Remustra 17.40 A nap eseménye 17.50 Híradó 18.00 e7 18.35 Dokumen­tumfilm (ek) 20.50 A nap eseménye 21.00 Híradó 21.05 e7 21.40 Dokumentumfilm (ek) 23.50 A nap eseménye 2.00 Híradó 2.05 e7 2.40 Dokumentumfilm (ek) szombat 9.00 Híradó 9.05 e7 9.40 Remustra 11.00 Dokumentumfilm (ek) 12.01 Híradó 12.05 Fősulisokk 12.30 e7 16.32 Remustra 17.40 A nap eseménye 17.50 Híradó 17.55 Köztér 18.35 e7 19.25 Életek és Sorsok 20.25 Fősulisokk 20.50 A nap eseménye 21.00 Híradó 21.05 Doku­mentumfilm (ek) 23.50 A nap eseménye 2.00 Híradó 2.05 Remustra R la R 54 hídlap

Next

/
Thumbnails
Contents