Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-11-22 / 46. szám
közügy November 28: Ne Vásárolj Semmit Nap Meglesz a fogyasztás böjtje! Gábor Éva Közeleg november utolsó pénteké, a hazánkban is egyre inkább elterjedt és a civil szervezeteknek köszönhetően egyre nagyobb ismertségnek örvendő Ne Vásárolj Semmit Nap. A karácsonyi vásárlási roham előtti időszakra időzített akciónap célja elsősorban a jelenlegi termelési rendszerek és fogyasztói szokások káros hatásaira való figyelemfelhívás, illetve egyfajta „bojkott", mely azonban az elmúlt években még nem eredményezett számottevő forgalomcsökkenést. Hogyan jutott ide a világ? A „Buy Nothing Day", azaz a Ne Vásárolj Semmit Nap mozgalom Kanadából indult el, ahol 1993-ban tartották meg először a fogyasztói böjt napját. Az ötlet az Adbusters, azaz Reklámirtók nevű szervezet nevéhez fűződik, melyet 1989-ben alapítottak korábban a reklámiparban dolgozó szakemberek, akik később rádöbbentek, hogy nem tudnak azonosulni munkájuk céljaival és módszereivel, a féktelen fogyasztásra való ösztönzéssel. Ehelyett inkább arra áldozták energiájukat, hogy a fogyasztói társadalom, a kizsákmányoló termelési rendszerek, és a vásárlási szokások kritikáján keresztül ráirányítsák a figyelmet természeti, szellemi és kulturális környezet pusztulására. Az Adbusters számos kampányt és „antireklám"-akciót indí Vásárlás előtti ellenőrző lista-Valóban szükségem van rá?- Hány ilyenem van már?- Mennyit fogom használni?- Meddig fog kitartani?- Kölcsön tudok kérni ilyet vagy hasonlót baráttól vagy rokontól?-Van olyanom, amivel helyettesíthető?- Meglennék nélküle?- Meg tudom szerelni, olajozni, tudom karbantartani?- Meg is fogom szerelni?- Meg tudom majd javíttatni?- Végignéztem a lehetőségeket, hogy a legjobb áron a legjobb minőséget tudjam választani?- Hogyan szabadulok meg tőle, ha már nem lesz rá szükségem?- Megújuló vagy nem-megújuló erőforrások használatával készült?- Újrafelhasznált anyagokból készült?- Újrahasznosítható? tott, melyek a korábban vásárlásösztönzésre sikerrel alkalmazott, profi reklámtechnikák alkalmazásával közvetítettek fontos társadalmi üzeneteket. A karácsony előtti esztelen vásárlások szezonja előtt, november utolsó péntekjén tartandó Ne Vásárolj Semmit Nap is egy ilyen akció nyomán jött létre és terjedt el később világszerte. Magyarországon a kilencvenes évek vége felé tűntek fel az első Buy Nothing Day mozgalomhoz kapcsolódó civil kezdeményezések, és 1997-ben hirdették meg először a vásárlásmentes napot, aminek legelterjedtebb, már-már hivatalos elnevezése a tükörfordítással keletkezett Ne Vásárolj Semmit Nap, de nevezték már fogyasztásszüneti napnak, fogyasztói böjtnek és semmitvevő napnak is. Akkoriban hazánkban a hipermarketek térhódításának korát éltük, ami jó táptalajt nyújtott az „ellenzék" erősödéséhez is: minél inkább egyesek hétvégi programjává vált a távoli nagyáruház bevásárlókocsijának púposra pakolása, és a kínálat múzeumi tárgyakként való órákig tartó nézegetése, annál többen jöttek rá arra, hogy „ez így nem lesz jó". Megszületett a „tudatos vásárlói magatartás" fogalma, amelyet azóta számos civil szervezet tűzött zászlajára, és amelynek hirdetéséhez különösen jó alkalom a Ne Vásárolj Semmit Nap, illetve a hozzá kapcsolódó egyedi rendezvények. A Hulladék Munkaszövetség többéves példája alapján egyre több helyen rendeznek ezen a napon csereberebörzét, ahokfeleslegessé vált, de mások számára hasznos tárgyak találhatnak új gazdára. Néhány évvel ezelőtt egy másik szervezet „időutalványokat" osztogatott az utcán, amelyeket ki kellett tölteni, és át kellett adni egy általunk szeretett személynek, hogy adott időben milyen közös programot valósíthatunk meg. Hát akkor ne vásároljunk semmit! Egy évekkel ezelőtti Ne Vásárolj Semmit Napot a következő, elgondolkodtató szlogennel hirdettek:„A világ lakosságának egyötöde fogyasztja el az erőforrások nyolcvan százalékát. Egy vásárlás nélküli nap nem sok tőlünk". Hogy ez a statisztika meny40 hídlap