Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-11-15 / 45. szám
sport Két hét alatt másodszor csapott össze az Esztergomi Vitézek Suzuki Rugby SE csapata az Elefántokkal, ám ezúttal a két együttes az EEC Kupa sorozatban lépett pályára a tízszeres magyar bajnok otthonában. A hazai pálya előnyét élvező esztergomiak már a meccs elején magukhoz ragadták a kezdeményezést, és remek játé kuk nyomán már az első félidőben tetemes előnyre tettek szert. az ENSZ nemzetközi együttműködési programjának irodavezetője is értékelte. „Mintha csak egy csapat játszana a pályán" - összegezte röviden a játékot az egykor rögbijátékos. A majd harmincpontos előnynek köszönhetően pedig kétségtelenül úgy tűnt, hogy a Vitézeket ezúttal sem lehet megállítani. A második játékrészben azonban némiképp kiegyenlítettebbé vált a találkozó, a csapatok felváltva támadtak, és szereztek célokat, így több ízben is megjött a hazai szurkolók hangja. A győzelem azonban egy percig sem forgott veszélyben, a Vitéz-sereg gondosan őrizte majd harmincpontos előnyét. A találkozó hajrájában már fáradt Elefántok még emberhátrányba is került, melyet követően Sinkovics egy látványos bevetődéssel szerzett céllal adta meg a kegyelemdöfést a vendégeknek. Az 59-17-es nagyarányú diadalt némiképp azonban beárnyékolta Bíró kiújulni látszó sérülése. Ezzel a győzelemmel az esztergomi csapat a második helyre ugrott az Interliga tabellán, mindössze egy ponttal lemaradva Temesvár együttese A mérkőzést tekinthettük akár az egy héttel ezelőtti bajnoki találkozó visz- szavágójának is, a váciak azonban ezúttal kiegészültek egy-egy kecskeméti, fehérvári és Exiles-os játékossal, mivel a középeurópai EEC Kupában a csapat a bajnokságban szereplő kerethez képest más felállásban nevezett. A borongós, esőre álló idő és az alaposan megritkult levelű fákkal szegélyezett Vasas pálya igazi késő őszi hangulatban fogadta a csapatokat és a szép számmal kilátogató nézőket. Az Elefántoknál ugyan komoly fiatalítás zajlott az elmúlt fél évben, ennek ellenére a múlt heti fölényes diadal alapján ezúttal is a Vitézek sikerét várták többen. Az összecsapást ennek ellenére a vendégek kezdték jobban, de öt perc után már átvették az irányítást az esztergomiak. A kilencedik percben ezt Heckel Zoltánnak sikerült eredményre is váltani: az ő céljával és Bíró Gábor jó jutalomrúgásával máris vezettek a hazaiak. Öt perccel később Novák Péternek is sikerült ugyanez, majd nem sokkal később Haspel Gergő villant, és egy jó passz után Bőhm Balázs újabb célt vitt. Komoly fölényben játszott ekkor már a Vitézek, és Koller Zoltán révén már a huszonötödik percre sikerült begyűjteni a negyedik célt is, amely a szabályok értelmében egyben azt is jelentette, hogy a győzelmük esetén megszerzett pontok mellé jár a bónuszpont is. A félidő hátralevő részében - némiképp váratlanul - Kramlik még szépíteni tudott, így 33-5-ös állással fordultak a csapatok. A szünetben az addig látottakat a találkozóra kilátogató svájci Philippe Athanassiou, Az Interliga-meccs napján játszott a Vitézek ll-es csapata a Szeged ellen. Az NB l-es összecsapást az esztergomiak nyerték 42-20-ra. után. A találkozó végén a Vitéz-ünnepié sen kívül érdemes volt még a lelátón ma radni, hiszen értékes ajándékokat - egye bek között egy Neuzer kerékpárt - sorsol tak ki a meccsre jegyet váltók között. L őszi-teli cipók Érkeztek! <\bÁS, VÍZÁL SIESTA HIGH BOKA ES TÉRDZOKNIK SCHOOL musical 31-42 MÉRETIG 1 S 9^ & CSIZMÁK ERKEZTEK! www.Dicurcipo . hu 6 7 Montághos EB-bronz EB-bronzérmet szerzett a spanyolországi kontinenstornán az esztergomi Montágh DSE asztaliteniszezője, Máté Andrea október végén. Spanyolországban, Valenciában rendezték meg az INAS-FID nyílt asztalitenisz Európa-bajnokságát október 22-26 között. Ezen az EB-n debütált a Magyar Parasport Szövetség válogatott tagjaként az esztergomi Montágh DSE versenyzője, Máté Andrea, aki párosban Dudás Anitával, míg vegyes párosban Kuli Istvánnal versenyzett. Petkó Frigyes tanítványai a lányok csapatversenyében végül a bronzérmet szerezték meg. Az Európa-bajnokság egyben kvalifikációt is jelenthet a 2009-ben esedékes Global Games-re, ezért a magyar szakvezetés bízik abban, hogy az egyéniben Európa-bajnoki ezüstérmes, váltóban világ és Európa-bajnok atléta, Kara Anita mellett Máté Andrea is részvételi jogosultságot szerzett. A sportolók felkészülését és az egyes versenyeken részvételüket az esztergomi önkormányzat támogatásából és a személyi jövedelemadó egy százalékából finanszírozza az egyesület. 44 hídlap