Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-11-08 / 44. szám

[ sport Rekord részvétel az esztergomi úszó diákolimpián Medencényi siker A kistérség jelenleg talán legnagyobb múltú úszóverse­nye a közelmúltban zajlott le a Szent István strandfür­dőben. Az Esztergom Város Diáksportjáért Egyesület ál­tal rendezett 22. Esztergom Körzeti Diákolimpiái Úszó­bajnokságon régiónkból több mint négyszáz diák vett részt, akik ráadásul nemcsak egyéniben küzdöttek, ha­nem a megyei diákolimpia döntőbe való jutásért is. A z Esztergom Város Diáksportjáért Egyesület évente húsz rendezvényt szervez, melyek közül a két legnagyobb a Hídfutás, illetve az Esztergom Körzeti Di­ákolimpiái Úszóbajnokság. Utóbbit - ab­ból is immáron a huszonkettediket - ok­tóber 20-án tartotta meg idén a egyesület a Szent István strandfürdőben. „Az úszás hihetetlenül népszerű Esztergomban és a környéken, ezt az évről évre egyre több résztvevő is bizonyítja. A versenyen idén mártöbb mint négyszáz tanuló mérte ösz- sze tudását" - számolt be Szerencsés Ta­más. A főszervező hozzátette, a nagy ha­gyományú versenyt „Kádas Feri bácsinak" köszönhetik az esztergomiak, sőt már a környékbeliek is, mivel a megmérettetés rendezését huszonkét évvel ezelőtt ő ta­lálta ki. Azóta egyre több fiatal sportoló nevez a térségből, így többek közt pél­dául Dorogról is. A több mint négyszáz résztvevő öt korcsoportban húsz verseny­számban küzdött meg egymással amatőr és igazolt kategóriákban egyaránt. A kis­térség legnagyobb úszóversenyén ráadá­sul nemcsak az érmekért küzdöttek a fia­tal úszók, a megyei döntőbe való kvalifi­káció jogát is itt vívhatták ki a sportolók. A megyei diákolimpia finálét egyébként szintén az Esztergom Város Diáksportjá­ért Egyesület bonyolítja le januárban, az egyesület ugyanis megpályázta és el is nyerte a rendezés jogát. Tavaly csupán a középiskolások döntőjét rendezték Esz­tergomban, ezúttal viszont már az általá­nos iskolások fináléjának is a Szent István fürdő ad otthont. Az október 20-ai egész napos verse­nyen a legfiatalabbak kezdték a küzdel­meket már reggel fél nyolctól, őket kö­vette a többi korcsoport megméretteté­se. A húsz versenyszámot követően pedig a délutáni eredményhirdetésen a helye­zettek korcsoportonként érmeket kaptak, valamint a legjobb eredményt elérő isko­lák korosztályonként kupákat. Az érme­ket Heer Lajos, Horváth Szeder Enikő, az Esztergomi Úszóklub vezetőedzője és Ká­das Ferenc - a városi úszóverseny kitaláló­ja, aki mind a huszonkét versenyen részt vett és az úszóklub korábbi vezetőedző­je volt - adta át a legjobb úszóknak.„Min- den apró részletében abszolút sikeres­nek értékelem ezt a versenyt, mely lebo­nyolításában nyújtott segítségéért külön köszönet Heer Lajosnak, a Strandfürdő igazgatójának, aki biztosította a verseny­helyszínt, valamint az esztergomi Bottyán János Műszaki Szakközépiskola diákjai­nak is, akik az időmérésekben segédkez­tek" - zárta az értékeléssel az Esztergom Város Diáksportjáért Egyesület elnöke. Az egyéni sikerek mellett az iskolák között, az első és második korcsoportban a Jó­zsef Attila iskola nyerte a pontversenyt, a harmadik korcsoportban a fiúknál és a lá­nyoknál is az Árpád-házi Szent Erzsébet. A negyedik korcsoportban a fiúknál szintén az Árpád-házi nyert, ám a lányoknál már a Dobó gimnázium. A legidősebb fiú diá­kok között végül a Franka gyűjtötte a leg­több pontot, a lányoknál pedig szintén a Dobó. A győztes iskolák egy-egy vándor­kupát vehettek át, melyet minden iskola egy évig őrizhet. Az Esztergomi Triatlon Klub sportolói sem hiányozhattak a 22. Esztergom Körze­ti Diákolimpiái Úszóbajnokságról, melyen ezúttal Fiala Gergely, Pál Kristóf, Tomicskó Flóra, Tomicskó Zsófia, Orbán Balázs, Ko­vács Sára, Boross Áron és Nagy Brigitta nyújtott kimagaslóan. Az esztergomi fia­tal triatlonosok ugyanis tizenkettő arany, tíz ezüst és két bronzérmet gyűjtöttek be ezen a versenyen. Az esztergomi sikerek mellett a dorogi Don Pepe Új-Hullám Úszó-és Vízilabda Is­kola úszótanítványai is remekül szerepel­tek, a diákok ugyanis három arany- és két bronzérmet szereztek. A 2000-es korosz­tályban Nyilas Kornél, a dorogi Eötvös Jó­zsef Általános Iskola tanulója első lett az 50 méteres gyors- és az 50 méteres mell­úszásban is. Az 1998-99-es korcsoport­ban Szederkényi Kinga, a Zrínyi Ilona Ál­talános Iskola diákja a harmadik lett az 50 méteres mellúszásban. Ebben a két kor­csoportban az igazolt sportolók és a nem igazolt versenyzők együtt indultak, ám a dorogi gyerekek nem igazolt versenyzők­ként vettek részt a viadalon. Az 1996-97- es korcsoportban a Zrínyi Ilona Általános Iskola diákjai két érmet szereztek,Wéber Dana megnyerte az 50 méteres mell­úszást, Kovács Katalin pedig ugyanebben a versenyszámban harmadik lett. így a he­lyezést szerző dorogi versenyzők is részt vehetnek januárban az esztergomi me­gyei diákolimpia döntőben. 46 htdlap

Next

/
Thumbnails
Contents