Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-11-08 / 44. szám
dosszié 2000 második felében aztán Esztergom - ahol ekkor már Meggyes Tamás töltötte be a polgármesteri tisztet - a maradék hét százalékát kétszáznegyvennégymillió (így még nyilvánvalóbb a különbség: 244 000 000) forintért adta el a Prometheusnak. Vagyis egy százalékért 34 857 143 forintot kapott... A valós piaci áron történő értékesítésen túl sikerült elérni, hogy a szolgáltató hő- és alapdíj csökkentést hajtson végre a fogyasztók javára. A koncesszióért cserébe a kft. összességében negyvenmilliós díjmérséklést alkalmazott, és további hatvanmillió forintot fizetett az esztergomi önkormányzatnak. Amennyiben az utóbbi, a normális piaci árak szerinti értékesítést vesszük figyelembe, a 43 százalékért másfél milliárd (azaz: 1 498 857 140) forintot kellett volna kérni és kapni, nem pedig negyvenháromezret. Ha figyelembe veszzük, hogy a két eladás között eltelt három esztendő során valamelyest romlott a nemzeti fizetőeszköz, akkor is milliárd forint fölötti értékről van szó. Tittmann és Könözsy manőverén közel hárommilliárdot veszített a két város közössége, ami ma, tíz évvel a történtek után is ijesztő. Különösen, ha az ordító differencia láttán felvetődik bennünk a kérdés, vajon mi motiválta a két akkori városvezetőt a kótyavetyére? A történtekről született Állami Számvevőszéki (ÁSZ) vizsgálat is észlelte az anomáliát, ennek azonban máig nem lett semmilyen következménye. De mit lehet tenni, ha némelyek véve maguknak a bátorságot az orrunknál fogva vezetnek, ha már egy korábbi ÁSZ-jelentés megállapításai is falra hányt borsónak bizonyultak. Miszerint 1)„az önkormányzatok a gazdasági társasági érdekeltségek vételéről-eladásáról általában képviselő-testületi döntéssel határoztak. Ezek a döntések azonban a legtöbb esetben csak az adás-vétel kereteit határozták meg. A konkrét feltételek kialakítását - például a fizetés módja, fizetési határidők, késedelmes fizetés esetén a szankció megállapítása - a polgármesterre bízták. Néhány esetben előfordult, hogy az adás-vételről a polgármester a képviselő-testületet az előzetes jóváhagyatás helyett csak utólag tájékoztatta" (Esztergomban akadt rá példa); 2)„Dorog Önkormányzata a tulajdonában lévő 121 millió forint névértékű Richter-részvényeket az előző napi átlagos tőzsdei árfolyam 76 százalékán értékesítette 1997. január 31-én, ezáltal közel 300 millió forint bevételi lehetőségtől esett el.". Hm? Gulya István Halloween-party Aranyhegyen G yermekzsivajtól volt hangos a Gyermek Kert Alapítványnak és a Mikkamakka játéktárnak otthont adó esztergomi Aranyhegyi utcai villa a múlt héten pénteken. Az amerikaias szokás szerint tartott Halloween-bulin mintegy hetven apróbb-na- gyobb gyermek kutatott az elrejtett cukrok, csokoládék után. A szépszámú szülőt is megmozgató esemény szervezői a két intézmény munkatársai, Bágyoni Katalin, Bakonyi Gabriella, Balogh Ibolya és Willinger Ágnes voltak. A jelmezverseny mellett tököt faragtak, illetve a kisebbek rajzoltak a megtermett zöldségekre, miközben kifestették arcukat, valamint az egész estés játszóházban és az előtérben zajló táncolásban szórakozhattak. A szülők szintén kivették a részüket a péntek esti programból, nem egy anyuka és apuka maga is ecsetet ragadott, vagy éppen ollót, hogy a kivágott papírcsontvázak aztán a szobák falára kerüljenek, vagy a mennyezetről lógjanak alá. A ház programja pizsamapartival és a december 5-i Mikulás-járással folytatódik, valamint újra indul a felnőtteknek szóló számítógépes tanfolyam. Előbb azonban egy hét szünetet tartanak: november 15-e és 23-a között a tető felújítása miatt nélkülözni lesz kénytelen a programokat a gyermek- és szülősereg. Neked szóló ajánlatok! Zenés mobilra vágysz? Most két fantasztikus ajánlat közül választhatsz. Dornino csomagban a Sony Eris Walkman mobil mái 21 990 Fáért, a rádiós Nokia 5000 mái 15 990 Ft-étt (alia a Tiad SASVÁRI KFT. ESZTERGOM, Kossuth u. 5. Tel.: 33/411-014, 06-30/552-24-42, 06-30/474-12-09 DOROG, Bécsi út 55. Tel.: 33/443-471, 06-30/901-42-15 Nyitva tartás Esztergomban: H-P: 8.00-17.00, Szó: 8.00-12.00 Nyitva tartás Dorogon: H-P: 8.30-16.30, Szó: 8.00-12.00 T Partner hídlap 21