Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-11-01 / 43. szám

sudoku b emutatkoznak a művelődési ház közösségei V Az első csillagász szakkört Dr. Etter Kálmán I vezette városunkban. Rövid működés után B 1953-ban szűnt meg a csoport, feloszlatására Jf politikai ürügyet találtak. Ezután egyénileg és i,. kisebb csoportokban folyt a munka, j 1958-ban a Bányagépészeti Kollégiumban alapított szakkört Dr. Jónás László. Szintén ő volt a Petőfi Sándor Művelődési Központban 1963-ban induló szakkör vezetője is. 1986-ban Esztergomban emlékülést rendez­tük Regiomontanus születésének 550. évfor­dulóján. Ekkor vette fel a szak­kör a Regiomontanus klub >>Á magányo nevet. csak az egye A rendszerváltáskor új hely- hosszú életű re költöztünk: a művelődési Gróf Széchenyi 1. ház adott otthont és ad ma is a csillagászoknak. Laci bácsi halála után az ad­digi titkár, Mécs Miklós vette át a klub veze­tését, majd Nyerges Gyula lett a kör vezetője. Az elmúlt évek során több tagunk is saját szak­kört alapított. Esztergomban és környékén számos amatőr csillagász, és több csillagászati szakkör is te­vékenykedik, a legtöbben tagjai az MCSE-nek (Magyar Csillagászati Egyesület). Felmerült hát az igény egy helyi MCSE csoport megala­„A magányos ember semmi, csak az egyesületeknek van hosszú életük és igazi súlyuk” Gróf Széchenyi István pítására, amire 1996-ban sor is került. Évente megrendez­zük Esztergomban a Bajor Ágost Művelődési Házban a hagyományos és igen kedvelt előadássoro­zatunkat, a csillagászati hónapot, ahol orszá­gosan, sőt nemzetközileg is ismert és elismert előadók tartanak tájékoztatást. Rendszeresen tartunk távcsöves bemutatókat, és igény sze­rint klubokban, iskolákban és intézmények­nél is szívesen tartunk előadást. Csatlakozva az országos akciókhoz évről évre meg­rendezzük a Csillagászat napja és a Közelebb a csil­lagokhoz című komplex csillagászati rendezvé­nyeket. Ezek egyben tagtoborzó akcióink is. Örömmel fogadunk minden érdeklődőt a klubban. Azokat is várjuk, akik nem akarnak rendszeresen eljárni foglalkozásainkra, de va­lamilyen kérdésükre választ várnak tőlünk. Cé­lunk a szabadidő hasznos eltöltése, a helyes természettudományos világkép kialakítása és a téveszmék eloszlatása. Nyerges Gyula szakkörvezető A táblázatot úgy kell kitölteni, hogy minden sorban, minden osz­lopban, illetve minden körbehatárolt területen pontosan egyszer szerepeljen az összes számjegy, a tábla nagyságától függetlenül. Az elmúlt héten is tovább gyarapodtak a játékos kedvű filmrajongók által küldött helyes megfejtések, I így most is nagy izgalommal várjuk, kinek kedvez majd a szerencse. Legutóbbi rébuszainkra jól válaszo- I lók közül Gáspár Anikó olvasónknak kedvezett a „sorskerék". Nyereménye két fő részére szóló mozijegy, | melyet 30 napon belül egy tetszés szerinti előadáson használhat fel. Ezen a héten a krimikedvelők tudását vizslatjuk, nézzük az aktuális feladványokat! 1. Ki alakítja a los angelesi Columbo hadnagyot? 2. Milyen amerikai hatóság a rövidítése a C.S.I.? 3. Ki volt Sherlock Holmes állandó segítőtársa? A válaszokat továbbra is a hidlap@freemail.hu internetes címre kérjük elküldeni. Leadási határidő: ok­tóber 31. Dóra. Múlt heti rejtvényeink megfejtései: 1. Ace Ventura egy delfin után nyomoz az I. részben 2. A Dumb és Dumberben Jeff Daniels Carrey partnere 3. A Batman Foreverben Jim Carrey Rébuszt alakítja.

Next

/
Thumbnails
Contents