Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-10-25 / 42. szám

kiadást igényel évente. Az építkezés előkészítése és indulá­sakor a helyhatóság bizalmát (éppen a sikeresnek tűnő kon­szolidáció miatt) élvező főigazgató és gazdasági vezetői nem mutatták be a megvalósíthatósági tanulmányt. Amikor az ön- kormányzat„áldását adta"a kórházi vezetők szerint semmiféle „városi pénzbe" nem kerülő üzletre, még nem lehetett sejte­ni, hogy a gyanús jelek felbukkanásakor sem az egészségügyi intézmény vezetői, sem a beruházó cég, sem a pénzeket biz­tosító hitelintézet nem lesznek hajlandóak bemutatni a meg­valósíthatósági tanulmányt sem az önkormányzatnak, sem a létrehozott eseti bizottságnak. Ezt a vita során a bizottság el­nöke, Mihályi László is alátámasztotta nyilatkozatával. Amikor HIRDETMÉNY Esztergom Város Önkormányzata pályázatot hirdet a tulajdonát képező, 15990/18/A/48 helyrajzi számú, természetben Esztergom, Bánomi Itp. 19. IV/13. szám alatt található, 55 m2 alapterületű lakás, 17310/A/3 helyrajzi számú, természetben Esztergom, Kossuth L. u. 49. fszt. 3. szám alatt található, 35 m2 alapterületű lakás, valamint 18182/5/A/50 helyrajzi számú, természetben Esztergom, Budai N. A. u. 7/c IV/15. szám alatt található, 55 m2 alapterületű lakás tulajdonjogának nyilvános versenytárgyaláson történő értékesítésére. Az Esztergom, Bánomi Itp. 19. IV/13. szám alatti lakás esetében: Minimum ár: 9.500.000,- Ft Versenytárgyalási biztosíték: 95.000,- Ft Az Esztergom, Kossuth L. u. 49. fszt. 3. szám alatti lakás esetében: Minimum ár: 3.500.000,- Ft Versenytárgyalási biztosíték: 35.000,- Ft Az Esztergom, Budai N. A. u. 7/c IV/15. szám alatti ingatlan esetében: Minimum ár: 8.400.000,- Ft Versenytárgyalási biztosíték: 84.000,- Ft A részletes pályázati kiírások átvehetőek 2008. október 20-án 900 órától 2008. november 11 -én 1200 óráig Esztergom Város Polgármesteri Hivatala, Városszépítési Osztály, Vagyon­gazdálkodási Iroda 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.1. emelet 114/7 A regisztrációs lap leadásának határideje: 2008. november 11.1600 óra A versenytárgyalás ideje: 2008. november 13.1600 óra helye: Esztergom Város Polgármesteri Hivatala (Esztergom, Széchenyi tér 1., Nagyterem) A pályázattal és az ingatlannal kapcsolatos kérdésekre a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodájának munkatársa, Lóki Henriett (löki. henriett@esztergom.hu , Esztergom, Széchenyi tér 1.1. emelet 114/7) vá­laszol személyesen, illetve telefonon a 06/33/542-076-os telefonszámon. Esztergom, 2008. október Meggyes Tamás Dr. Marosi György polgármester jegyző Benyújtotta felmondását Sólyom Olimpia 2009. január elsejei hatállyal felmentését kéri a Vaszary Kolos Kórház főigazgató főor­vosa, Sólyom Olimpia. Az igazgatóasszony Meggyes Tamás polgármesternek címzett, szerkesztőségünk birtokába jutott levelében a következőképpen indokolja döntését: „Tisztelt Polgármester Úr! Kérem Önt, hogy a Vaszary Kolos Kórház főigazgatói mun­kaköréből 2009. január 01-jével szíveskedjék felmenteni. A 2009. január 01-ig terjedő időszak véleményem szerint a kór­ház működése érdekében szükséges ahhoz, hogy biztosítsuk a folyamatosságot, és Önnek kellő időt ahhoz, hogy a mun­kakörömre a pályázatot kiírják. Dr. Pák Gábor orvos igazgató november 01 -tői kéri felmondását, de ezt a felmondást 2009. január 01 -jével kérem elfogadni, hiszen az Ő tevékenysége is feltétlenül szükséges ebben az átmeneti időszakban. Ameny- nyiben az időpontra vonatkozólag más javaslata van, kérem tájékoztasson..." mindez tudomására jutott, újra biztost nevezett ki az önkor­mányzat a kórházba. Önkormányzati biztos 2. - fény derül az előnytelen üzletekre A biztos működése további veszteséges üzleteket, felesleges ki­fizetéseket és hiányosságokat hozott a felszínre. Az utóbbiak­kal boldogulnak a legkönnyebben, hiszen a kontroling-rend- szer hiányát vagy hiányosságait arra felkészült szakemberek ha­mar pótolhatják, kijavíthatják. De a rendszer hiányából eredő felesleges kifizetések, pazarlás számon kérendő. Hátránya szár­mazott a kórháznak abból az előnyösnek indult üzletből, ami­vel a hőellátási rendszert a korábbi koncessziós szerződéssel rendelkező szolgáltatóéról egy új, olcsóbb ajánlattal jelentkező cég gázmotorjára állították át. Az új partner azt is vállalta, hogy a kórház havi kétmillió forintos koncessziós kötelezettségét, amivel a régi cégnek adósa maradt, átvállalja. Ez az „átvállalás" azonban papíron maradt, nem történt meg. 150 milliós veszte­séget okozott az is, hogy bár 2006-tól a korábbi átalánydíj he­lyett a valóban felhasznált hőmennyiség alapján, mérés szerint fizetett a Vaszary, „tévedésből" kiutalták a szolgáltatónak a havi átalány összegét is.Tehát a havi kétmilliós átvállalás helyett an­nak többszörösét kapta meg az új szolgáltató. Folyamatos pazarlás - a csapokat el kell zárni... A fűtéssel kapcsolatos negyedik probléma az volt, hogy ugyan­az a cég kezeli a hőelosztó központot, amelyik a távhőt szolgál­tatja. Ezért éppen abban volt érdekelt, hogy ne takarékoskodjon az átmenő forró vízzel, hanem éppen„túlfűtse"a kórházi rend­szert. Ennek veszteségeit egyelőre még nem állapították meg. Végül a testületi ülésen olyan apróságokkal is szembesítették a vizsgálódó képviselőket, hogy a kórház, miközben sorra derül­nek ki a hiányosságok, súlyos anyagi veszteségek, 2,5 millió fo­rintot fizetett ki önmaga reklámozására, sőt erre a feladatra 600 ezer forintért sajtóreferenst is szerződtetett. A képviselő-testület éppen azért tartott nyílt ülést a kérdésről, hogy ne színfalak mö­götti alkudozásnak tűnjenek a vizsgálat eredményei és az azok alapján meghozott döntések. tsin 16 hídlap

Next

/
Thumbnails
Contents