Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-10-25 / 42. szám
címlapon azonban kiszabadult és folytatta ez is az útját a Sötétkapu felé. A harmadik tankot a tömeg a Lőrinc utcában megállította és elfoglalta. ,A tank megállítása úgy történt, hogy a Lőrinc utcában éppen akkor bontották az utat, így ott jónéhány kockakő félre volt rakva az út szélénél" - kezdte visszaemlékezését Horváth István, aki akkor az I. István Gimnázium tanulója volt. ,Az emberek kockaköveket raktak a lánctalpak közé, valamint vasrudat, amitől a harckocsi nemsoká le is állt. Volt, aki a tank oldalára erősített ásót is levette és azzal verte a monstrum oldalát. Erre a vezető kiszállt, eldobta a pisztolyát és elmenekült. Rajta kívül még három katona volt a tankban, akiket kiszállásra kényszerített a tömeg. A harckocsit később letakarták egy ponyvával, de még előtte munkaszolgálatos katonák kiszerelték belőle a golyószórót.” Tragédia a Sötétkapunál Kiss Sándor őrnagy Mecséri János első számú esztergomi katonai vezető parancsa értelmében a hadosztályparancsnokság védelmére berendelte az Esztergom- Kertvárosban lévő kiképző zászlóaljat, ami meg is érkezett. A Sötétkapu-alagút közepén egy közel 6-8 főből álló katonai szakasz állt a tömeggel szemben. Nemsokára a város felől, a tanítóképző előtt három autóbusz jelent meg, jöttek a Várhegyen felfelé, mind a három tele volt utasokkal, sőt az első busznak még a tetején is ültek. A tragikus esemény úgy háromnegyed tizenkettő tájban zajlott le, a másik két autóbusz szerencsére nem követte az elsőt, hanem a Sötétkapun kívül maradtak, de az elsőt a Sötétkapu másik oldalán már harckocsi fogadta. A Mecséri János parancsnokot helyettesítő Kiss Sándor elhatározta, hogy Mecséri utasításainak megfelelően ellenáll, és belelöveMR m tett a zsúfolt buszba. A harckocsiban ülő tizedes azonban a parancsa végrehajtása helyett kiugrott a tankból, a mellette ülő százados, Juhász József azonban elsütötte a löveget... A buszon tartózkodott a szerencsétlenséget túlélő repülőmérnök, Bende Lajos, aki így emlékszik a tragédiára: „Jókora tömeg sétált felfelé az úton, a Sötétkapu előtti téren is sok-sok ember volt. Útközben észleltük, hogy a Széchenyi téren a busz tetején lévő csomagtartóra is többen felmásztak. Bent a buszban senkinél sem láttam fegyvert, csupa lelkes, felcsigázott ifjú volt, igaz forradalmi hangulatban... Bementünk az alagútba és amint kifelé haladtunk, láttuk a velünk szembemeredő tankágyú csövét. Kifakadt belőlem a szó: „Emberek, ennek nem lesz jó vége!” Abban a pillanatban az első emeletről megszólalt a golyószóró, a golyók a busz tetején csattogtak, majd a szélvédő felső részét lőtték szitává... Eldördült az ágyú! A lövedék a jobb hátsó kerék felett csapódott be... A lövés nyomán a busz oldalán hatalmas nyílás keletkezett. Később azon a nyíláson át menekültek ki az emberek. A tankágyú eldördülése után - hátranézve a füstös, büdös levegőn át - láttam, hogy többen meghaltak. Fent a hálós csomagtartóban is testmaradványokat láttam. Valaki kiabálta, hogy fehér zászlót, fehér zászlót! Rajtam fehér ing volt, levetettem. A mellettem álló kikapta a kezemből, felemelte és kilépett vele a jobb első ajtón. Abban a pillanatban lőttek is rá golyószóróval. Minden menekülőre, aki kilépett a buszból, lőttek... Átéltem a háborút, voltam katona, egyetlen vakmerő ugrással kivetettem magam a jobb első ajtón, a földön fekvő halottak és sebesültek fedezékébe. Még egy hatalmas szökdelés és kivágódtam a Sötétkapu tövéhez. Felálltam és eszeveszett futással - a fal mellett - rohanni kezdtem kifelé." 6 hídlap
