Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-10-11 / 40. szám
4keréken Olimpikonokat támogat a magyar-japán vállalat Ötkarikás Suzukik-cs -n A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségi ülése alkalmával a Magyar Suzuki pénteken hivatalosan bejelentette, hogy 2008-2012 között negyven gépjárműből álló flottával kívánja támogatni a Magyar Olimpiai Bizottságot és ezen keresztül a magyar sportot. A támogatás révén a Magyar Suzukit a MOB Gyémánt Fokozatú Támogatója cím illeti meg. inek, részben pedig azért, mert eddig a szakszövetségeket segítettük anyagiakkal, most viszont a sportolóinkat, edzőinket tudjuk közvetlenül patronálni. Üzenet értéke van annak is, hogy a magyar versenyzők Magyarországon készülő autókat vezethetnek: itt két kiváló csapat találkozott, amely egymást erősítve haladhat Londonig." Isao Ozawa, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója a következőket mondta a támogatás kapcsán: „Öröm számomra, hogy a Magyar Suzuki Zrt. az elkövetkezendő négy esztendőben támogatja a Magyar Olimpia Bizottságot és ezen keresztül a magyar sportot: a magyar sport kiváló egyéniségeit, jelenkori Európa-, világ- és olimpiai bajnokait, segítőiket, az edzőket; valamint a mindenkori magyar sport nagyjait. Szeretnénk, ha a Suzuki márkanév egybeforrna az olimpikonok nevével, és a„mi autónk", a Suzuki egyben az olimpikonok márkája is lenne. Ezzel a támogatással is szeretnénk hozzájárulni a megfeszített munkához, amely a magyar sportéletben folyik, még akkor is, ha az idei olimpiai szereplés a közvélemény szemében esetleg elmaradt a várttól." A szerződés 2008. október 1 -jétől él és a 2012-es londoni olimpiáig (2012. augusztus 31-ig) terjed ki. Érvényes a 2010- es vancouveri téli olimpiai játékokra, valamint az először megrendezésre kerülő 2010-es, szingapúri Ifjúsági Olimpiai Játékokra is, egészen a londoni olimpiáig. A támogatással a Magyar Suzuki Zrt. a Magyar Olimpiai Bizottság Gyémánt Fokozatú Támogatója lett. A Magyar Suzuki által felkínált flotta 40 gépjárművet tartalmaz, amelyeket félévente frissítenek újabbakkal. A húsz kiválóan felszerelt SX4 és húsz Splash gépjármű a magyar sportolók kényelmét és felkészülését hivatott szolgálni. A támogatott sportolók és sportvezetők, edzők között a magyar sport kiemelkedő személyiségei szerepelnek (a teljesség igénye nélkül): Igaly Diána sportlövő, Gyúrta Dániel és Kis Gergő úszók, Pars Krisztián atléta, Kozmann György és Kiss Tamás kenusok, Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó és Túri György úszómesteredző. Schmitt Pál, a MOB elnöke méltatta az új támogatót.„Egy ilyen nagyvonalú és az olimpiai csapat egészét segítő hozzájárulást nagyon meg kell becsülni. Korábban a sportolók legfeljebb néhány hónappal a játékok előtt ülhettek be egy-egy gépkocsiba, a Magyar Suzuki Zrt. és a Magyar Olimpiai Bizottság együttműködése viszont új fejezetet nyit. Részben azért, mert négy éven át biztosítunk autókat a londoni eredményesség letéteményeseA MOB-bal kötött szerződést követően alig néhány nappal újabb adományt adott át Isao Ozawa, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója, ezúttal Párkányban. A magyar-japán vállalat a párkányi Fénysugár Foglalkoztató Központban nyújtotta át támogatását a fenntartó Fénysugár Egészségvédő Alapítványnak. 46 hídlap