Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-10-11 / 40. szám

esztergom J ■ P« 1 Ml F rT | 1 [ $L, Óvodások találkája a Széchenyi téren A város jövőjének pillérei QQ A Zene Világnapja alkalmából októ­ber 1 -jén délelőtt 10-kor gyűltek össze a város óvodásai a Széchenyi téren. A hagyományteremtő rendezvény, a leg­kisebbek „gyűlése" a Szent Miklós alap- és program ünnepe is egyben. A főtéren összegyűlt kicsiket és nagyo­kat Bártfainé Borz Gyöngyi, a népjólé­ti iroda vezetője köszöntötte, aki szavaiban többek között arra hívta fel a legvidámabb és legfiatalabb generációnak és nevelői­nek figyelmét, hogy a hagyományterem­tő szándékkal életre hívott dalos-ünnep célja, hogy ovisok és szüleik, nevelőik együtt örvendezzenek énekkel, tánc­cal. Mint a szónok rámutatott, mind­erre jó alap egyrészt a magyar nép­dalkultúra felmérhetetlen kincsestára, másrészt maga Esztergom is, ahol jó kifejezni az együvé tartozás, az össze­fogás érzését. Mint ismert, az esztergo­mi Szent Miklós alap, valamint prog­ram segítségével a város az országban egyedülálló módon nyújt anyagi tá­mogatást az esztergomi újszülöttek­nek és szüleiknek. A közel negyven intézkedést tartalmazó csomag segít­ségével csökkennek a családok anya­gi terhei. Ez többek között az óvodai és iskolai tejprogram, az esztergomi hely- történeti tankönyv biztosítása, tandíjmen­tesség, a tanévkezdési támogatás, a helyi közlekedéshez térítésmentes tanulóbérlet, a kisgyermekeket nevelő szülők helyi köz­lekedésének támogatása, nagycsaládosok részére várakozási engedély-, illetve hul­ladékkezelési díjkedvezmény, nyelvtanu­lási lehetőség biztosítása, az árvák, illető­leg a fogyatékkal élő gyermekek segítése, a sportutánpótlás-nevelés támogatása, üdülési és táboroztatási támogatás, az esz­tergomi gyermekek számára szervezett in­gyenes úszásoktatás az Aquaszigeten és a két- vagy többgyermekes családoknak biz­tosított kedvezményes élményfürdő-belé- pő révén valósul meg, mondta a szónok. IPARI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. H-2500 Esztergom, Schweidel u. 50., Tel.: 33/510-320, Fax.: 33/510-321 Roncsautó átvétel Akkumulátor átvétele Gépjármű forgalomból történő Személy és tehergépkocsi kivonásához szükséges igazolással. valamint rakodógép akkumulátor Elektronikai hulladék átvétele Lakossági, közüzemi és ipari elektromos hulladék A fenti hulladékokért magas árat fizetünk. /oo*

Next

/
Thumbnails
Contents