Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-10-11 / 40. szám
címlapon- A kormány mögött már egyáltalán nem1- Nagyon ritkán beugróm néha-néha helyettesíteni.- Mi lett a sorsa a legendás Zalkának?- Miután itt befejezte a szolgálatát, a Mahart sajnos eladta egy magánvállalkozónak és most Visegrád és Nagymaros között közlekedik.- Akkor nem kell messzire menni nosztalgiázni. Meg szokta látogatni?- Egyszer egy szolgálati úton utaztam a komppal, de nem mentem be a fülkébe. Ez a hajó már nem az, ami az én szívem- lelkem volt.- A hídavatás napján sokan néztük homályos tekintettel, meghatódva a vízen felalá cirkáló, ünnepi díszbe öltöztetett kompot. Hogy élte meg ezt a napot?- Nagyon megható volt, vegyes érzelmek jellemezték. Szomorú volt megélni, hogy az életem egy nagyon fontos fejezete véget ért, ugyanakkor nagyon jól esett az emberek szeretete, a kedves szavak, a sok kézfogás és elismerés, a tudat, hogy a komp és a személyzete valamilyen módon bekerült a két város történelmébe.- Jeles protokollesemények is zajlottak aznap a kompon...- Az egész nap egy fogadás volt tulajdonképpen. A hivatalos utolsó kompjáraton Orbán Viktor magyar, és Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök is velünk utazott, aztán volt még egy„nem hivatalos" utolsó út, amelyre többek között hatóságokat, határőröket, vámosokat, a Mahart vezetőit, a helyi médiumok képviselőit hívtuk meg. Az utolsó napra mi magunk terveztünk és készíttettünk kétszáz darab emlékpólót, amit szétosztottunk a vendégek között.- A harmincegy év alatt sok víz lefolyt a komp mellett a Dunán, bizonyára voltak emlékezetes, komikus vagy tragikus történetek...- Rengeteg volt. Szerencsére végzetes tragédia nem történt, de volt tíz sikeres életmentésünk: a kompról kapatosán vízbe esetteket, öngyilkosjelölteket és elsodródott amatőr evezősöket húztunk ki a vízből. Egyszer a vízbe gurult egy autó a benne ülő hölggyel, de szerencsére ki tudtuk menteni őt is. Egy árvíz során a táti termelőszövetkezet teheneit kellett kimentenünk a táti szigetről, legalább 40-50 kimerült állatot„utaztattunk" ekkor. Érdekesség az is, hogy amikor a híd átadása után még két hétig itt állomásozott a komp és a határon hosszú kocsisorok álltak, több órába tartott az átkelés, előfordult, hogy csöngettek a lakásom ajtaján, hogy menjek, és vigyem át őket a komppal, de persze ezt nem lehetett. Egyébként még mostanában is előfordul, hogy érdeklődnek telefonon a komp menetrendje felől.- Azt mondják, ön nélkül nem indult el a komp, még akkor is lement a reggeli induláshoz, amikor szabadságon volt...- Ez igaz, sőt egyszer még a kórházból is megszöktem, hogy elindítsam a járatot, mert a Kis-Dunáról kijönni nem volt egyszerű feladat, nyugodtabb voltam, ha én vihettem ki a hajót.- Megismerik -e még az utcán?- Igen, sőt előfordult olyan is, hogy nyaralás alatt Szolnokon, meg Debrecenben is összesúgtak, hogy„itt a kompos" megszólítottak, megrázták a kezemet. Szlovák területen még jobban tisztelnek, hiszen nekik én voltam az összekötő kapocs az anyaországgal, minden bajukat elmesélték, ismertem a családokat generációkon keresztül. Miután leállt a komp kitüntetésben is részesített a párkányi polgármester.