Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-08-09 / 31. szám

lett hallhatók lesznek a zenekar legfrissebb szerzeményei is, azok, melyek a következő albumon szerepelhetnek majd. 12-én a magyar reggae királyok Ladánybene 27 csördít oda, amúgy em­beresen, hogy kihozza a közönség legjobbjaiból a jókedvű tán­cost. A rastahajak, zöldnövényzet és lüktető, fülledt hangulatot árasztó dallamok sikercsapata már számos alkalommal késztet­te bólintásra az esztergomi közönséget. Az LB27 ugyancsak 21 órakor kezdi el koncertjét. 13-án este 9-től a patetikus, melodikus rockmuzsikáé lesz a főszerep a Mindszenty téri színpadon. Ekkor elsőként az Álmodj királylány című örökzöld előadója, Homonyik Sándor lép a színpadra. A fess énekes, aki már többször megdo­bogtatta a helybéli hölgyek szívét, most ismét ellátogat hozzánk, hogy rock klasszikusnak számító dalaival újra lázba hozza a gyen­gébbik nem képviselőit. A folytatás sem lesz kevésbé relaxáló, hi­szen ezután a K.M.B. együttes lép a világot jelentő deszkákra. A rövidítés megfejtése egyszerű, a pár éve feloszlott, átalakult Kor- morán együttes néhány tagja, tovább víve a folk rock zászlaját a zenekar szerzeményeit adja elő. 14-e igazi blues ünnep lesz Esz­tergomban, hiszen ekkor lép fel a fesztiválszínpadon az ameri­kai Ron Ringwood. A tengerentúlról érkező muzsikus nemcsak a gyapotszedésből fakadó műfaj, de a soul, a rock és a funky mes­tere is, így a 21 órakor kezdődő koncerten vérlázítóan eredeti megszólalásban lesz hallható az amerikai zene. 15-én szusszan­hatunk egyet, majd 16-án, szombaton kezdetét veszi a beveze­tőben már említett biofalu komplex rendezvény. Ha már min­den, ökoházépítéssel, napenergia főzéssel, bioétel-készítéssel és a titokzatos Fair Trade-del kapcsolatos tudomány a fejünkbe fért, akkor vegyük az irányt az Erzsébet parkból a szomszédsá­gában lévő Mindszenty téren álló színpad felé, mert 11 órától 16 óráig az Esztergomi Club Színpad, a Göncölszekér Band, a Kanál Crew és a Leányfalusi Szekérszínház fellépése lesz. A vásári ko­médiák korabeli hangulatát adó társulatokat követően este hat órától egy páratlanul izgalmas zenei csemegét fogyaszthatunk el, amikor a Balázs Elemér Group jazz, komolyzenei átiratokban ad elő reneszánsz dallamokat. A nap vége kifejezetten tömény lesz, ugyanis a szívhez szóló dallamok legnagyobb hazai favorit- ja, a Balázs Fecó vezette Korái, valamint az utánozhatatlan han­gú rockpacsirta, Keresztes Ildikó lép a színpadra. 17-én, vasár­nap a Kis-Duna sétányon tovább folytatódik a nyüzsgés, mint a 6 hídlap színpadon, és remélhetőleg az előtt is. Az egész napos rendez­vények, játszóház, kézműves foglalkozások, utcazenészek bemu­tatói, vásári komédiások attrakciói mellett 16 órától az esztergo­mi country hiteles letéteményese, a Westergom, 17 órától Torma Laci kedvenc csapata a Sic Transit lép a publikum elé. A vasárnap estére két monumentális zenei produkció teszi fel a koronát. 19 órakor Malek Andrea és a Budapest Jazz Orchestra örvendezteti meg a szíveket a Mindszenty téri koncerthelyszínen, majd 21 órai kezdettel Szentpéteri Csilla és a 100 Tagú Cigányzenekar lép fel a Bazilika oszlopcsarnokában. Az ingyenes koncertek még ekkor sem érnek véget, hiszen 22 óra 30 perckor a megye legnagyobb rock and roll wurlitzeré, az örökzöld slágereket sorjázó Memory Band penget majd kifulladásig. Egy név - több nép Egész napos nemzetiségi bemutatókkal, kiállításokkal, koncer­tekkel, lovas produkciókkal, népmese show-val várják a közön­séget augusztus 18-án, hétfőn a Mindszenty téren. Az egynapos, hagyományteremtő rendezvényen a magyar mellett német, ru­szin, bolgár, cigány, szlovák és lengyel nemzetiségű népművé­szek állnak produkcióikkal a publikum elé. A fesztivál az esztergomi Gyakorló iskola német nemzetiségi csoportjának műsorával indul reggel 9-kor, majd őket követi Esz­tergom testvérvárosának, Bambergnek fúvószenekara. A német rezesek 10-től egy órán át két helyen is koncertet adnak, a Széche­nyi téren és a Mindszenty téren is. Ezt követi az Ugocsa című ruszin bábelőadás és énekműsor, a Gniezno-i néptánccsoport előadá­sa és fél egykor a bolgár nemzetiségi műsor. Az ebédidő tájékán, 13 órakor lép színpadra a Határtalan Szív Alapítvány cigány tánc-

Next

/
Thumbnails
Contents