Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-09-27 / 38. szám
sport Átszervezett NB ll-es bajnokság Röplabda: szerva itt, csere ott Szinte elfogytak a csapatok az NB ll-ből miután a röplabdaszövetség elkezdte átalakítani az idei bajnokságot. Végül, ha talán kicsit késve is, de október közepén startolhat a magyar röplabdaszezon, amelynek során a dorogi játékosok keleten és nyugaton is játszanak. dott a másodosztályban. A lebonyolítási rend alapján viszont kelet-nyugati csoportokban hat-hat csapat küzdött volna. Ez azonban sehogy sem akart összejönni, így a szövetség meghosszabbította a nevezést, végül összejött kilenc egyesület. Ezzel viszont még mindig nem tudták megvalósítani a régi kiírás szerinti bajnokságot, ezért egy új rendszert alakított ki a szervezet, tudtuk meg Baranyai Ákostól. A dorogi szakosztály vezetője kifejtette, ennek az lett a vége, hogy mindenki játszik mindenkivel, így nemcsak olyan csapatokkal fognak meccselni, akiket már jól ismernek és évek óta egymás ellen játszanak, hanem keleti - ózdi, gyöngyösi, kunhegyesi, debreceni - együttesekkel is. A múlt szerdai döntés után hamarosan a sorsolás is megszületik, várhatóan október második hétvégéjén kezdődhet a bajnokság. Addig a csapat folyamatosan készül, bár Baranyai Ákos szerint már kezd nagyon jól összeállni az alakulat, főleg, hogy két régi játékos Szele Péter és Kovács Ferenc visszatért az együttesbe, előbbi a győri Széchenyiből érkezik vissza, utóbbi pedig korábban még az NB l-es dorogi csapatban játszott. A röplabdások a bajnokság mellett a magyar kupában is elindulnak. tékos nem teszi oda magát teljesen. A következő fordulóban hazai pályán Lábatlan ellen játszik az ESC. „Lesznek a csapatban változások, visszajött Fehér György, és ha meglesz a játékengedélye Cserép Gábornak, akkor mindketten játszhat- nak majd" - tette hozzá a tréner. A felnőttek vereségét csak részben feledteti az ifik 2-1-es győzelme a tokodiak ellen, főleg úgy, hogy több babér nem termett a hétvégén Esztergomnak. Az NB ll-es U19 5-1-re kapott ki hazai pályán Vecsés ellen, míg az U17 1-0- ra, míg az NB l-es együttesek Kaposváron zakóztak. A 3-0-ra kikapó U13-asok vezetőedzője ugyanakkor elmondta: a vereség ellenére jól játszott a csapat, de a játékvezető ismét tönkretette a meccset, mivel két ziccert érő pontrúgást adományozott a hazai csapatnak. A fiatalok mellett az idősebbek is vesztettek, az U15 8-1-re. A röplabdaszövetség alaposan átszervezte a bajnokságot, kezdve azzal, hogy megemelte a nevezési díjakat majd ötven százalékkal. Emiatt több csapat nem tudott elindulni az NB li-ben, ahol a dorogi játékosok is szerepelnek, ezáltal a létszám nem volt meg a másodosztályban. Ezt követően úgy határoztak, hogy az NB l-etfel- duzzasztják tizenhat csapatra, így az alanyi jogon és a feljutókon kívül még pár együttes - ha volt rá pénze, és tudta teljesíteni a feltételeket - nevezhetett az első osztályban. Ezzel plusz négy csapat került be az NB l-be az NB ll-ből, melynek következtében, amikor augusztus 2-án lezárult a nevezés, mindösszesen hét csapat árválkoESC: fekete hétvége Régen látott sikertelenség jellemezte Esztergom számára a legutóbbi hétvégét: a megyei első osztálytól az NB l-ig - az ifik kivételével - a klub mindegyik együttese vereséget szenvedett. A felnőttek Tokod ellen idegenben kaptak ki 2-1-re, annak ellenére, hogy nagyon jól kezdett a csapat. Az első húsz percig az esztergomiak irányították a játékot, Kovács Dániel 23 méteres bombája révén ráadásul a vezetést is megszerezte az együttes. Ezután a vezetőedző szerint viszont előjöttek a szokásos hibák a védelemben. „Kaptunk egy gólt a félidő előtt negyedórával, ezt követően teljesen összeomlottunk, és a játékrész végén hatalmas hibából még egyet" - értékelt Karcagi Pál hozzáfűzve, rendet kell rakni a fejekben, mivel jó pár jáPONTRÚGÁSOK MÉRKŐZÉSE A Dorog FC Soroksáron 3-1-re kapott ki, miután az első félidőben egy szöglet után fejes góllal szerezték meg a vezetést a dorogiak, ám az utolsó két percben kapott két egyforma gólt a csapat szintén szögletből. A 2-1-es félidő után a másodikjátékrészben kimaradtak a dorogi helyzetek, végül kitámadott a csapat és kontrából a harmadikat is bekapták. „A rögzített rúgásoknál, a szögleteknél és szabadrúgásoknál rosszul védekeztünk. A második félidőben tüzesebben játszottunk, a múlt héthez képest javult a játékunk" - értékelt Harmat József vezetőedző. A következő fordulóban a csoport egyik legjobbját, Szigetszentmiklóst fogadja a Dorog FC. SÁRISÁPOT BÜNTETTE A PÉNZÜGYŐR Kikapott 2-0-ra a Sárisápi-Sikér a Pénzügyőr alakulatától a hétvégén. Az első félidőben nagyon sok eladott labda jellemezte a sárisápiak játékát, akik hazai pályán úgy tűnik, nem tudnak jól szerepelni. A gyengélkedés mellett ráadásul Fortuna sem segítette a csapatot, az első félidőben ugyanis két szerencsétlen gólt kaptak a házigazdák, pedig alig akadt helyzete a Pénzügyőrnek. A következő fordulóban Siófokra látogatnak a fiúk, ahol Nagy Zsolt vezetőedző szerint meg kell próbálni a bravúrt, mert most a tizenkettedik helyre csúszott vissza az együttes. ÖSSZECSAPOTT A TABELLA KÉT VÉGE A legelső és legutolsó párharcát Bajót nyerte 5-3-ra Tát ellen. ^ Harmath József táti vezetőedző csalódott is az eredménnyel, szerinte ugyanis ezen a mérkőzésen el lehetett volna kapni az erős bajóti csapatot, főleg mivel a tátiak szerezték meg a vezetést, amelyre rá is dupláztak, ezt követően azonban három gólt rúgtak a bajótiak. A gólgyártás ezzel azonban nem ért véget a tátiak még egyet, a bajótiak pedig kettőt szereztek.„A legnagyobb gond az volt, hogy nem hitték el a játékosok, hogy megverhetjük Bajótot"- hangsúlyozta Harmath József, aki hétvégén Zsámbék ellen vezényeli a tátiakat. LO "ö O —s r+ un N mmmm m QJ> D 7T o 7T LO n> iű CLhídlap 47