Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-09-27 / 38. szám
esztergom Gábor Éva sulhat a városvezetés korábban megfogalmazott elképA városközponti parkoló és a Zöldház helyén rövidesen zelése: a Fürdő Szálló, a Zöldház és a strand hármas egy- felépülő új szálloda, valamint a Fürdő Szálló és a Szent ségéből egy minden mai igényt kielégítő konferencia- és István strandfürdő műemlék létesítményei rekonstruk- wellness szálloda épül. A tárgyalások eredményeképpen ciójának tervei harmadik alkalommal kerültek a Köz- tavaly szeptemberben az önkormányzat és az Öresund ponti Műszaki-Építészeti Tervtanács elé. Az épületcso- Holding nevű, magántulajdonú befektető cég megalapí- port jelentős átváltozásokon átesett terveit a grémium tóttá a Regia Civitas Szálloda és Fürdő Beruházó és Üze- ezúttal jóváhagyta, így az építtető Regia Civitas Kft. meltető Kft.-t. A projekttársaság vállalta, hogy a megala- jóvoltából végre megtudhatjuk, hogy miként változik kulásától számított három-négy éven belül felépít, majd meg a belváros az elkövetkező két és fél évben. üzemeltet a Kis-Duna sétány, a Malom utca, a Czuczor Gergely utca és a Bajcsy-Zsilinszky utca által határolt te- Az előzmények mieten, azaz a Zöldház és a városközponti parkoló heAz egykor Esztergom kulturális és társasági központjá- lyén, a Bástya áruház mellett, a lakókkal való megállapo- nak, és a 19. századi idegenforgalom egyik legkedveltebb dás értelmében az úgynevezett„papi bérház" tűzfalaihoz hazai célpontjának számító Fürdő Szálló több mint tíz éve csatlakozva egy szállodát, és korhű formában rekonstru- húzódó kálváriája, és az egyre romosabbá váló klasszicis- álja a Fürdő Szállót, az egykori gőz- és kádfürdőnek he- ta épület főutunkat elcsúfító látványa minden, a várost lyet adó fürdőházat és a Szent István strand területén álló szerető polgár számára fájó pont volt. Nagy kő gördülhe- műemlék épületeket, építményeket. Az új szálloda a ter- tett le a szívünkről, amikor 2006-ban végre befejeződött vek szerint 240 szobás, négy- vagy ötcsillagos lesz, helyet az önkormányzat által kezdeményezett kisajátítási eljá- ad majd egy 300 fős konferenciaközpontnak, egy 345 fé- rás, és a jelzálog- és ingatlan-spekulánsok tömegében el- rőhelyes, a szálloda és a közforgalom számára is nyitott veszett gondatlan gazda helyett a jogos tulajdonoshoz, mélygarázsnak, és számos, a város lakói számára is nyitott Esztergom városához került a szálloda. Szimbolikus lé- wellness-létesítménynek, valamint vendéglátóhelynek. A pésként azonnal elbontották a múltat jelképező, hatva- terület átalakításával a most betonozott, illetve sáros te- nas években épült „modern" szárnyat, és megkezdődött rületeken új közparkok is létrejönnek 2011-re. a befektetők felkutatása, akinek segítségével megvalóParagrafusok, dátumok és számok A Regia Civitas Kft. folyamatosan frissülő honlapja Mivel az államháztartási törvény alapján egy költség- a www.regia-civitas.hu címen érhető el. vetési szerv csak olyan gazdálkodó szervezetben vehet részt, amelyben többségi befolyással bír, ezért a beru14 hídlap Újjáépül a Fürdő Szálló és környéke A belváros jövőképe