Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-09-20 / 37. szám
ajtók teszik lehetővé, amelyek végleges állásukba húzva rögzítik magukat, így elkerülhető, hogy az éppen befelé furako- dóra csússzanak. Hasonló apró, de nagyon fontos figyelmesség, hogy a tank betöltőnyílása felőli oldalon az ajtó nem nyitható, ha éppen tankolunk, ezzel elkerülhető, hogy a tankolás közben óhatatlanul kiszállni akaró utasaink rátolják a töltőpisztolyra az ajtót. Persze nem ez az egyetlen oka annak, hogy az utasok nem akarnak majd minden egyes alkalommal menekülni a hátsó sorból, hiszen a helykínálat egészen elképesztő, három kényelmes fotel kényezteti az utasokat. A fejtérre jellemző, hogy a Partner Tepee különlegességeként egy belső „tetőcsomagtartó" is elfér: az első, illetve a hátsó ülések vonalában keresztben a tetőre rögzített, felhajtható tartók alkalmasak több mint másfél méter hosz- szú, maximum 15 kilogrammos tárgyak szállítására. Tárolóhelyekből egyébként is számtalan van a Partnerben: a hatalmas csomagtartón kívül a két első ülés között található, kivehető óriási tárolóba akár másfél literes palackok is elférnek, a kesztyűtartó duplarekeszes, az ülések alatt kihúzható fiókok lapulnak. A műszerfal főelemekkel, esetenként némileg nagyobb hasmagassággal különbözteti meg. Ennek a gyakorlatban vajmi kevés haszna van, de mivel általában sokat dobnak a kiegészítők a jármű megjelenésén, a vásárlók egy része hajlandó áldozni erre, valamint az ezzel járó egyéb kényelmi-praktikus extrákra. Az kétségtelen, hogy emigyen felvértezett tesztautónk valóban mutatósra sikeredett, még gonoszkodó, kósza gondolatként sem igazán jutott eszünkbe, hogy végeredményben egy dobozos kis- áru-szállítót takar a díszes köntös, sőt, a Tepee-ben helyet foglalva sokkal inkább az a kérdés merül fel, hogy vajon mi szükség van az oly divatos egyterűekre. Kezdjük rögtön a beszállásnál: a Tepee elöl szélesre nyíló ajtókkal várja a jelentkezőket, akiknek a magas építésnek köszönhetően, nem leülni, hanem valóban beülniük kell a Peugeotba. A hátsó sorra áhítozók bejutását mindkét oldalon tolóA Partner-Berlingo párosból számtalan fut a hazai utakon is, a francia autó előző generációi haszon- és személygépjárműként is népszerűek voltak. A megújult Partnernél ennek megfelelően a régi receptet alkalmazták a mérnökök. T esztautónk az új generációs Partner személyszállító változata volt, amelyre ezúttal a Tepee elnevezés utal, míg az mögé odabiggyesztett Outdoor felirat a különböző optikiai tuningelemeket jelöli. Szó sincs természetesen arról, hogy bármiféle trükkös összkerékhajtás lapulna a lemezek alatt, egyszerűen csak a Peugeot is alkalmazkodik a trendhez, azaz modelljei egy részét különböző műanyagadatok Méretek (mm): hosszúság 4380, szélesség 1810, magasság 1803, tengelytáv 2728, saját tömeg 1429 kg, megengedett össztömeg 2065, csomagtartó mérete 642/30001 Motor: soros négyhengeres, közös nyomócsöves dízel 1560 cmJ; max. teljesítmény: 80 kW (110 LE)/4000 min; maximális nyomaték: 240 Nm 2000/ min; átlagfogyasztás 4,9-6,81, tesztfogyasztás 6,5 I; maximális sebesség: 172 km/h; gyorsulás (0-100 km/h): 14,3 s; C02 kibocsátás (g/km): 147 A tesztelt változat ára: Tepee Outdoor 1,6 HDi (110 LE) 5 140 000 Ft, alapváltozat ára: Tepee Outdoor 1,6 (benzin, 110 LE) 4.520.000 Ft Bukovics Krisztián