Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-09-20 / 37. szám
életmód lelősségüket a kapcsolat megingásában. Egy házasságban, vagy párkapcsolatban sincsenek „angyalok" és „ördögök" mint ahogy azt sokan szeretnék hinni. Olyan viszont van, hogy az egyik fél hajlandó belátni hibáit, és kész a változtatásra, a fejlődésre, míg a másik elzárkózik, és csak a másik hibáit szajkózza. Akármilyen szélsőséges esetről is van szó, a béküléshez vagy a párkapcsolat helyreállításához mindkét fél pozitív hozzáállására szükség van, mivel nő és férfi közötti konfliktust megoldani egyedül nem lehet. Aranyos-Papp Csilla azt is kiemelte, hogy a kapcsolat megmentése érdekében ne áltassák magukat a felek túl sokáig azzal, hogy velük minden rendben van, és boldogan élnek, ahogyan kívülről látszik, miközben érzik, hogy lelkileg, majd ezt követően törvényszerűen testileg is eltávolodnak egymástól. Jó kifogás sosem rossz? A párkapcsolati tanácsadó azt is pontosan tudja, hogy mik azok a mondatok, amik leginkább akadályozzák a párokat abban, hogy segítséget kérjenek tőle, illetve kollégáitól. A szakember szerint sokan kételkednek abban, hogy egy idegen ember, aki nem ismeri az érintetteket és problémáikat, hasznos tanácsot adhat. Pedig a kívülálló, sok hasonló esetből tapasztalatot szerzett szakember pont azért tud segíteni, mert nem kötődik érzelmileg egyik félhez sem, kívülről látja azokat a gondjaikat, amikbe ők belülről vannak belegabalyodva. Többeket tart vissza a segítségkéréstől az is, hogy nem akarják„kiteregetni a családi szennyest", noha a párkapcsolati tanácsadót ugyanúgy kötelezi a titoktartás, mint a nőgyógyászt vagy a fogorvost. Mások azért kételkednek az eredményben, mert azt gondolják, hogy egy kívülálló úgysem tud igazságot tenni az olyan kardinális kérdésekben, mint például, hogy hányszor menjen egyikük teniszezni egy héten, hányszor szerelmeskedjenek és a többi. Valójában a párkapcsolati tanácsadónak nem az a feladata, hogy igazságot tegyen, hanem inkább megtanítja a feleket, hogy hogyan jussanak konszenzusra a vitás kérdésekben. A közös munka célja az, hogy a pár sajátítsa el a konfliktuskezeléshez és együttéléshez nélkülözhetetlen kézségeket, és ezek birtokában saját maguk döntsenek a párkapcsolatuk jövőjéről. A kifogások sorában szerepel az a tévedésen alapuló jelmondat is, hogy „nekünk mindent meg kell tudni oldani, mert ez a mi házasságunk". Érdemes elgondolkodni azon, hogy akkor is így gondolkodunk-e, amikor a testünk betegszik meg, például kiütéseink lesznek, vagy begyullad a fogunk. Testi bajoknál általában orvoshoz fordulunk, pedig egy kisebb, múló betegség meggyógyítása sokkal könnyebb feladat, mint a párkapcsolat harmóniájának évtizedeken keresztül történő megőrzése. Hajlamosak sokan azzal áltatni magukat, hogy majd ha a ház felépül, majd ha munkát kapnak, majd ha az anyós elköltözik, akkor maguktól megoldódnak a problémák. Pedig jobb tudomásul venni, hogy nem fognak, sőt mindent még rosz- szabb lelkiállapotban leszünk kénytelenek megoldani azzal a konfliktus-megoldási gyakorlatunkkal, ami eddig sem működött, vagy csak részlegesen.-^OKTÁV Kiemelt tanfolyami ajánlatunk: Svédmasszőr tanfolyam indul A tanfolyam költsége: SO.OOOFt +Áfa Időtartama: 66 óra Érdeklődni: OKTÁV Továbbképző Központ Zrt. Bády Réka: (20) 777-9248 > »•mail: bady@oktav.hu web: www.oktav.hir ' Akkreditáló gí m ¥ 's z e p c h 3 z Kristály Szépségház 1_ „0_ Dorog, István király u. S. Tel: 06 20 9670-511, 06 33 441-011 Nyitva tartás: H-P 9.00-20.00, szombat 9.00-16.00** 16 óra után, illetve vasárnap bejelentkezés alapján: 06-20-96-70-511 SZOLGÁLTATÁS Sóbányák klímája és a sós tengeri levegő gyógyító hatása! gyógyító hatás, több évszázados tapasztalat! A sóbarlang gyógyhatást gyakorol a légúti megbetegedésekre, allergiákra, fertőzésekre és egyúttal a bőrbetegségek egész skálájára az ekcémáktól egész a pikkelysömörig. Nagyon kedvező gyógyhatást fejt ki komoly rendszeri megbetegedésekre is, szív- és érrendszeri megbetegedésekre, idegrendszeri zavarokra. Mint a rendkívül kevés hatásos gyógymódok egyike képes meghosszabbítani és minőségében jobbá tenni a cisztás fibrózisban szenvedők életét. A sóbarlang használata nemcsak a betegségekkel küzdők csoportjának nyílik meg, de mindenkinek, aki ki- kapcsolódásra vágyik a stressztől és túlterheltségtől. A sóbarlang terét az ülések folyamán relaxációs, ellazító zene tölti meg, amely segít elfedni a mindennapi gondokat, felszabadító öröm- és nyugalomérzetet élni meg. Ezt erősíti a kősó kristályainak színes varázsa. A színek önmagukban is gyógyerővel bírnak, sajátos hatásuk van az emberi lelkületre. hídlap 41