Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-09-20 / 37. szám
zöldügy Érdeklődni, bejelentkezni: 06-30-201-9103 Fogarasi László Az idei év a Béka Éve. A nemzetközi természetvédelmi kampány hazai koordinátora a Varangy Akciócsoport Egyesület, amelynek a közelmúltban egy esztergomi tagja is lett György Mária személyében, aki elsősorban munkahelyén az aranyhegyi óvodásokkal igyekszik megszerettetni a védett ugrabugráló kisállatokat. D avid Attenborough, a neves természetfilmes védnökségével zajlik a 2008: a Béka Éve névre keresztelt nemzetközi természetvédelmi kampányév, melynek keretében rendezvényekkel, pályázatokkal, továbbképzésekkel és egyéb akciókkal hívják fel a figyelmet a veszélyeztetett kétéltűek megóvására és élőhelyeik védelmére. Hazánkban a már több mint húsz éve működő Varangy Akciócsoport Egyesület vállalta fel azt a nevéhez és tevékenységéhez méltó feladatot, hogy a Béka Éve alkalmából program- sorozatot szervez. A hazai békák sorsát szívügyeként érző szervezet többek között pedagógus-továbbképzéseket is tart a környezet megszerettetésére való nevelés témájában, így került kapcsolatba velük György Mária, az Aranyhegyi Óvoda vezető-helyettes óvónője, és így kerültek közelebb az óvodások is a békákhoz. Az Aranyhegyi Óvoda nevelési programjának egyik fő célja, a környezet tevékeny megszerettetése, ezért minden évben június végén megrendezi erdei táborát Pilisszentléleken a Babits Iskola és a Belvárosi Óvoda segítségével, szponzorok és nem utolsósorban a szülők együttműködésével. A Béka Évére való tekintettel az idei tábor egy kicsit másképp zajlott - mesélte György Mária, aki a továbbképzésen tanultakat hasznosítva próbálta a békák óvását, szeretetét új élményként becsempészni az apró kisemberek szívébe. Az óvónő elmondta, hogy már az év elejétől sokat beszélgettek a békákról, és minden kirándulás alkalmával figyelték a természet szépségeit és értékeit, így kerülhetett sor élete egyik legszebb élményére is, ami a pilisszentléleki táborban történt: egy olyan kislány vett észre a fa tövében egy békát, aki nem nagyon szerette, sőt félt tőle, de ahogy az óvónő a kezébe vette a békát, ő is megsimogatta. A gyerekek a tábor során többek között bejárták a Sátorkői tanösvényt, megmászták a Rám-szakadékot, egy madarász előadását hallgathatták meg, és éjszakai túrán szentjánosbogarakkal találkoztak. György Mária a jövő évi táborba szeretné meghívni a Varangy egyesület elnökét, Puky Miklóst is, akitől annyira elsajátította a békák szeretetét, hogy azóta is fényképeket és feljegyzéseket készít a kirándulások során látott kétéltűekről. A békakedvelő óvónő szerint a természet szeretete ilyen kicsi korban dől el. Ha egy gyermek olyan felnőttekkel van körülvéve, akik szeretik az élőlényeket és nem félnek tőlük, akkor később sem fogja eltaposni a bogarakat, nem fogja tönkretenni a pókhálókat, és értékelni és óvni fogja nagyszerű élővilágunkat, amit csak kölcsönkaptunk utódainktól, hiszen mi tehetünk azért, hogy unokáink is élvezhessék nyugtató hatását és szépségeit. Varangy Párkányban is A veszélyeztetett állatok és növényfajok lelőhelyének gyűjtését, illetve azok megfigyelését és védelmét legfőbb céljának tartó egyesület hamarosan Párkányba is eljut, ugyanis az ottani óvoda is szeretne egy„bé- kakoncertet" tartani, mely alkalomból az egyesület tagjai előadás keretében mutatkoznának be a párkányi gyerekeknek a közeljövőben. Az Aranyhegyi óvoda Süni csoportja évzáróműsorával is tisztelgett a békák előtt. Az erről szóló cikk és az erdei tábor élmény- beszámolója, minta továbbképzés eredménye felkerült az akciócsoport www. varangy, hu címen elérhető internetes oldalára. SzertetteC meghívjuk^ CSONTOS VILMOS GYÓGYÍTÓ TANFOLYAMÁRA A Pszichotronika tanfolyam kezdő időpontja: 2008. szeptember 20-21. HELYSZÍN: ESZTERGOM, MÁRTA PANZIÓ (VASKAPU FELÉ) Gábor Éva Békarajongók az Aranyhegyi oviban «■ f" Békamentés gyerekszemriírer