Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-09-20 / 37. szám

Lenger Varga Péter Két napon át vigadtak a kesztölciek a hétvégén, a település ugyanis múlt szombaton és vasárnap rendezte meg a Kesztölci Szüreti Napokat. Az esemé­nyen sportprogramok, borfelismerő verseny, szüreti felvonulás és zene vár­ta az érdeklődőket. K erékpáros- és futóversennyel nyitott a kétnapos szőlőünnep Kesztölcön szombaton kettő órakor, majd gyermek­programok várták a kicsiket, míg az idő­sebbek a borfelismerő versenyen tehették próbára bortudományukat. Ezt követően a Klastrom Lovasudvarban lovasbemuta­tó és páros díjugratás várta az érdeklődő­ket. Az első napot a szüreti bál zárta, me­lyen a Szalai-trió zenélt. A második napon a klastrompusztai pálos kolostor romja­inál szentmisével kezdődött a program, amely ismét a Klastrom Lovasudvarban folytatódott. Délután a Szent Orbán-szo- bornál szentelte meg a közösség a szőlőt, három órakor pedig elkezdődött a szüre­ti felvonulás. A kesztölci labdarúgócsapat bajnoki meccsét követően a tardosi Vö­rös Márvány Táncegyüttes műsora zárta a szüreti napokat, melyen a település és a környékbelieken kívül részt vett Juraj Migas, Szlovákia magyarországi nagykö­vete és Yoshio Oe, a Sanyo vezérigazga­tója, akik családjukkal érkeztek az ese­ményre. A meghívott vendégek közt vol­tak még a pálos szerzetesek is, akik aznap ünnepelték a klastrompusztai romok kon­zerválásának elkészültét, valamint a rend pápai jóváhagyásának hétszázadik évfor­dulóját. „Nagyon jól sikerültek az idei szü­reti napok, akik ott voltak, mind jól érez­ték magukat, köszönhetően annak is, hogy több párhuzamos programunk is volt, így mindenki megtalálta a számára megfelelőt" - számolt be Gaál Lajos pol­gármester. A szüreti napokra idén először sátrat is állított a település, hogy az eset­leges eső miatt legyen hol ünnepelniük, vigadniuk a kesztölcieknek, ám végül az időjárás is kedvezett a településnek. A párkányi székhelyű VT-SERVICE CENTER, mely automatizációval és méréstechnikával foglalkozik, pályázatot hirdet Karbantartás vezető (villanyszerelő -PLC műszerész) munkakörbe Elvárásaink : Amit kínálunk: > főiskolai vagy középiskolai végzettség > érdekes munka egy dinamikus > kiváló vezetői és szervezői képesség kollektívában > csapatmunka > szakmai fejlődés lehetősége > PC használatának ismerete > a munkajellegének megfelelő előnyös > közép vagy felsőfokú angol nyelvtudás előny bérfizetés Amennyiben felkeltettük érdeklődését, várjuk szakmai önéletrajzát. VT-SERVICE CENTER Tel.: +421/36-7511-742 Hlavná ulica 2 (Fő utca 2) Fax: +421/36-752-0042 943 01 Stúrovo (Párkány) E-mail: info@vtservice.eu Slovakia - EU Web: www.vtservice.eu

Next

/
Thumbnails
Contents