Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-09-13 / 36. szám
Bukovics Krisztián Bár a vonatkozó honi adószabályok miatt idehaza inkább a Navarák „pathfinderosítása"a divat, azért talán nem meglepő, hogy komfortban a hét személy szállítására is alkalmas Pathfinder sokkal többet ad. A ki állandó vagy kapcsolható négy- kerékhajtású járművet keresgél, annak különösen ajánlott ellátogatni valamelyik Nissan kereskedésbe, hiszen a japánok szabadidő- és terepjáró kínálata egészen páratlan. A „4x4"-esek közé a hazai importőr ugyan „csak" a Navara, Pathfinder, Patrol, Murano, X-trail modelleket sorolja, de szerintem gond nélkül ide csaphatjuk a négykerékhajtással is vásárolható Qashqai-t is, nem beszélve a korábban csak Észak-Amerikában forgalmazott, ma már idehaza is elérhető Infiniti modellekről. A kínálat tehát bőséges, gyakorlatilag az„L"-estől az„XXXL"-esig mindenféle összkerékhajtásos Nissan elérhető, csak győzzünk választani, na meg persze fizetni. A Pathfinder - bármekkora is - gyakorlatilag amolyan felső-közepes méretű a Nissan kínálatából, bár tesztautónk mellett álldogálva hosszan lehet filozofálgatni afelől, hogy vajon mi szükség van a még ennél is jóval nagyobb Patrol-ra? A Pathfinder ugyanis óriási mind kívül, mind belül: a szélvédő előtt messze elöl domborodó motorháztető, és a visszapillantó tükörben valahol a távoli messzeségben elvesző hátsó üléssoroknak köszönhetően gyorsan úrrá lesz rajtunk a tank-érzés. A közlekedés többi résztvevője dodzsemmé zsugorodik, a forgalom nagy része gyakorla- tilag„alattunk"zajlik, mindez pedig a remek kilátás adta előnyök mellett a mindennapok során számtalan hátránnyal is jár. Kívülről - főleg szemből - könnyen ösz- szekeverhető a Pathfinder a Navarával, hiszen gyakorlatilag csavarra megegyeznek a B oszlopig. Ugyanazok a szép egyenes, „baltával"faragott vonalak, sehol egy csábos ív, igaz, ez a darabosság adja meg a páros karakterét, na meg tesztautónk tetősínje, amely az egyik legtetszetősebb darab, amit valaha is autóra szereltek. Az autó külsejét ennél tovább nem igazán érdemes ragozni, egy nagy szürke dobozt kell elképzelni, amelynek az elején vaskosan krómozott hűtőrács ékeskedik. Beszállva ismét a Navara rokonság fogad: gyakorlatilag minden porcikája megegyezik a pick-uppal, az üléspozíciótól kezdve a kezelőszerveken keresztül a kissé teherautós-feeling-ig. Persze nincs szó arról, hogy ne kapnánk meg a Pathfinder rangjához és árához járó luxust: motoros mozgatású vezetőülést, többzónás klíma- berendezést, ülésfűtést, gyári navigációt színes tolatókamerával és még sorolhatnánk. A Pathfinder nem igazán szereti a szűk tereket, és esetében egy gyéren kihasznált óriásparkoló is szűknek bizonyulhat. Országútra, autópályára kiérve javul a helyzet, a 2,5 literes dízelmotor ha nem is fürgén, de azért meggyőzően mozgatja az üresen is bőven több mint két tonnás monstrumot. Ekkora tömegű autónál a megállás is „külön tétel", ebben pedig maradt némi nem túl pozitív utóérzetem: a fékrendszer mintha egy kissé alulméretezett lenne a Pathfinderhez, ami meglehetősen ijesztő tud lenni egy előttünk hirtelen satuféket nyomó „kispolszki" láttán. (Még akkor is, ha jó eséllyel a kispolák vezetője sokkal jobban megijed a visszapillantókat betöltő krómozott hűtőrácsunktól). Valódi terepre nem jutottunk ki a Pathfinderrel, de néhány kilométeres murvás-gödrös- bakhátas részre igen, és biztosan állíthatom, hogy tesztautónk itt érezte a legjobban magát. Amint elhagytuk az aszfaltburkolatot, mintha megszűnt volna a városban érezhető tohonyaság, és magabiztosan tornázta át magát nagy 48 hídlap
