Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-09-13 / 36. szám

Bukovics Krisztián Bár a vonatkozó honi adószabá­lyok miatt idehaza inkább a Navarák „pathfinderosítása"a divat, azért ta­lán nem meglepő, hogy komfortban a hét személy szállítására is alkalmas Pathfinder sokkal többet ad. A ki állandó vagy kapcsolható négy- kerékhajtású járművet keresgél, an­nak különösen ajánlott ellátogatni va­lamelyik Nissan kereskedésbe, hiszen a japánok szabadidő- és terepjáró kínála­ta egészen páratlan. A „4x4"-esek közé a hazai importőr ugyan „csak" a Navara, Pathfinder, Patrol, Murano, X-trail model­leket sorolja, de szerintem gond nélkül ide csaphatjuk a négykerékhajtással is vásárol­ható Qashqai-t is, nem beszélve a koráb­ban csak Észak-Amerikában forgalmazott, ma már idehaza is elérhető Infiniti model­lekről. A kínálat tehát bőséges, gyakorla­tilag az„L"-estől az„XXXL"-esig mindenfé­le összkerékhajtásos Nissan elérhető, csak győzzünk választani, na meg persze fizet­ni. A Pathfinder - bármekkora is - gyakor­latilag amolyan felső-közepes méretű a Nissan kínálatából, bár tesztautónk mel­lett álldogálva hosszan lehet filozofálgatni afelől, hogy vajon mi szükség van a még ennél is jóval nagyobb Patrol-ra? A Pathfinder ugyanis óriási mind kívül, mind belül: a szélvédő előtt messze elöl domborodó motorháztető, és a visszapil­lantó tükörben valahol a távoli messzeség­ben elvesző hátsó üléssoroknak köszönhe­tően gyorsan úrrá lesz rajtunk a tank-érzés. A közlekedés többi résztvevője dodzsemmé zsugorodik, a forgalom nagy része gyakorla- tilag„alattunk"zajlik, mindez pedig a remek kilátás adta előnyök mellett a mindenna­pok során számtalan hátránnyal is jár. Kívülről - főleg szemből - könnyen ösz- szekeverhető a Pathfinder a Navarával, hi­szen gyakorlatilag csavarra megegyeznek a B oszlopig. Ugyanazok a szép egyenes, „baltával"faragott vonalak, sehol egy csá­bos ív, igaz, ez a darabosság adja meg a páros karakterét, na meg tesztautónk te­tősínje, amely az egyik legtetszetősebb darab, amit valaha is autóra szereltek. Az autó külsejét ennél tovább nem igazán érdemes ragozni, egy nagy szürke dobozt kell elképzelni, amelynek az elején vasko­san krómozott hűtőrács ékeskedik. Beszállva ismét a Navara rokonság fo­gad: gyakorlatilag minden porcikája meg­egyezik a pick-uppal, az üléspozíciótól kezdve a kezelőszerveken keresztül a kis­sé teherautós-feeling-ig. Persze nincs szó arról, hogy ne kapnánk meg a Pathfinder rangjához és árához járó luxust: motoros mozgatású vezetőülést, többzónás klíma- berendezést, ülésfűtést, gyári navigációt színes tolatókamerával és még sorolhat­nánk. A Pathfinder nem igazán szereti a szűk tereket, és esetében egy gyéren ki­használt óriásparkoló is szűknek bizonyul­hat. Országútra, autópályára kiérve javul a helyzet, a 2,5 literes dízelmotor ha nem is fürgén, de azért meggyőzően mozgat­ja az üresen is bőven több mint két ton­nás monstrumot. Ekkora tömegű autónál a megállás is „külön tétel", ebben pedig maradt némi nem túl pozitív utóérzetem: a fékrendszer mintha egy kissé alulmére­tezett lenne a Pathfinderhez, ami meg­lehetősen ijesztő tud lenni egy előttünk hirtelen satuféket nyomó „kispolszki" lát­tán. (Még akkor is, ha jó eséllyel a kispolák vezetője sokkal jobban megijed a vissza­pillantókat betöltő krómozott hűtőrácsunktól). Valódi terepre nem jutottunk ki a Pathfinderrel, de néhány kilométeres murvás-gödrös- bakhátas részre igen, és biz­tosan állíthatom, hogy teszt­autónk itt érezte a legjobban magát. Amint elhagytuk az asz­faltburkolatot, mintha meg­szűnt volna a városban érez­hető tohonyaság, és magabiz­tosan tornázta át magát nagy 48 hídlap

Next

/
Thumbnails
Contents