Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-09-13 / 36. szám

Cseh remek Aki nem olvasta Jaroslav Hasek felülmúl­hatatlan Svejk-jét, tegye meg, mihamarabb. Ha mégsem, akkor a nem­rég újra kiadott má­sik művet, az Amikor a bolsik betiltották a kará­csonyt című elbeszélés­gyűjteményt szerezze be. A cseh író kápráza­tos humora ezekben a skiccekben is kimagas­ló, hamisítatlanul eu­ropéer. A történetek ugyancsak a rothadó feudalizmusban ját­szódnak, a főszereplők pedig nem mások, mint a Svejkből ismert része­ges, trehány polgárok, buta rendőrök és kan­csal menyecskék. Zgyesz Vologya Eredeti fotográfiák, az űrkutatás hajnalát és a rettegett atomkorsza­kot idéző papírlap mód­jára hajlítható plasztik hanglemezek, a pártbi­zottság által kiállított ki­utazási engedély hiteles másolata, lakcímigazol­vány és a ma már ultra- retro számba menő kártyanaptárak. Ezek a tárgyak állnak majd többek között tanúként Vlagyimir Viszockij mel­lett. A legendás orosz bárdról szóló esztergo­mi programsorozat első fejezetében a műve­lődési (volt Technika) házban nyílt kiállítás a héten. A tárlatot egé­szen október közepéig látogathatjuk. könyv kiállítás tárlatjárat kultúra Megkomponált emlékek M últ hét pénteken nyílt meg Dorogon a Dorogi Anziksz (és más mesék) című fotótárlat. A sok más aspektusból is fontos kiállítást a fennállásának 40. évfor­dulóját idén ünneplő Esztergomi Fotó­klub tartotta. S bár a beharangozóban elő­ző héten főként Dorog ipari műemléke­it említettük az olvasóknak, most a teljes kollekciót megtekintve némileg helyesbí­teni szükséges magunkat. Ennek oka pe­dig, hogy az alcímbeii „más mesék" szinte túlnyomó többségben vannak a tárlaton, de ennek senki nem látja kárát, a kiállí­tás szerkesztői kellő arányban illesztették egymásba a bányavároshoz közvetlenül és közvetve kapcsolódó alkotásokat. Egy­fajta „best of"-ot láthatunk tehát, az új ne­vén Esztergomi Art Fotográfiai Stúdió ter­mésének legjavát. A keresztmetszetben többek között megtalálható Kollár István csodálatos Krisztus-sze­kere, Bállá András nagy­méretű fénylenyomatai és kifinomult aktjai, Major ff? Ákos legendássá vált kály­T hagyári sorozata, Galyasi Géza mederkotró ször- ?nyet mutató képe, Szil- 3&S viP agyi László indusztriális f*? gyárvíziója, Sipeki „Csiő" ‘ v Gyula Barcsai Tibor zsá­' " nerportréja, Bállá Gergő ' mészégetőket megörö­kítő fényemléke, Bencze László dorogi anzikszai, Mudrák Attila millió mentalitású miliői és Ruppert Iván feelinges munkásportréi. Nagy ívet húztak az alkotók, de hát így volt ez már négy év­tizeddel ezelőtt is, ekkorát szoktak húzni. Ez az a hozzáállás, ez az az alapállás, amely művészetté, értékké, megkomponált em­lékké emeli a legkínzóbbat is, az időrágta valóságot, a tények tettetését hozó elmú­lást. Nincs többé már az a Dorog, melyet a képeket látunk, nem teríti szénporát a ha­talmas bányarendszer a vidékre, de a me­mória leülepedése ettől a tárlattól számít­va újra megállíthatóvá vált. A kiállítás a hónap végéig lesz látható a József Attila Művelődési Házban. dvd Pörölyököl A Kis Sárkány, polgá­ri nevén Bruce Lee 1971-ben készített re­mekét most dvd formá­ban is magukhoz vehe­tik a mester rajongói. Az alig hatvankilós egykori karate/kung fu mágus az A nagyfönök című filmjében egy egész maffia klánnal száll szembe, hogy megvéd­je családját. Villámgyors sallerek, megalázóan kőkemény rúgások és a kisagyra leginkább ható híjjá-kiáltások döngölik a földbe a hitetlenke- döket. Igen, a legenda igaz, Bruce még a pisz­tolygolyót is ki tudta vé­deni puszta ököllel. Rémmetál Biztos ismerünk olyano­kat, akik egyszerre hor­ror- és metalrajongók. Az ő zenekaruk az iowai Slipknot, mely banda mind a 9 tagja csak va­lamilyen rémisztő álarc­ban hajlandó fellépni. A csapatban a gitárok és dobok mellett a ben­zineshordók a legfon­tosabb hangszerek, ennek megfelelően a Slipknotban van vagy három ütős legény. Az új diszkosz, az All Hope Is Gone nem éppen vidám címet viseli, a friss szá­mokban veretes csapko­dásokban, kásás hörgé- sekben nincs hiány. Brrr! hídlap 27 A rovatot összeállította: Pi

Next

/
Thumbnails
Contents