Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-08-09 / 31. szám
Pöltl Zoltán Síppal-dobbal, nádi hegedűvel, továbbá népművészeti bemutatókkal, kirakodóvásárral, lovagi tornával, bábszínházzal, koncertekkel indult a múlt hétvégén a Kis-Duna sétányon az augusztusi fesztiválszezon. A szervezők ezúttal főként a családokat, azon belül is a kicsiket célozták meg a felkínált műsorokkal. A Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft. innentől kezdve egészen Szent István ünnepéig folyamatos fesztiválprogrammal várja a látogatókat. Ne feledjük: az augusztussal a nyárnak is vége, ezzel együtt pedig a fesztiválhangulat is eltűnik az őszi ködök árnyékában, azaz használjuk ki a következő heteket, induljon a fesztivál. Folyjék a bor és szóljon a dal! Szombaton és vasárnap a Vízivárosban az V. Regulus Borfesztiválra kerül sor, ekkor a nemes nektárok versengése, kóstolása mellett a borokhoz jó illő, mulatozásra alkalmas zenei és egyéb produkciókkal várják a publikumot. Báthory József, a Vinum Ister-Granum Regionis Borlovagrend tagja korábban így fogalmazott a környék dombjain és dűlőiben termő nedűkkel kapcsolatban:„Esztergom és vidéke már hosszú évszázadok óta bortermelő hely, s az egyház maga is nagy bortermelő volt az itt lévő birtokain. Az esztergomi érsekek a régmúlt időktől kezdve neszmélyi, kesztölci, párkányi és szamárhegyi-dűlői borokat fogyasztottak. A nemes nektárok eme szülőföldjén is számos eltérő adottság teszi karakteressé az egyes borfajtákat, hiszen Esztergomnak és térségének éghajlatából adódóan teljesen más bora van, mint például Párkánynak vagy mellette Bélának, ugyanakkor nagyon fontos a talaj minősége, ami szintén eltérő jelleget mutat a folyó két oldalán. A párkányi területeken például a termőföld összetétele inkább ilyen mészköves, ami jól megtartja a nap melegét, illetve jobban átadja azt. Teljesen más ízű, zamatú borok vannak azon a vidéken és mások a borok itt, a kesztölci vagy a táti, tokodi területeken." Az V. Regulus Borfesztiválon, tartva magunkat az elmúlt években kialakult hagyományhoz, a borkultúra legszebb szokásai elevenednek fel. Nemcsak azért nagy ünnep ez a borisszáknak, mert e napokon a legjobb fajtákat kóstolhatják meg, hanem azért is, mert a fesztiválon valóban megadhatják a módját a sajtolt és erjesztett szőlőlevek körültekintő fogyasztásának, és a borral kapcsolatos művészeti produkciók megismerésének. A borfesztivál forgatagában borlovagok, borbírák, sommelierek (azaz szakavatott borpincérek) és vincellérek ritkán látott társaságában forgolódhatunk. S míg a borsétányon fogynak a nektárok, addig az illat és íz anyagok élvezetén kívül sok minden másra is figyelnünk kell és lehet. A borfesztivál színpadán ugyanis többféle, a borhoz kapcsolódó színes produkció lesz látható-hallható. Szombaton délelőtt 11-kor Benkó Nóri és Korom Attila vidám gyerekműsorával indul a blokk, majd Kátay Zoltán tekerőlant művész koncertje adja meg a borisszáknak az alaphangulathoz elengedhetetlen reneszánsz ízesítést. Amikor a Nap magasra hág, óvatosan kell kortyolgatni, így egy cseppet meg kell torpannunk a mulatozás4 hídlap Víziváros: a kulíufökikötője