Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-09-13 / 36. szám

közügy Több mint ezer kisgyermek jár az esztergomi dedóvókba Telt ház a megszépült ovikban Gábor Éva Az elmúlt hetekben az iskolák háza tá­ján néztünk körül, most azok a közok­tatási intézmények kerültek sorra, ame­lyekkel életükben először találkoznak a gyermekek: az óvodák. Esztergomban összesen közel ezerkétszáz kisgyermek kezdte el az új nevelési évet a szinte ki­vétel nélkül kisebb-nagyobb mérték­ben felújított-bővített intézményekben. Angyalkert Óvoda Psenák Istvánné óvodavezető elmondta, hogy a Suzukival fennálló együttműködé­si megállapodás értelmében szeptember­től újabb csoportot indítottak, így most 150 férőhelyesre nőtt az intézmény, két óvónőt és egy .fi dajkát is fel­vettek, és na­gyobb lett az udvar is egy ezer négyzet- méteres, az önkormány­zattól használatba kapott szomszédos te­rülettel. Az udvari játékok a Suzuki dolgo­zóinak segítségével újultak meg, és az új területen felállítandó mászókák vásárlásá­ba is besegít a gyár. Az önkormányzat jó­voltából térkő burkolattal fedték az óvo­da előtti járdát és a parkolót, megszüntet­ték a tető beázását és néhány helyiséget kifestettek. A Kolping iskola festőtanulói újramázolták a kerítést, az ovinak csak az anyagot kellett megvásárolnia. Az autó­gyári dolgozók munkaidejéhez mérten a Suzuki csoportok 5 órától 20 óráig tarta­nak nyitva a szombati napokon is. Az óvo­da a helyi „Ágacskák" nevelési program alapján dolgozik. Aranyhegyi Óvoda Szalma Lászlóné, intézményvezetőtől megtudtuk, hogy az óvoda 125 férőhelye betelt, az öt vegyes csoportba elosztva összesen 22 új kisgyermek került. A neve­lési program az egészséges életmódra és az egészség- megőrzésre épül, a gyere­kek sokat van­nak levegőn és a természetben, sok gyümölcsöt és egészséges ételt fogyasztanak. Az elmúlt időszakban a nagy udvar csi­nosítására került sor. Az önkormányzat és az óvoda alapítványának közös beruházá­sában egy új játéktároló kisház épült és viakolorral fedtek le egy nagyobb terüle­tet. Készült egy biztonságos kertkapu is, és pályázati forrásból 25 darab fektetőt vásárolt az intézmény. Árpád-házi Szent Erzsébet Középis­kola, Óvoda és Általános Iskola Hengánné Gogola Gabriella, óvodaveze­tő arról számolt be, hogy az intézmény szeptemberben egy újabb csoporttal gyarapodott, így 112-re nőtt a férőhelyek, négyre a csoportok száma. Az iskolakomplexum megújuló épü­letén belül az új csoportnak természete­sen új szobát és vizesblokkot alakítottak ki. Az óvoda programja a keresztény vallá­sos nevelést és a néphagyományok őrzé­sét helyezi kö- zéppontba. A gyermekek minden nap elmondanak egy imát gyer­tyafény mel­lett, és az ün­nepeket is a vallási szokásoknak megfele­lően tartják meg. Van saját tornatermük is, az ételt pedig a rendház konyhájáról kapják. Bánomi Óvoda Molnár Tiborné intézményvezető el­mondta: kétszeres túljelentkezés után 75 gyermek kezdi meg az új nevelési évet. A korábbi évektől eltérően alacsonyabb létszámmal működnek a csoportok, amely a szülők és az óvodapedagógu­sok számára is kedvezőbb. A vezető óvó­nő örömmel számolt be az önkormány­zati segítséggel megvalósult felújítások­ról: a bejáratnál járólappal burkolták a balesetveszélyes lépcsőt és lefestették a falat, két csoportban új PVC-burkolatot kapott az előszoba és a vécé, megújul­tak a vizesblokkok, a csoportszobákat pedig részben a szülők által biztosított forrásból festették ki, illetve tapétázták. Folyamatban vannak még, de a hónap végére befejeződnek az udvaron zaj­ló munkálatok, ahol ivókút, kézmosó és gyermekvécé létesül és felújítják, illetve kicserélik a já­tékokat. A ne­velőtestület fontos felada­tának tartja a tevékenység- központú ne­velési prog­ramjuk alapján a gyermekek szükségle­teinek kielégítését az ideális, esztétikus környezet biztosításával. Belvárosi Óvoda Az intézményben 76 kisgyermekről gon­doskodnak jelenleg, közülük 25 a kiscso­portos óvodás, a szervezetileg ide tartozó pilisszentlélekióvodába pedig kilencgyer- mek jár - tájékoztatta lapunkat Farkasné Schmidt Mária intézményvezető. Az óvoda elavult vízvezetékrendszeré­ben a közelmúltban volt egy nagy cső­törés és dugulás, amely jelentős károkat okozott az épületben is, így az elmúlt hó­napok ezek kijavításával teltek. Kicserélték a teljes vízvezeték- és a szennyvízelvezető hálózatot, új vizesblokko­kat alakítot­tak ki, új bur­kolatot kapott az előszoba, a konyha és a közlekedő. A pilisszentléleki óvodában a lépcsőt tették biztonságossá egy korláttal és villámvé­delmi munkákat végeztek. Az intézmény nevelési programjának alapkövei az alapvető erkölcsi értékekre való nevelés, a viselkedéskultúra fejlesz­tése és az esztétikai nevelés. Erzsébet Királyné Óvoda Azóvodaveze- tője, Sápszky Lászlóné el­mondta, hogy a négy homo­gén csoporttal működő intéz­mény 96 férő­helye tavaszra töltődik fel. A nyár folyamán rendbe tették az óvoda téglakerítését, fel­újították a játéktároló kamrát, a nagy ud­20 hídlap

Next

/
Thumbnails
Contents