Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-09-06 / 35. szám
kultúra Megáldották a felújított Szent Rozália-kápolnát Az összefogás kápolnája Muzslai Ágnes Az Esztergomi Polgári Körök és a Szent Anna plébánia közössége összefogásával megszépült a Petőfi utca végén álló Szent Rozália-kápolna, amit szerdán Pokríva László, a Szent Anna-templom plébánosa áldott meg az ünnepi szentmisén. A Szent Anna plébániához tartozó Palermói Szent Rozáliáról elnevezett kápolna annak idején három esztergomi polgár összefogásából épült, derül ki Kövecses- Varga Etelka muzeológus tanulmányából, amelynek rövid összefoglalását lapunk rendelkezésére bocsátotta. A török kor lezárulásával, majd a Rákóczi-szabadságharc viszontagságai után, fokozatosan megerősödött Magyarországon a katolikus hitélet, ennek egyik megnyilvánulása volt a különböző célú új kápolnák alapítása. Esztergom szabad királyi város területén, a belvárosi plébániához tartozóan, 8 új kápolnát, valamint egy Szentháromság-szobrot | 1 emeltek a XVIII. század első felében. Szt. Rozália jellemzően pestis-védőszent, ezért feltételezhetjük, hogy a kápolna alapítása az 1730-as évek elején bekövetkezett pestisjárvánnyal volt kapcsolatban. Építtetője három esztergomi polgár, egy pék, egy fazekas és egy mézesbábos, akik a városi tanácsban is tisztséget töltöttek be. Az 1755. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv a következőképpen ír erről: „... van ...jó néhány, kizárólag a magánszemélyek tudtával helytelenül felépített kápolna. Az egyik Szent Rozália tiszteletére épült a városon kívül, de közel hozzá, Haischman Bertalan, Kloser János és Reiset Jeremiás polgárok költségén, ami mellett szüret idején egy ferences atya misét szokott celebrálni. Ez a kápolna boltozatos, de a bejárat felett lévő kis toronyban egy nagyon kicsiny harang van. Van papi felszerelés is, valamint egy közeljövőben felújítandó rézkehely..." (Tóth Krisztina fordításából). Az 1779. évben készült egyházlátogatási jegyzőkönyv 1736-ra tette a kápolna építésének évét. Az évek óta igen rossz állapotban lévő Rozália-kápolna felújításának gondolata két éve született meg - tudtuk meg Takács Erzsébettől, a Szent Anna plébánia karitász csoportjának vezetőjétől. „Az Esztergomi Polgári Körök tagjaival együtt határoztuk el, hogy megszépítjük a gazzal benőtt kápolna környékét, és közös összefogással rendbe hozzuk az épületet. Ezt a szándékot örömmel fogadta és anyagilag is támogatta Székely János püspök, aki ebben az időben a Szent Anna-templom plébánosa volt. A munkák 2007 májusában kezdődtek el, a felújításhoz volt, aki pénzzel járult hozzá, a mesteremberek pedig kezük munkájával ingyen dolgoztak a kápolna külső-belső felújításán. Szt. Rozália egyik pestis elleni védőszentünk. Szicíliai grófi család sarja volt, de életét a világtól elvonulva, imádkozással töltötte. Az 1624. évi pestisjárvány idején egy barlangban találták meg a testét, s a városba vitték. A járvány azonnal megszűnt. Megjelent az új Várady Észter-kötet Keserves éjszaka Vajon sok vagy kevés huszonegy regény? Egy esztergomi alkotó most érkezett el ehhez a számhoz. Esther G. Wood, alias Peter Shark, alias Várady Eszter író egy túszdráma gócpontjába kalauzolja el olvasóit. Az írónőt friss premierje kapcsán Pöltl Zoltán faggatta.- Nemrég került a könyvesboltok polcaira 21. regénye, pedig pár hónapja adtuk hírül, hogy megjelent a huszadik. Ilyen gyorsan ír?- Nem, ez tulajdonképpen egy, a kiadónak már korábban leadott írás. Esther G. Wood és Peter Shark néven egyaránt publikálok - a Peter Shark-ok értelemszerűen tán valamivel „férfiasabbak -, és ez most egy P. Shark könyv.- Miről szól az új regény?- Ezúttal nincs misztikus vonal, nincs horror, ez egy egyenes vonalon futó kalandos történet. Mint a klasszikus krimikben, élesen különválik a jó és a rossz, tehát vannak a „rosszfiúk" és a „jófiúk". .. de ez végeredményben eléggé nyilvánvaló egy túszdráma esetében. Reményeim szerint van olyan olvasmányos a kötet, mint a korábbiak. Kifejezetten szórakoztató, kikapcsolódásra alkalmas, könnyű kalandregény, legalábbis őszintén bízom benne.- Mindig nagy hangsúlyt fektetett történeteinek főhőseire. Ezúttal ki a főhős, nő vagy férfi?- Egy túszdrámában nincs kifejezetten főszereplő. Egyformán fontos a túszejtő(k), a túsz(ok) motivációja, lélektana, illetőleg az esetet felderíteni igyekvőké, vagyis a hivatásos nyomozóké.- Előzőleg megjelent regényeit Esztergom mellett több városban is promotálta, Tatabányán és Budapesten is voltak a premier kapcsán író-olvasó találkozók. így lesz ez most is?- A megyében több településre is szeretnék elmenni. Egyébként mindenhova szívesen megyek, ahova hívnak, akár könyvtárosként, akár íróként.- Logikus a kérdés, készül-e a következő regény?- Készül, és annyit elárulok róla, hogy abban ismét visszatérek a misztikusabb, lá- gyabb vonalhoz, de természetesen a szerelem és a krimi vonal sem maradhat el. 28 hídlap