Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-09-06 / 35. szám
közügy osztályt indított, és az eddigi évekhez hasonlóan a már szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkező diákok számára is indult egy osztály, amelyben sikeres különbözeti vizsgával nappali képzés keretében két év alatt leérettségizhetnek a fiatalok. Idén szeptemberben tizennégy különböző szakmában kezdődött meg a képzés, a szakmai előkészítő oktatás pedig hat szakmacsoportban folyik. Az igazgató felhívta az iskola iránt érdeklődő pályaválasztás előtt állók figyelmét, hogy az autóipari- és műszerész hiányszakmákra várják a tanulók jelentkezését. Az intézményben folyik a Széchenyi István Egyetem kihelyezett gépészmérnökasszisztensi felsőfokú képzése, amelyre idén háromszor többen jelentkeztek, mint az elmúlt években. A jövő tanévtől mechatronikai mérnökasszisztens képzés indítását is tervezik. Kolping Katolikus Szakmunkásképző Iskola, Esztergom A egyházi Kolping Oktatási és Szociális Intézményfenntartó Szervezet által fenntartott intézményben több változást is hozott az új tanév. A nyugdíjba vonult Baumann József igazgatót július elsején Gengné Valachi Margit, korábbi igazgatóhelyettes váltotta a vezetői székben. Az új igazgatótól megtudtuk, hogy az iskola 18 osztályában összesen 246 diák tanul, akik az általános iskola után jelentkezhetnek a szakács, pincér, épületasztalos, szobafestő, mázoló és tapétázó, és dajka szakmákra, melyek az utóbbi kivételével öt évfolyamosak, a dajkaképzés azonban idén indult utoljára. A diákok a 13. évfolyam végén szakmunkás bizonyítványt kapnak. Az iskola épülete is megújult a nyáron: minden ablakra reluxa került 500 ezer forintos beruházással, és megújultak az étterem vizesblokkjai és csatornarendszere is. Ahogy minden évben, a szobafestő tanulók ezen a nyáron is elvégezték a tantermek tisztasági festését. Szalézi-lrinyi Középiskola, Nyergesújfalu A 2001 óta a Szalézi Szent Ferenc Társaság által fenntartott, az egykori Irinyi János vegyipari szakközépiskolát is magába olvasztó intézményben 344 tanuló kezdte meg az új tanévet - számolt be lapunknak Lux Ambrus, az augusztus elsején hivatalba lépett igazgató. Az új iskolavezető a kazincbarcikai szalézi intézményből került Nyergyesújfalura, ahol a ma igazgatóhelyettesként és hittanárként dolgozó Ábrahám Béla atyát váltotta a vezetői székben. Az intézményben mint minden évben, egy négy és egy hat évfolyamos gimnáziumi osztály, és egy négy évfolyamos informatika szakcsoportos szakközépiskolai osztály indult. Jelentkezési határidő: szeptember 1 9-ig Tandíj: 999 Ft / 1 249 Ft Induló csomag egy évre: 9990 Ft Kimeneti lehetőség: az iskolánkban letehető ITK-Origó Junior nyelvvizsga. KATEDRA® nyelviskola Esztergom Szénássy Unió Bt. 2500 Esztergom, Simor J.u. 1.1.em. TeJ./FAX:33/400-809 Mob.:30/298-26*97 email: esztergom@katedra.hu Ügyfélszolgálat: H-P: 10.00-16.00, szombat: 9.00-12.00 hídlap 19