Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-08-30 / 34. szám
esztergom Ablak Isten házában Az esztergom-kertvárosi Szent István-plébániatemplom felszentelésének 65. évfordulójára készültek el a templom színes ólomüveg ablakai, pontosabban a hiányzó darabok. A templom felszentelésekor ugyanis a tervezett nyolcból mindössze két ablak készült el, Szent Erzsébet és Szent László alakjai azóta díszítik az oltár jobb és bal oldalán lévő nyílászárókat. Múlt vasárnap újabb hat ólomüveg került a helyére, amelyeket a külföldi magyarok leikipásztori szolgálatának koordinátora, a Münchenben élő Cserháti Ferenc, esztergom-budapesti segédpüspök áldott meg az ünnepi szentmisén. Kiss-Maly László esperes - plébános többéves aktív szervező Szentmise a felújított Rozália-kápolnában A Polgári Körök és a Szent Anna plébánia közössége adományaiból újítják fel a Petőfi utcában álló Rozália-kápolnát. A pestisjárványt megállító Palermói Szent Rozáliáról elnevezett barokk kápolna még 1736-ban épült.Tavaly adományként a kápolna egy Szent Rozáliát ábrázoló oltárképpel gazdagodott, idén pedig kívül-belül megszépül az épület a támogatóknak köszönhetően. Volt, aki pénzt adott, volt, aki a munkájával járult hozzá a felújításhoz, mint Horváth György díszmű kovács, aki a bejáratot védő kovácsolt vaskaput például ingyen hozta rendbe. A felújított épületben Szent Rozália napján, azaz szeptember 4-én 17 órai kezdettel mutat be ünnepi szentmisét Székely János segédpüspök. munkája végeredményeként a templomhajó jobb oldalán, az oltártól indulóan, Szent Kinga (esztergom-kertvárosi hívek adománya), Szent Margit (Svájcban élő Baseli Misszió adománya), Boldog Jolán (esztergom-kertvárosi hívek és a roma családok adománya) színes képe látható. Ellenoldalon, szintén az oltártól indulóan, Boldog IV. Károly (Esztergom Város Önkormányzatának adománya), Szent Márton (Kiss-Maly László esperes - plébános és édestestvérei adománya), Esztergomi Boldog Özséb (Esztergom Város Önkormányzatának adománya) színes üvege került elhelyezésre. Az alkotópáros, Sorecz Mária Esztergom- Kertvárosban élő művész és Mohai Szabolcs fővárosi ólomüveg készítő művész két éve tartó tervező-kivitelező munkája valósult meg, utóbbi nem mellesleg az 1943-ban készített első két ólomüveg alkotójának, Mohai Attilának az unokája. RABLÓK RENDŐRKÉZEN Összesen négy rablással gyanúsított férfit fogtak el az esztergomi rendőrök, közülük többen visszaesők. Két dorogi elkövetőt hétfőn csíptek fülön, egyikül« bevallotta, hogy ő és társa rabolt ki egy esztergomi nőt még augusztus 17-én a hajnali órákban. A sértett elutazott volna, a csomagjait már levitte a ház elé és az autóra várakozott, mikor az elkövetők egyike felkapta táskáját. A hölgy utánaszaladt és kiabálva követelte csomagját. Erre a férfi a földre teperte, befogta a száját, nehogy felverje a környéket és segítséget tudjon kérni. Eközben társa meglépett a ház előtt hagyott másik bőrönddel. Az esztergomi rendőrök végül a hölgy segítségével fogták el a rablókat, aki hétfőn az utcán felismerte egyik támadóját, és erről azonnal értesítette a rendőrséget. FEGYVERREL RABOLT BANKOT Tatabánya. Szerda délelőtt egy álarcos férfi kirabolt egy bankfiókot a megye- székhelyen: a rabló a bankfiókba belépve egy fegyvernek látszó tárggyal hadonászni kezdett és a pénzintézetben lévő pénzt követelte. Két zacskóba rakatta az összeget, majd a szatyrokkal a kezében, futva elmenekült. A rabolt összeg megállapítása folyamatban van. A rabláskor az alkalmazottakon kívül ügyfelek is tartózkodtak a pénzintézetben. A 20 év körüli férfi rövid szőke hajú, világos kék vagy világos zöld szemű, kb. 174 cm magas, vékony testalkatú. Világos szürke színű pólót viselt vállán fehér csíkkal és sötét színű rövidnadrágot. Lábán szürke színű, Nike sportcipő volt. Arcát maszkkal takarta el, kezére kesztyűt húzott. BESZAKADT CSATORNA . A VÁROS KÖZEPÉN Több napig dolgoztak a szakemberek a múlt hét végén a Rákóczi térnél megrongálódott csatornavezetéken. Botos Tamás, az esztergomi vízművek vezetője arról tájékoztatta a Híd- lapot, hogy múlt hét végén egy 80/130-as méretű csatornavezeték sérült meg a föld alatt. A feltárásra akkor került sor, amikor többen is jelezték, hogy a járda ezen a helyen megsüllyedt. A bontás után kiderült, hogy úgynevezett betonkorrózió miatt keletkezett sérülés a vezeték, mintegy hétméteres szakaszán. Ezt a tojás alakú darabot cserélték ki a meglehetősen nagy - három méter mély, ugyanennyi széles és 7 méter hosszú - munkagödörben dolgozó szakemberek. TERET AZ ÚTNAK! Tovább folytatódnak a Bánomi áttörés második szakaszához szükséges bono e i őszi cipók Érkeztek! TORNACIPŐK, OVODAI VALTC POK | EGESZSEGKART/AT, BEISKOLÁZÁSI íUTALVÁNYOKAT ELFOGADUNK! ESZTERGOM, SZÉCHÉNYI TÉR 17. DOROG, BÉCSI ÚT 5 06-70-249-22-60 hídlap 7