Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-08-23 / 33. szám
esztergom a Gerecsében-Serédi hercegprímás üdülőjében - indítottam el egy-egy táborozásra, pihenésre alkalmas ifjúsági szabadidős központot. Meggyőződésem, hogy ha hasznos, kreatív, szép és jó dolgokkal foglalkozik egy gyerek, akkor nincs alkalma a rosszra, a számára káros és rút cselekedetekre. (Ehhez kapcsolódott 1993-ban Budapest-Pasaréten egy Művelődési Ház, Óvoda és Idősek Otthona megépítteté- se.) A tanulási idő alatt lefoglaljuk és ellenőrizzük a diákot. A szabad időre olyan helyet és programot kell felkínálnunk, amely megnyeri tetszését, és képességeit jó irányba fejleszti. Változatos tartalmú és műfajú ötletekkel egy későbbi igényes életformára vezethetjük rá őket.- A ferences gimnáziumba, az esztergomiak és környékbeliek mellett a rendszerváltás idején még az ország szinte minden szegletéből érkeztek diákok. Változott ez mára?- Az egyházi iskolák szaporodása, valamint a családi házhoz minél közelebbi beiskoláztatás miatt szeretnénk nagyobb arányban esztergomi tanulókat felvenni intézményünkbe. Bízunk abban, hogy ezzel még hatékonyabban szolgálhatjuk a várost. Erdélyből az igazat- Nem is olyan régen még kollegák voltunk, Ón volt ugyanis a hamvaiból főnixként feltámadó lapelődünk, az Esztergom és Vidéke újraindítója, főszerkesztője. Mi is rengeteget tanultunk az Ón által vezetett . szerkesztőségtől, és büszkék vagyunk rá, hogy ilyen ala- pókról indulhattunk. De ij az ÉVID újraindulása j • - gondolom - nem volt olyan egyszerű "? • a rendszerváltás után...- Ma is kollégák vagyunk, István! Firkászok... Rosszul áll nekünk a magázódás. Mielőtt válaszolnék a kérdésedre, engedj meg egy kitérőt! Mivel levéltárosként, kutatóként és előadóként is megtapasztaltam, hogy egy rosszul rögzített, rögzült adat milyen bonyodalmakat okozhat akár egy évszázad múltán is - az utánunk jövő kutatókra gondolva -, pontosítanék: az 1879-ben alapított és 1945-ben elhallgattatott Esztergom és Vidékét nem a rendszerváltás után indítottuk újra, hanem 1986-ban. Tehát az esztergomi „rendszerváltás” időszakában a lap már ugyancsak benne volt a helyi történések sűrűjében, igaz, még messze nem abban a köntösben, amelyet ti, fiatal kollégák ismertek. Egy másik tény: az 1986-os - Simon Tibor támogatásával történt - újraindítás ötlete elsősorban Sebő Józsefhez kötődik, aki ma Veszprémben él, és ott komoly szaktekintélynek örvend, értékgyarapító munkásságát több díjjal is jutalmazták már. Harmadsorban: a lap újrafaragott bölcsője köré szinte már kezdetektől, de főleg 1988-tól, olyan várospolgárok gyülekeztek, mint - a teljesség igénye nélkül sorjázom, ahogy eszembe jut - Bánhidy László, Kaposi Endre, Nagyfalusi Tibor (1995-ben ő volt a főszerkesztő), dr. Horváth István, Ortutay András, Koditek Pál, Szilágyi István, dr. Szállási Árpád és még sokan mások. Tehát minden adva volt ahhoz, hogy a lap a különböző értékek integrálójaként, megnyilvánulási tereként /város/polgári hetilapként definiálja magát. Ez utóbbi hivatalosan már valóban a rendszerváltás után, 1992-ben történt. Ekkor ismerte el a „hivatalos” város, annak képviselő-tes- tülete a lap szerkesztői műhelyének korábbi érdemeit, ami lehetővé tett egy igen szerény mértékű támogatást is.- Az újságírás nem mindig hálás feladat, ugyanakkor az utókor, legalábbis szeretném ezt hinni, felértékeli munkákat...- Az újságíró soha ne várjon hálát senkitől, és főleg ne ringassa magát abban a hiú reményben, hogy az utókor értékeli - akár így, akár úgy! - azt, amit tett. Kutatóként állítom: boldog lehet, ha majd egy lábjegyzetben feltűnik a neve! (Szabályerősítő kivétel azért elképzelhető.) Persze, nekünk is azt tanították az egyetemen: az újságírás első parancsa: igazat írni. Igazat abban a tudatban, hogy minden sorunkkal történelmet írunk. Ugyan már! Történelmet? A sajtóetika egy igen szép elméleti tárgy. Ennyi év után talán már megkérdezhetem: ki mondja meg az újságírónak, hogy mi az igaz?! De talán nem is kell. Mert mi nem vagyunk ítészek, nem kell igazságokat osztanunk, csak egy pillanatra megállítani az időt: egy hír, egy tudósítás erejéig. A mi jogosítványunk ennyi, és nem több!- Mi történt veled az újság megszűnése óta?- Én úgy emlékszem, a szerkesztői műhely megbízatásának lejártával - 2006. december 31-én - maga a lap nem szűnt meg, csak betagolódott a Híd- lapba. Láttam is néhány ilyen számot.- A ferencesek a kezdetektől tudatosan kerülték a háborúkat, viszályokat, konfliktusokat, ehelyett a krisztusi békét és megbocsátást hirdették, hirdetik. Elegendő ez a mai „kőkemény” világban ?- Összetett és sokszínű világunk a sokféle stílusú és gondolkodású embertől ilyen. Rendalapítónk arra tanított minket, hogy ebben a megosztott világban a béke eszközei legyünk, az emberek egymás iránti kiengesztelődésének, megértésének és elfogadásának segítői. Munkám során erre próbáltam eddig is figyelni, és ezután még inkább törekszem. Hogy később mi történt, azt már nem követtem, mert otthonról csak látogatóba jövök néha haza, Esztergomba.- Próbáltam már a beszélgetés elején is utalni rá, egyértelműen lapelődünknek tekintjük az ÉVIDÉT, mely rengeteg értéket vonultatott fel, és ezért ezt a hiányosságot, ha csak jelzés értékkel is, de hamarosan illene pótolni az impesszumunkhan is. Visszatérve előző gondolatodra: otthonról ... haza?- Valahogy így. Erdély minden ősöm földje; a sors különös akarata úgy hozta, hogy egy rövid időre én is visszatérhettem oda. Itt és most Vargyasról van szó, arról a községről, amelyről - a Daniel- kastély ürügyén, okán - idehaza sokféle véleményt olvashatni: jót is, rosszat is. Ezekkel nem vitatkozom, szíve joga bárkinek véleményt mondani bármiről és bárkiről. Persze, személy szerint annak örülnék, ha minél több „jó” véleményre szolgálnánk rá. Ehhez azonban soksok esztergomi polgártársamnak kellene eljönnie Vargyasra, Erdővidék egyik legősibb székely községébe. Váczy-H. István hídlap 17
