Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-08-23 / 33. szám
esztergom Elektronikus könyvkölcsönzés a könyvtárban A hagyományos olvasójegyek helyett vonalkóddal ellátott könyvkölcsönzési nyilvántartást vezettek be az esztergomi Helischer Józsefvárosi Könyvtárban. Várady Eszter igazgató a Hídlapnak elmondta, hogy az új kölcsönzői nyilvántartás egy országosan több könyvtár által is használt integrált rendszer része. A kölcsönzés megkezdéséhez elengedhetetlenül hozzátartozik, hogy a könyveket a rendszer adatbázisában rögzítsék, és vonalkóddal lássák el. Ez eleinte sok munkát igényel, ám ha az átállás befejeződött, mindez megtérül. Az új rendszerben megszűnik a könyvkártyás kölcsönzés, minden kiadott könyvet számítógépen tartanak majd nyilván. Az új beiratkozok már vonalkóddal kerülnek be a könyvtár tagjai közé, a régi tagoknál pedig folyamatosan cserélik át az olvasójegyeket kódszámokra. Az elektronikus könyvkölcsönzési nyilvántartás lehetővé teszi a kölcsönzött könyvek nyomon követését és a könyv előjegyzését is. A számítógépes rendszer automatikusan tartja nyilván a kölcsönzés idejét és annak lejárta után a késedelmi díjat is kiszámítja. A késedelmi díj elkerülésére eddig is volt lehetőség e-mailban, de akár telefonon is kérni lehetett a könyvkölcsönzés idejének meghosszabbítását, amely az új nyilvántartási rendszerben még egyszerűbbé válik. A könyvtár honlapjáról elérhető az elektronikus katalógus címe: www.vkesztergom.hu . HALÁLOS BALESET Szerdán éjszaka életét vesztette egy 34 éves esztergomi férfi Esztergomban az Akácos úton. Az áldozat túl nagy sebességgel próbált bevenni egy kanyart, ezért kisodródott, majd nekihajtott egy ház kerítésének. A falécek az autóba fúródtak, ezek egyike olyan súlyos sérülést okozott a vezetőnek, hogy a helyszínen életét vesztette. SÜSS FEL NAPOCSKA! A Nap-Út Alapítvány immár negyedik alkalommal szervezi Napocska táborát Pilismaróton, amely Dorogról és a kistérség településeiről 25 hátrányos helyzetű gyermeknek teszi színesebbé a nyári vakációját. A programok között önismereti játékok, kézműves foglalkozások, sport- vetélkedők és az Arany Sólyom Lovagrend bemutatója, valamint egy kishajós- kisvonatos kirándulás is szerepel. VIRÁGBA BORULT ÉLŐKÉRT A Féja Géza Közösségi Ház a kistérségi ANTSZ-től célirányos pályázaton nyert támogatásból kő virágládákat vásárolt, ESZTERGOMI AZ OLIMPIAI DÖNTŐBEN Biztosan lesz esztergomi az olimpiai döntőben, mivel eldőlt, hogy magyar bírói trió vezeti az Argentína-Nigéria finálét. A magyar játékvezető, Kassai Viktor ezúttal is az esztergomi Erős Gáborral, valamint Kassai Viktor szerepel a 2010-es világbajnokság játékvezetői keretében is. NAPKÖZIS RENDŐRÖK Hétfőn megfiatalodott az esztergomi rendőri állomány: a Mikkamakka nyári napközisei foglalták el rövid időre a rendőrséget. Az 1 és 5 év közötti gyerekek körében a rabomobil és a járőrautó volt a legnépszerűbb, de osztatlan sikert aratott a sziréna-, fegyver és kutyás bemutató is. Ts/l LMJ restaurant grill Esztergom, Táncsics M. u. 2. (A Mária Valéria híd esztergomi hídfőjénél) Nyitvatartás: minden nap 1000-tól Tel.: 0670/251-0353 EM&DüiBP ÉLŐ ZENE RUDIVAL! szerdától vasárnapig 1900-tól net: Vámos Tiborral lép pályára Pekingben. A megtisztelő feladat könnyen lehet, hogy utat nyit a világbajnoki részvétel felé: Nem sikerült gyermekedet bölcsödébe, óvodába elhelyezni? Egésznapos, félnapos vagy néhány órás ellátást biztosítunk gyermekednek! Családias hangulat; személyre szabott foglalkozások; rugalmas napirend; nagy, zárt udvar Nyitva tartás; Hétfőtől-Péntekig 6.30-18.00-ig Jelentkezni és érdeklődni: 06-30-2626-181 Címünk: Esztergom, Kossuth u. 36. 10 hídlap